...mert nagy kedvenc volt ám, még a kilencvenes évek közepén! Mindig is nagyon kedveltem a finneket. Mert olyan fura népség. Például hiába volt ott többszáz éves svéd megszállás, nem nagyon van hagyománya a "svédüldözésnek". Csak annyira, hogy hivatalos nyelv a svéd is (persze azért a gyerekek ott is utálják, hogy svédül kell tanulni, kb. mint mi utáltuk anno az oroszt), meg van egy hadosztály, ahová a magukat svédnek vallók vonulnak be, természetesen svéd vezénylési nyelvvel.

Még 1994-ben történt, hogy megnéztem a Téli Olimpia nyitómeccsét. A csehek játszottak a finnekkel, nagyjából természetes volt, hogy utóbbiaknak drukkoltam. Akik győztek is. Még elég sokszor azon a tornán, így egészen a bronzéremig jutottak. Így egészen természetes, hogy két hét alatt a kedvenceim lettek. A csapaton belül meg egy nem túlságosan finn nevű (nem nen-re végződik, de volt arrafelé egy évszázad orosz megszállás is...) balhátvéd lett a főkedvenc, a kékvonalról megeresztett lövései, illetve az azokból esett gólok miatt. Még ugyanabban az évben megvolt az ezüst a VB-n, 1995-ben pedig sikerült megnyerni a tornát - cáfolva szegény Knézy Jenő kedvenc mondását, miszerint, ha a finnek összekapják magukat, akkor mindig jók egy éremre, de a végső győzelemhez hiányzik belőlük valami -, úgyhogy volt ok, hogy a rajongás "forró" és töretlen legyen. 
A VB megnyerásét követően Kiprusoff Montreálba szerződött, így "elveszítettem" szem elől, a rajongás lassan feledésbe merült. Ne feledjük, ebben az időben az internet még nem volt kényelmesen elérhető, és az sem volt jellemző, hogy ennyi sportadó legyen, ami szinte mindent közvetít.

Meg történt egy "apróság". 1998-ban feltűnt egy másik balhátvéd, aki azóta szintén több fontos gólt lőtt a kékvonalról. Az egyik éppen feljuttatta a magyar válogatottat a B csoportba, a Románia válogatottja elleni sorsdöntő derbin.
És ekkor megváltoztak a dolgok, innentől a magyar jégkorong vált az elsőszámú kedvenccé. Mert ugyan kicsit "pirosabb", de egyáltalán nem savanyúbb, és a miénk. Például Széligtől tudtam autogrammot kérni, még 2003-ban. Mikor lett volna erre esélyem Kiprusoftól?

És akkor most jön, az "akkor még nem sejtettem"... Mármint, hogy eltelik tizenöt év, és Kiprusoff Magyarországra szerződik.
- Jé, még játszik? - gondoltam, és el is határoztam, hogy valamikor átkelek a városon, és megnézem. Nagyjából sejtettem, hogy a "világbajnok a Vasasnál" inkább csak marketingfogás, ebből az interjúból ki is derült, hogy Kiprusoff jórészt már csak "levezet", de ennyit megért az egykori kedvenc. A "realizáció" múlt vasárnap történt, a Vasas-Volán Farm meccsen.

Kb. negyedórával a meccs kezdete előtt érkezem, így esélyem sincs annak az ominózus autogrammnak a beszerzésére. A bejárat előtt egy csapat rohamrendőr, picit elmerengek, de nem sikerül egyetlen egy olyan hírt sem felidéznem, amely megvadult Vasas szurkolók randalírozásáról számolt volna be. Lehet, hogy ők is Kiprusoff-nézőbe jöttek?
A csarnok egyik oldala lezárva, így Munkagéppel beülünk a Vasas szurkolók közé. (Sztívet is hívtam, de nem tudod jönni, pedig pár sarokra lakik a csarnoktól.) Családias a hangulat, sokan gyerekkel jönnek, egy csúnya szó sem hallatszik a nézőtéren. Amikor a bíró palánkra lökést ítél öt méterre a plexitől, akkor is csak hangos nevetés hallatszik, senki sem anyáz habzó szájjal. Az sem zavarja a hazai drukkereket, hogy mi a Volán góloknál örülünk, úgyhogy végleg nem értem az "erős" rendőri jelenlétet.

A meccs maga viszonylag izgalmas, de azért bőven tudom figyelni Markót. A kép teljesen megfelel az interjúban elhangzottaknak, ez már csak levezetés. A játéka teljesen korrekt, nem lóg ki sem felfelé, sem lefelé a csapatból. A védőmunkában nem találok hibát, egyszer a "legendás" kékvonalassal is kísérletezik, de elakad a blokkban. Úgy tűnik, a magyar OB-I.-be ma még ennyi is elég. A viselkedése is szimpatikus, egy játékos a csapatból, semmi sztárallűr, szó sincs "eljött hozzátok a világbajnok, tessék tátva maradni azoknak a szájaknak minden megmozdulásomnál" arckifejezésről. 

A Vasas kényelmesen győz, a régi kedvenc is kicsit megkopott, de ezért nem vagyok csalódott. Egy biztos. Ha Volán-Vasas döntő lesz, ki fogok nézni megint, kíváncsi vagyok, mire képes egy szinttel magasabban jegyzett ellenfél ellen... Hátha még meglesz az az autogramm...