Ma egy éve... Ebben az a legnagyszerűbb, hogy ezt le lehet írni... Mert amikor egy éve "útjára indítottam", nem voltam meggyőződve róla, hogy pár hét alatt nem fogom megunni. Az első bejegyzés roppant bénára sikeredett, biztos az izgalom meg a megilletődöttség miatt...

A második bejegyzés valamivel jobban sikerült, ezt akár most is vállalnám. Nézzük az elmúlt egy évet számokban:
Született 88 bejegyzés, amit jelen sorok írásakor 13927 alkalommal töltöttek le. Ez napi 27 letöltést jelent. Április huszonkettedikét nem vettem be a számolásba, az volt a blog "jutalomnapja", az eddigi egyetlen index címoldal által generált 4064 látogatással.  Reakció gyanánt 181 komment érkezett. Pillantsunk kicsit a számok mögé.
Bevallom, az írás rengeteg örömöt okozott az elmúlt egy évben. Némileg idegnyugtatólag is hat, ugyanis ha valahol egy szolgáltató elkezd szórakozni velem, akkor már nem önti el az agyamat a vörös köd, hanem figyelek, esetleg próbálok rájátszani, hogy minél érdekesebb poszt tudjon születni az esetből. Szintén öröm, hogy van néhány - kb. 6-7 - törzsolvasóm, akik mostanában egy-egy komment erejéig kezdik "felfedni" magukat.

Első helyen Zsoltot említeném, erdélyi cimborámat, akinek "lelkiismeretes" hozzáállása nemcsak azt biztosítja, hogy bejegyzés ne maradjon komment nélkül, de emellett gyakran bíztat, lelket önt belém. Vagyis tetszésnyilvánításaival legyezgeti a hiúságomat, ami átlendít az időnként jelentkező holtpontokon. Mert bizony-bizony vannak esetek, amikor nehezen születik meg a szintentartáshoz előírt heti poszt, idő- vagy témahiány miatt. Meg különben is, az újdonság varázsa az újdonságban rejlik, hosszú távon a lustaság az erősebb... Ráadásul, a blog mottójának második fele is Zsolttól származik...

Van egy "testvérblogom" is, Promontor webnaplója. Promontorral az útleveles bejegyzés  a szúnyoghálós történet kommentjeiben "akadtunk egymásra", azóta is figyelemmel kísérjük egymás írásait. Sok írásánál érzem, hogy ez akár velem is megtörténhetett volna, én is megírhattam volna ezt a történetet. A blog első "műelemzését" is Tőle kaptam, lehet, hogy hülyén hangzik, de ennek jobban örültem/többre becsülöm, mint a címlapot. A sors "különös fintora", hogy a "szájbertér" végtelensége ellenére csak néhány buszmegállóra lakunk egymástól...

Van egy adósságom is. Még a nyáron elkezdtem egy korlátfestésről szóló sorozatot, ami félbeszakadt. Ennek nagyon prózai oka van. Az előkészületet és a pilotot a szorgos alkotómunka követte, az ecsetek halk suhogása közben nem történt semmi olyan, ami billentyűzetért "kiálltott volna".
Augusztus végén szabin voltam, kora reggel kipattantam az ágyból, lesikáltam egy-vagy két blokkot, majd lefestettem. Természetesen a legnagyobb hőségben. De érdekes módon nem zavart, erősen motivált voltam. A munka végeztével beültem egy nagy kád vízbe, és ledöntöttem egy palack - na nem sört, mert azt nem nagyon szeretem - Alexandra vizet. Mert az esett jól. Csak egy dolgot nem sikerült megértenem.
A munka végeztével az udvaron gondosan lemostam higítóval a kezem, majd még a bejárati ajtón kívül ledobtam a festőgöncöt, és egyenesen berohantam a fürdőkádba, vigyázva arra, hogy nehogy hozzáérjek valamihez. Mégis sikerült mindig valamit összefestékezni. Ilyenkor aztán beindult az eszelős sikálás, elvégre kerítés- és nem fürdőszobaszekrény-festés volt a kitűzött cél.
Aztán letelt a szabi, és taktikát váltottam. Munka után, még világosban lesikáltam egy-egy részt, péntekenként meg lefestettem a heti adagot. Ez már a garázs tetejének a korlátja volt, amit csak erősen kihajolva tudtam festeni. Hogy ne legyenek kimaradó részek, segítségül hívtam Apukámat. Mint kiderült, ez nagyon testhezálló feladat volt, állt a jó levegőn, hallgatta a rádiót, időnként jelezte, ha folyás vagy kimaradás keletkezett, és büszkén mesélte az arrajáró szomszédoknak, hogy neki van a világon az első hangvezérelt festőkészlete.
Majdnem sikerült befejezni a munkát, de aztán jött egy kis lehűlés, ami után már nem volt kedvem folytatni. Állandóan esővel riogattak, ami olyan sikeres volt, hogy a folytatást elhalasztottam tavaszra.

Végezetül néhány szó arról, hogy milyen terveim vannak a következő évre... ...Semmilyenek... Maradok hű a mottóhoz, és remélem egy év múlva újabb születésnapi írás következik...