Jacint blogja

Hogy idén is legyen karácsonyi poszt. Ha már karácsony nem is annyira van... Illetve karácsonyi hangulat. Ennek most személyes oka is van, a múlt héten nehéz, de szerencsés kimenetelű műtét volt a családban, elsősorban azzal voltam elfoglalva nem a forralt borral.

"Előző életében" a blogger egy hazai "kismulti" szatelitcégénél dolgozott. Ráadásul nagy állami projekteken, így hiába a cég magánjellege, azért az államigazgatási "know-how" nagyon is beszivárgott.

Biztos nem mindegyik az... De azért elég sok van köztük... Nincs igazam? Akkor tegye fel a kezét, aki járt már úgy, hogy egy forgalmas főútra akart behajtani egy mellékutcából, és pont egy taxis lassított le, hogy beférjen. Most pedig az, aki próbált már sávot váltani, de nem tudott, mert pont egy taxis direkt rágyorsított mellette. Naugye...

Van egy kedvenc cukrászdám, a Tortavár a Keleti Károly utcában. Ahová először azért mentem, mert a Malackaraj blogban azt írták, hogy jó ott a krémes.

No nem azért, mert egy rohadt zsugori vagyok, aki azt a kis pénzt is sajnálja szegény, veszteséges biztosítóktól! Mindezt értetek tettem, kedves honfitársaim! (Meg esetleg az EU tagállamok polgáraiért, de ebben nem vagyok biztos.)
Bölcs Vezetésünk bevezette a baleseti adót, vagyis ezentúl a károsultak hatalmas összegeket fognak kapni, az ötcsillagos wellness szállodai szintű kórházi ellátáson felül.

A blogger új műfajban próbálja ki magát, ezúttal étterem-kritikusnak csap fel. Sajnos, kritikus kritikusnak. A héten kedves meghívásnak tettem eleget, a Zasszony egyik barátnője hívott meg minket a Sarki Plázában nyílt olasz vendéglőbe.

Na, figyelj! Ha levelet írok, általában úgy szoktam kezdeni, hogy "Tisztelt ...!". De most nem így kezdem! Mivel téged nem tisztellek!
Nincs benned semmi tisztelnivaló!

1961. októberében egy tizennégy éves, szőke, zömök kissrác először lépett a Kisstadion jegére hokiütővel a kezében. Hogy a káoszelmélet híveinek is kedvezzünk, alig negyvenkilenc évvel később egy öregecskedő, korpulens bloggerrel is megtörténik az, amire álmában sem gondolt, miszerint elkezdett hokizni.

Mancika természetesen nem strandcica, hanem egy GPS. Két éve még azt írtam, hogy nem valószínű, hogy veszek, de azóta két olyan élmény is ért, ami alapján meggondoltam magam.

Amikor ismerőseimnek meséltem az augusztusi játékvezető-táborról, mindenki csodálkozva nézett rám, hogy ilyenkor hol van jég? Én is csodálkozva néztem rájuk, aztán eszembe jutott, hogy az "átlagmagyar" valamikor január elején - éppen túlélve a karácsonyt - szembesül azzal, hogy korcsolyázni is lehet.

A hoki igazi férfias sportág. Ezért mi sem természetesebb, mint hogy lányok is játsszák. Nálunk, Magyarországon is. Nem is akárhogyan, a női szakágban is "mocorog valami", a legutóbbi DIV III-as vébén bronzérmet nyertek a csajok. (Kicsit vitárrobisan: lányok, asszonyok.) 
Az alsóbb korosztályokban is vannak tehetséges játékosok, elég csak a tavaly többször "megcsodált" Karmenre gondolni, aki élő cáfolata annak a kissé "hokihímsoviniszta" mondásnak, miszerint a női jégkorong valahová a jégtánc és a curling közé tehető.

Délután elsőztem egy jót. Na nem arról van szó, hogy egy blogbejegyzéshez elsőként kommenteltem, hanem első nap kitöltöttem az on-line nép- és lakásszámlálási kérdőívet.
Mondjuk magamtól lusta lennék az ilyesmire, de ha már Bölcs Vezetőségünk időt és pénzt nem kímélve lehetőséget ad a kitöltésre, akkor nem lehetek annyira pofátlan, hogy ne éljek a lehetőséggel.

