Ezek mindig tudnak újat kitalálni! Az már magától értetődik, hogy minden termék szavatossági idejét alaposan meg kell vizsgálni, van is hátrapakolás bőségesen. Tegnap az alábbi új trükkbe sikerült beleszaladnom: A képen kétféle párizsi található. Az alsó - nagyobb,…
Tegnap - némi meglepetésre - válasz érkezett a szilveszteri levelemre. Ezek szerint a sok deliveri félör ellenére is eljutott a címzetthez. A levélből kiderül, hogy a CBA-nak is van Ügyfél Lerázó Osztálya. Tudományegyetemre jártam, ott az volt a mondás, hogy az állításokat…
Délelőtt megejtettem a szokásos utolsó évvégi bevásárlást. A szilveszteri malackaraj (a második és nem a harmadik szótagnál összetett szó!) már három napja a hűtőben várja a ma esti fellépést, idejében elindultam megvenni, így a második hentesnél kaptam, nem is kellett…
Talán emlékszik az olvasó Orwell 1984 című művének azon jelenetére, amikor a csokoládéadagot harminc grammról húszra csökkentik. A "korabeli" sajtóban ezt természetesen úgy tálalták, mintha emelték volna a kiosztott csokoládé mennyiségét.Hasonló módszert…