Júliusban e-mailt kaptam. "Legsötétebb rémálmom" vált valóra, augusztus 12.-ére kiírtak Székesfehérvárra egy meccsre, vezetőbírónak. "Súlyosbításként" a legmagasabban jegyzett játékvezetőt, Gebei Pétert "kaptam" vonalbíróként.

Informatikusként azonnal rendszerhibára gyanakodtam, de kiderült, hogy ez meghívás a hokibírók szokásos évi edzőtáborába, amit a bíróküldő rendszeren keresztül lehetett visszaigazolni.
Jó, de mit keres az öregecskedő, korpulens blogger a nagyok között? Ezt a kérdést Nagy Attilának is feltettem, de megnyugtatott, hogy ha csak az elméleti rész érdekel, akkor is szeretettel várnak.
A háromnapos esemény rögtön a Játékvezetői Egyesület éves közgyűlésével kezdődött. Az ilyenkor szokásos formalitások mellett az is kiderült, hogy a legújabbkori "őrület", a Sporttörvény a játékvezetőket is érinti, az utánpótlás meccsek díjának finanszírozására is lehet pályázni. (Kár, hogy ez a "Róma" sem fog három nap alatt felépülni, szerintem leghamarabb 2012 elején kezdhet "csorogni" a pénz...)
A közgyűlést követően a faseli gondolat jegyében a "három hülye" kétharmada, Schell László - a kanadai Hall of Fame második magyar tagja -, és Tejfalussy Béla tartott előadást.
Schell két dologra hívta fel a figyelmet.
Az egyik, hogy a csapatok sok pénzt ölnek bele abba, hogy játszhassanak, ezt nem szabad elrontani. A másik, hogy nem szabad haragudni a játékosokra, még kiállítás esetén is tessék mosolyogni.

A bevezető rész után szekciókra lett bontva a társaság, hiszen a kezdő játékvezetőknek nyilvánvalóan más jellegű továbbképzésre van szükségük, mint rutinosabb társaiknak.
Az újoncoknak Gebei Péter és Beck Péter mutatta be a kétbírós rendszer - mivel úgyis U-12-ben fognak először fújni, ott meg "ennyi van" - alapjait, a májusi tanfolyamon már megcsodált szépen felépített, logikus, érthető módon. Megtudtam, hogy a bíróknak egy szaloncukorra emlékeztető területen kívül kell mozogni - belül általában a játék folyik, amit nem "illik" zavarni -, mindig figyelve a "szaloncukor" belsejét, vagyis annak nem szabad hátat fordítani. Ezen kívül "apró" fogásokról is szó volt, például, hogy érdemes a két csapat kapusát megnyerni - mondjuk egy jó védés megdicsérésével -, mert cserébe ők fogják leállítani "vehemensebb" társaikat egy-egy balhésabb szituációban. (Retye mindvégig "atyailag" állt hozzá a fiatal bírókhoz, rengeteg tanácsod adott, a helyezkedéstől a felszerelés "optikai tuningjáig".)

Az elméletet a gyakorlat követte, a szállóból átmentünk a jégpályára, ahol társaim egy igen erős korcsolyaedzésen vettek részt Gebei Péter és Németh Márton vezetésével - na, ehhez a kis "alig-alig fittneszkorim" aztán abszolút kevésnek bizonyult volna -, az előadáson szereplő befelé nézéshez szükséges mozgásokat gyakorolták. Az edzés második felében a játékvezetői alapmozdulatok (szabálytalanságok befújása, bedobás helyének kijelölése) elsajátítása volt a feladat.
Végezetül megnéztük az esti Volán-Volán meccset, ezúttal elsősorban nem a játékot, hanem a játékvezetők mozgását, ítéleteit kellett figyelni.

A második nap a Cooper teszttel kezdődött, ehhez átsétáltunk a Sóstói stadionba. Míg társaim a köröket rótták, azon morfondíroztam, hogy milyen jó lenne, ha a hokisoknak is lenne egy olyan létesítményük, amelyen annyi jégpálya van mint ahány focipályát láttam.
A futást követően ismét jeges edzés következett, aminek az első része csupa "elindulok-megállok", "kékvonal-fék-középvonal-fék-kékvonal-fék" jellegű gyakorlatból állt, a második felében meg a helyes bedobási technika került sorra.
Mert a bedobás sem olyan egyszerű dolog, hiszen gyorsan kell ledobni, úgy hogy a korong a bedobóponton maradjon, elvégre ha messze gurul, akkor nem tudnak a játékosok mit kezdeni vele.

Ebéd után Nagy Attila tartott előadást a kommunikációról. Hangsúlyozta a nem-verbális kommunikáció fontosságát, elvégre azt a nézők is látják.
Például az eredményjelzőre történő rámutatásból meg lehet érteni, hogy azért ment a bíró a zsürihez, mert baj van az órával, majd ezt elmagyarázta a két edzőnek, és ezért ment a kispadokhoz, nem pedig azért, hogy valami ítéletet magyarázgasson.
Szó volt még a bedobások és a büntetések kiszabásának és bemutatásának "egységes eljárásrendjéről", mindezt az előző esti meccsről vett példákkal illusztrálva.

Az előadást követően ismét jeges edzés következett, ezúttal önálló vezetési gyakorlat volt a téma.
És ezen a ponton rá kellett döbbennem, hogy azért ez elég nehéz dolog ám! Még a palánk mellett, a kék vonalnál álldogálva is érződött, hogy már a játék lüktető mozgását követni sem olyan egyszerű, és közben még észre is kell venni azokat a szabálytalanságokat, amiket a játékosok "direkt" nem úgy csinálnak, hogy azt könnyen ki lehessen szúrni.

Az utolsó napon már "csak" a szezon közbeni vezetéshez szükséges tesztek voltak hátra. Először egy ötven "fogós, ravasz" kérdésből álló tesztet kellett kitölteni, majd két jeges gyakorlatot (a három játékvezetős rendszer vezetőbírójának "alapmozgását" modellező big8-at, és a bólyák kerülgetéséből álló pylont) kellett időre teljesíteni.

És hogy milyen volt összességében ez a három nap? Úgy érzem, nagyon megérte lemenni, még így "szárazbíróként" is. Egyfelől sikerült nagyon sok, akár nézőként is hasznosítható új ismerethez jutni (úgy érzem, a szervezők ügyesen úgy állították össze a programot, hogy azzal a lehető legjobban kihasználják a rendelkezésre álló időt), másrészt sikerült olyan "szent helyekre" is bejutnom, mint a fehérvári csarnok öltözőfolyosója vagy büntetőpadja...