Lassan itt a szilveszter, aminek a vérmérséklettől függő becsületvesztés mellett pár éve az ilyenkor előkerülő "ne durrogtass, mert zavarja a kutyám" kampány is része.
Egész eddig eléggé toleráns voltam, annak ellenére, hogy szeretem a szilveszteri tüzijátékozást, ha ezen múlik, szívesen lemondanék róla. Viszont az alábbi esetek alaposan megtépázták az együttérzést.
1. Ősz van, hullanak a falevelek. Olyan szépen, komótosan nem egyszerre. Vagyis simán előfordul, hogy leesik egy kupac, a kölök szépen belegázol. Majd megismétli másnap. Igen ám, de addig egy "jajj, a kutyák mennyivel értelmesebbek, mint az emberek" mentalitású gazdi - ha azt vesszük, tulajdonképpen igaza is van - szépen odaszaratta a "kedvencét", amire ügyesen rászállingózott az újabb adag levél, nem vettük észre, és máris megtörtént a baleset. A Kiccsaj érzi a bajt, üvölt, amíg beérünk az oviba, a nálam lévő egy szál zsepivel letörlöm, amit tudok, de a nagyja megmarad. A kapuban leveszem a cipőt, szegény az öltözőig ugrálhat fél lábon, én meg öklendezek a mosdóban, amíg nagy nehezen eltávolítom a maradékot.
Tudom, én vagyok a hülye, miért nem olyan óvodába járatom a gyereket, aminek a környékén maximum fenyőfa van.
2. Ezúttal tél van, véletlenül még esik is a hó, rohanunk ki a szabadba, Kiccsaj vidáman gyúrja a parkban a hógolyót. Egyszer csak felordít, mivel a fehéren kívül, valami gyanús barnás is van a kesztyűjén. Nagyon nézegetni sem kell, szagról érződik, hogy - hiába van külön kutyafuttató -, az eb nem bírta ki odáig, és különben is a kutyaszar a hó alatt az igazi. A gyerek üvölt, nézem a kesztyűt, szépen át van itatva a matériával, gondolok egyet, kihajítom a kukába - na ná, majd még beteszem a mosógépbe -, és elindulunk hazafelé, mivel fázik a kölök keze.
Tudom, én vagyok a hülye, ha a téli örömöknek akarok hódolni, akkor vegyek hóágyút, és csináljam a szobában.
3. Szent majdnemeste. Mivel a gyerekek már nagyobbacskák, és a Zasszonynak kell legalább fél óra, mire angyalkát játszva kiszortírozza az ajándokokat, ilyenkor el szoktam vinni a pulyákat betlehemet nézni. Igen ám, de idén a szokásosnál nyálkásabb a ponty, csúszás van, ugyan még világosban indulunk, de visszafelé már besötétedik. A kicsik izgatottak - naná, várják a Jézuskát -, nehéz őket terelgetni, a bejgliillat is már az orromban, nehéz koncentrálni. Egyszer csak megcsúszom, egy pillanatig reménykedem, hogy "csak" sár, de aztán megüt az "ájer", ez bizony egy kiadós adag kutyaszar. Most én üvöltök - hangtalanul, elvégre ünnep van -, azért a Mennyből az angyal végére még odaérek a suvickolásból, annyira nem recés a cipőm talpa... Mindenesetre a bejglit már nem kívánom, elment az étvágyam...
Tudom, én vagyok a hülye, inkább zárjam be arra a fél órára a gyerekeket a vécébe, nem baj, ha ordítanak, elvégre a Szentdélután úgyis a veszekedésről szól.
4. Másnap reggel, indulunk a karácsonyi misére. Kiállok a kocsival, becsukom a kaput, ülnék vissza, egyszer csak megcsap az "ismerős illat". Na, mondom magamban, nem jól töröltem le tegnap este a csomagot. Aztán eszembe jut, hogy az a másik cipőm volt. Törlöm le veszettül, nemcsak a láb másik, de az anyag is nagyon friss. Pedig figyeltem... Visszamegyek, látom, hogy ezúttal sikerült a kapu alá célozni - vajon direkt???? -, ezért nem vettem észre. Kezem kicsit büdös, sebaj, legfeljebb kihagyom a miatyánk utáni kézfogást...
Tudom, én vagyok a hülye, miért nem helikopterrel megyek templomba.
Most leszámítva azt, hogy - ahogy a fórumokat átnézem - legalább a blökik egy részét meg lehet tanítani arra, hogy egy helyre - és ne a járdára - végezzék a dolgukat, ha kutyát tartasz, akkor legyen benned annyi, hogy mindig összeszeded a szart utána. Kivétel nélkül. Ha meg híg a matéria, akkor töröld fel a maradékot is!
Persze, már hallom is, hogy de hát én mindig összeszedem!
Jó, de akkor miért is van ennyi kutyaszar az utcákon???? Én meg nem szoktam szilveszterkor petárdázni, mégis lépten-nyomon szívok.
Amíg ez nem változik, szívjál te is szilveszterkor a házikedvenccel!