Nemrég megírtam, hogy én szeretném. Nagyjából ebbe az irányba tendálnak a dolgok, Ted Sator esélyt sem adott arra, hogy újraválasszák, kijelentettet, hogy nem folytatja. Primeau szívesen el is vállalná, csak van egy apró bökkenő:
A legnagyobb kérdés, hogy össze tudnám-e egyeztetni a munkámat a válogatottnál és Fehérváron. Amennyiben a szövetség hivatalosan is felkér kapitánynak, le kell ülnöm megbeszélni a helyzetet Ocskay Gábor szakosztály-igazgatóval, de szerintem áldását adná a dologra.
Megpróbáltam elképzelni az ominózus beszélgetést:
Mintha a korai augusztusi kánikula minden tomboló napsugara a szakosztály-igazgató irodájában gyűlt volna össze. Mindenki szenvedett a hőségtől, legszívesebben a közeli Velencei tóban lubickolt volna, vagy - mivel mégiscsak munkaidő volt - az EBEL szeptemberi rajtjára gondolva próbálta legalább lélekben kicsit hűteni magát.
Egyszercsak kopogás hallatszott az ajtón:
- Szia Gábor! - A vezetőedző, Kevin Primeau lépett be.
- Szia Kevin, hogy telt a szabi?
- Nagyon jól! Utazgattunk mindenfelé, voltunk egy kicsit Hawaii-on is, meg pár dolgot felújítottunk a kecóban!
- Na, ez nagyon klassz! Mi sem tétlenkedtünk ám, nemrég szereztem be neked egy igazi olasz válogatott hátvédet! Tudod, idén most már tényleg be kéne jutni a rájátszásra, most minden figyelmünket erre kell összpontosítani!
Kevin arcára kiült a szomorúság.
- Gábor, lenne itt egy dolog! Kérni szeretnék valamit! - mondta egészen halkan.
- Miről lenne szó?
- Hááát, izé... Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá! Tudod, nagyon jól érzem magam itt Fehérváron, megtisztelő a Volán edzőjének lenni, de kaptam egy felkérést, iszonyatos nagy kihívás, szeretném elvállalni! - Ocskay nagyon megrémült, hogy honnan szerez normális edzőt így augusztus közepén, de Primeau kérlelő hangon hozzátette:
- Különben is, csak egy másodállásról lenne szó! Nagyrészt akkor kéne melóznom ott, amikor már vége a klubszezonnak, év közben meg csak pár hétvégécskéről lenne szó!
- Nyögd már ki, mi ez az egész?
- Háát, felkértek, hogy legyek a magyar válogatott szövetségi kapitánya! Lécci, lécci!
Ekkor Primeau már teljesen olyan volt, mint egy ázott kiskutya. Ocskaynak megesett rajta a szíve:
- Na jó, nem bánom! De csak Neked, és csak egészen kivételesen! Ja, és ezen kívül más fusiról szó sem lehet, és légszíves a többiek előtt se nagyon emlegesd a dolgot! - zárta le a beszélgetést a Hokipápa, és eltöprengett, honnan lehetne beszerezni egy igazán jó kanadai kapust...