Gyerekkoromban szerettem beteg lenni. Akkoriban a betegség azt jelentette, hogy hétfő reggel - valahogy mindig a hét első napján kezdődött - arra ébredtem, hogy lázas vagyok. Így nem kellett iskolába menni. Sőt ki sem kellett kelni az ágyból.

A blogger néha összekapja magát, és törődik a gyerekével. Például elvitte az Eleven Parkba. Gondolta, majd szépen elücsörög, elnézelődik míg a Kiccsaj szépen kitombolja magát. Mivel a helyiség bazinagy, ücsörgésről szó sem lehetett, de azért kiszúrtam a Minimax Családi Hajó hirdetését.

Megkóstoltam. Mivel annyira rosszat hallottam már róla. Mert az ilyesmi mindig vonzó. Csak jobb lehet, mint a híre. Persze azt nem tudom, hogy a kipróbált Szamos Edisön mennyire kompatibilis azzal, ami a Nagy Ünnepi Balhét kiváltotta, úgyhogy a leírtak csak erre verzióra vonatkoznak.

A blogger nyaralt a héten, családostul levonult pár napra a Plattensee-re. Ilyenkor szoktam. Tulajdonképpen kifinomult nyaralási szokásaim vannak. Például augusztus huszadika előtt sosem megyek. Mert utána már mind az árak, mind a tömeg mérséklődik, és esetleg a hőmérséklet is...

Sok mindenre, de most nem érzelmi húrokat akarok pengetni...
Hétfőn el kellett vinnem a kocsimat Érdre. Az évi rendes "kilóméterbevalláson" felül ezúttal műszaki vizsga is volt a programban, ezért nem tudtam bevetni a szokásos taktikát - olvasgatok a szalonban egy-két órát, amíg szorgos kezek matatnak valamit a kocsin -, haza kellett jönnöm, és este vissza kellett mennem.

Júliusban e-mailt kaptam. "Legsötétebb rémálmom" vált valóra, augusztus 12.-ére kiírtak Székesfehérvárra egy meccsre, vezetőbírónak. "Súlyosbításként" a legmagasabban jegyzett játékvezetőt, Gebei Pétert "kaptam" vonalbíróként.

Mert a letöltés az lopás. Ellentétben azzal, amikor valakik lenyúlják annak az SD kártyának az árának egy részét, ami csak akkor ugrik ki a videokamerából, amikor a felvételeket átmásolom a számítógépre. Meg abból a DVD-ból is nyúlnak, amin eljuttatom a cimbinek, akivel együtt nyaraltam. Vagyis, ha én letöltöm Presserpicibácsi lemezét, akkor én egy utolsó cenk vagyok, de amikor Presserpicibácsi tesz el (kétszer is) lóvét - tőlem - az én "Nyaralás Dörgicsén" című opuszom után, az rendben van.

Találós kérdés következik:
- Húsz kapus 1800 négyzetméteren. Mi az?
- ????
- Szuper Levente kapusiskola.

Reggel kaptam egy levelet a JutalomCsapattól. Szoktam ilyeneket kapni, időnként élek is az ajánlattal. Múlt héten például sikerült abszolválni egy kellemes goffris-lattés tízórait a Chiochiatto cukrászdában, az étlapon ellenőriztem, valóban féláron.

Nemrég megírtam, hogy én szeretném. Nagyjából ebbe az irányba tendálnak a dolgok, Ted Sator esélyt sem adott arra, hogy újraválasszák, kijelentettet, hogy nem folytatja. Primeau szívesen el is vállalná, csak van egy apró bökkenő:

Jacintka megkívánta a parmezánt. Azt a finomkát. Mert gyerek- és fiatal felnőtt korában volt valami hengerdobozos ízetlen por, amire azt mondták, hogy az a parmezán.

Kezdetben vala az Antenna Mikro. Még kezdetebben az irigykedés az osztálytársaimra a nyolcvanas évek közepén, akiknél kinőtt a tetőn a parabola-antenna, így mindenféle izgalmas adókról (Sky Channel, Super Channel, Phalaey Channel) meséltek a suliban.

A blogger vízilabdameccsre ment. No nem azért, mert a víz a nyár jege, hanem lokálpatriotizmusból. Történt ugyanis, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat "leigazolta" az Ybl vízilabda csapatát.