Van egy kedvenc cukrászdám, a Tortavár a Keleti Károly utcában. Ahová először azért mentem, mert a Malackaraj blogban azt írták, hogy jó ott a krémes.
Mert a krémes az egy dög sütemény. Tulajdonképpen nem is tudom, hogyan lehet kulturáltan megenni. Más sütinél az ember a tetejébe belemélyeszti a villát, lenyomja egészen az aljáig, és mire leér, egy falatot már ki is hasított a finomságból. Vagy ha így nem megy, akkor szépen eldönti, és úgy áll neki.
De a krémesnél ez nem működik. Mivel a teteje kemény, ezért nagyot kell döfni, viszont akkor az alatta lévő krém szétspriccel. Megdönteni sem lehet, mivel alacsonyabb mint amilyen széles.
Marad tehát az módszer, hogy a tetőt eltávolítva a krémmel kezdjük a dikicselést, a tetejét meg vagy kézbe véve hozzáharapjuk, vagy az elején/végén egyben megesszük.
És itt van a 2.0-ás verzió, a franciakrémes. Ott a tetőt egyértelműen a végén eszi meg az ember, mert annak finom karamell bevonata van.
Legalább is az volt anno a gyerekkoromban. Azóta ez is el lett rongálva. Általában a tetejére piskótát tesznek, amire rákenegetnek valami "ipari csokoládét". Így már könnyebb elvágni - hogy a krém ne lövelljen ki, nos arra találták ki a malackarajban is említett gázbeton-injektálást -, cserébe viszont rossz az íze...
De a Tortavárban mindkettő nagyon finom! A simában igazi krém van, a francia tetején is ott figyel a karamell. Persze ott tudnak mást is, a többi sütemény is nagyon ízletes. És mindez 250-270 forintos áron, ami enyhén szólva is olcsónak mondható, a Szamosban a dupláját is el-elkérik.
Nem tagadom, gyakran járok arrafelé. Egy időben feltűnt, hogy soha nincs francia krémes. Kérdezem, hogy már nem készítik? De - hangzott a válasz -, csak kedden vagy szerdán, én meg pénteken-szombaton szoktam arra járni, addigra elfogy.
Nagyon klassz tortákat is tudnak ám csinálni - marcipánbevonat, fényképes ostya nem akadály -, ezért ha van valami születésnap, vagy valaki éppen ötven éve van jégen, akkor csakis oda megyek rendelni.
Múlt héten - Anyukám névnapját ünnepeltük - is ezt tettem. Míg vártam, hogy becsomagolják a tortát, látom, hogy a pultban ott sorakoznak a franciák.
Kérdezem, most pénteken is volt sütés?
- Nem - hangzott a felelet -, csak a héten visszaesett a forgalom. Nem csak nálunk, hanem a környéken minden boltban.
- Hogyhogy?
- Lassan jön a Karácsony, úgy tűnik az emberek "erőt" gyűjtenek, most nem fér bele az az egy tál sütemény sem, amit máskor vidáman megvesznek...
-Még ezen az árszínvonalon sem?
-Még ezen az árszínvonalon sem...
-Pedig ez csak egyre rosszabb lesz - teszem hozzá. Pont Az A Nap volt, múlt pénteken -, most olvastam, hogy a Moodys leminősítette Magyarországot, ettől biztos nem fognak csökkenni a törlesztők, nem lesz több pénze az embereknek.
A helyiség úgy van kialakítva, hogy a pult mögött a műhely gyakorlatilag össze van nyitva az üzlettel. Ezen a ponton a cukrászmester is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Olvasta a Frei új könyvét? - kérdezte.
- A bankárost?
- Azt. Abban le van írva, hogy a világot pár gazdag bankár irányítja, azok időnként összeülnek vacsorázni, és eldöntik melyik országot támadják meg, mert azzal ők milyen jól keresnek.
A könyvet persze nem olvastam, Frei Tamás - leginkább az emlékezetes bérgyilkosos sztori óta - nem éri el az alsó ingerküszöbömet. A történet viszont ismerős a konteo-blogról. Így akár igaz is lehet.
Csak... Az oroszlán is a leggyengébb antilopot támadja meg a csordából. Leginkább azért, mert könnyű utolérni, és nem fog annyira ellenállni mint az életképesebb példányok.
Hogy miért a leggyengébb antilop a leggyengébb? Annak sok oka lehet, egyet nehezen tudok elképzelni. Azt, hogy direkt csinálja, illetve, hogy még oda is megy az oroszlánhoz kokikat és sallerokat osztogatni.
A fenti kis - nyilván leegyszerűsített, de a valóságra hasonlító - következtetést nagyjából zéró közgazdasági ismerettel sikerült levonnom.
Úgy gondolom, hogy aki ilyen finom süteményeket képes készíteni, az semmiképpen sem lehet buta ember. Mégis olyan szépen, meggyőződéssel adta elő azt a szöveget, amit mostanában olyan sokszor lehet hallani a tévében...
És ez az, ami igazán aggasztó...
