A blogger társasházban lakik. A társasházhoz meg lakótársak is tartoznak. Akik olyanok, amilyenek. De inkább amilyenek. Ahogy az alábbi történetből ki is derül...
Történt két éve, a Nagy Esőzés idején, hogy beömlött a víz a pinceszintre. Valami zseni úgy tervezte meg a házat, hogy pont egy búvópatak útját keresztezi. Az meg a sok esőtől megduzzadt, és leküzdve a harmincéves szigetelés maradványait a ház pincéiben talált új medret.
Mi persze küzdöttünk ellene derekasan, szivattyúztunk, lapátoltunk lelkesen, egészen addig, amíg le nem vonult az ár. A tűzoltást - pontosabban a víztolást - követően felépült egy kis védmű, hála Istennek - vagy az azóta gyakori szárazságnak - újabb vízbetörés nem történt. Viszont a víz által tönkretett pincelejáró újrafestésére már nem maradt erő, így az vígan penészedett, salétromosodott az elmúlt két évben.
Az említett két komponensnek nem csak a látványa csúnya, de a szaga sem az a kifejezett zsivenzsi. Nyáron még csak-csak elviselhető, de télen amikor nyirkos hideg van, ráadásul a kaput is csukva tartjuk, bizony az emeleten is érezni az ájert.
A Zasszony mindig is morgott emiatt, most azonban végképp elunta a "parfümériát", és bevetette a titkos fegyvert, Ecset Ferenc rezsődíjas festőt.
Ecset Ferenc az elmúlt egy évben többször felbukkant nálunk. Először tavaly ősszel, amikor a Zasszony megnyerte a lakás részleges újrafestésének csatáját. A legfőbb ellenérvem az volt, hogy semmi kedvem napokat eltölteni a ki-be pakolással. Ám Ferenc mester megkímélt ettől. Egyfelől enkezével hajlandó volt eltologatni az érzékenyebb bútorokat, másfelől olyan gondosan fest, hogy nem kell sokat takarítani utána. Annak jó részét is elvégzi, jobb kézben a teddy, balban a szivacs, ha csöppen, már törli is fel. Általában a megbeszélt fél kilenchez képest fél kilenckor meg is szokott érkezni, és még a mai napig is magázzuk egymást. Na jó, egyszer el kellett mennem festékért, de az határeset, elvégre én vettem meg az eredeti adagot, és még egy menet közben kitalált slózifestés is bekerült az etapba.
Tehát a Zaszony kért egy árajánlatot olyan "urasat", vagyis az anyagok beszerzését is rábíztuk. Elvégre lehet azon sóhereskedni, hogy mi magunk vesszük meg, de akkor rámegy egy fél nap meg pár liter benzin, egy lépcsőházi fehérnél meg kit érdekel a pontos színárnyalat!
Mivel korrektnek éreztem, gyártottam egy tacepaót, amiben leírtam, hogy mi az ajánlat, és mit is tartalmaz pontosan, és vártam a beleegyező aláírásokat. (Persze mindig van, aki jól beleokoskodik, hogy itt van a Józsi, aki fele annyiért megcsinálja, de én már rutinosan kihagyom az ilyesmit, mert Józsi általában ki sem ér, ha igen, akkor a végére az ő ajánlata több, de ha véletlenül mégse, akkor igazi majesztróként semmi köszönet a munkájában.)
Amik nem nagyon akartak megérkezni. A házban lakó Önkényes Házmesterné - értsd. mindenbe beleszól, fixa ideája, hogy csak azt lehet megcsinálni, amit ő talál ki - elkezdte fűzni az emeleti Papucsférjet, hogy nem ér az egész semmit, hiszen azért penészedik, mert az egyik lakó pincéjében rohad a beépített szekrény.
Mivel két évig ez volt a szlogen, a Zasszony kibontatta a szekrény hátulját, és kiderült, hogy ott semmi baja a falnak. Ezt el is magyaráztam a szomszédnak, aki biztos, ami biztos, kijelentette, hogy megbeszéli az ő Lujzácskájával. Az egészben az a poén, hogy Lujzácska évek óta nem itt lakik, csak néha felbukkan főzni.
Meg belepofázni, de erről majd később.
Teltek múltak a napok, de az aláírások nem sokasodtak. Kezdett elborulni az agyam, arra gondoltam, hogy jön a tél, és a Zasszony hosszú hónapokig fog nekem morogni a bűz miatt. Nagyon azon a határon voltam, hogy megcsináltatom - az egyedüliként aláíró szomszéd részét leszámítva - saját zsebre, legfeljebb cserébe semmit sem fogok kifizetni a közüzemi számlák rám eső részén kívül.
Mivel Önkényeséknek van egy nagyon kedves szokása. Ha valami zavarja őket, vagy egy házi szerelésből marad anyag, akkor az ember csinál valamit a ház körül, és kiírja, hogy mennyibe kerül. Természetesen előzetes egyeztetés nélkül.
Tehát már majdnem hívtam a Providentet, amikor Önkényesné mézes-mázos arccal megkérdezte, hogy nem lehetne-e megcsináltatni a bejárati kapu melletti - az ő lakásuk másik oldala - részt is, mert bizony oda is feljött a penész. Mondom, jó majd kérek arra is ajánlatot.
- Á, nem kell azt, majd ha kijön, akkor beszéld meg vele! - de legalább ott helyben aláírta.
Váratlan fordulat! Vagy rájött, hogy a penész előbb-utóbb átkel a falon, és akkor azt már saját zsebre lehet festetni?
Mindenesetre Papucsférj is aláírta, még aznap.
Mivel a két szoba még hátravan, és szeretném ha Ecset úr máskor is eljönne, szóltam Neki, hogy kicsit több lesz a meló. Mondta, hogy akkor némileg több lesz a pénz is, de majd megbeszéljük.
Innentől felgyorsultak az események! Az aláírások még aznap összejöttek, így megbeszéltük, hogy hétfőn jön, és kezdődik a munka.
Előtte ezt is kiplakátoltam, nehogy bárkit is meglepetésként érjen, illetve odaírtam, hogy Önkényesné kérésére megnőtt a meló, kicsit többre kell számítani pénzügyileg. Tíz perc múlva ott volt a megjegyzés, hogy mégsem kéri!
Másnap megjött a mester, mondtam mi a helyzet, megnézi a falat, mondja, hogy glettelni alig kell, anyagot már úgyis megvette, belefér az eredeti összegbe.
A munkálatok tempósan folytak, most hiába is várja a Kedves Olvasó az ilyenkor szokásos rémtörténeteket, semmi ilyesmi nem történik. Leszámítva, hogy Önkényesné percenként ott ugrál, látványosan felmos, majd egyszer csak kiböki, hogy ne fehér legyen a fal, hanem inkább halványzöld.
A mestert persze nem lehet zavarba hozni, előhúz a zsebéből egy adag színezőanyagot, belekeveri a festékbe.
Kérdezem, mikor lesz kész, mondja, hogy másnap, azaz ma, úgyhogy elkezdjük begyűjteni a pénzt. Papucsférj azonnal kijelenti, hogy reggel jön Lujzácska, ő fogja átvenni a melót.
Előre sajnálom Ferencet, de mázlija van, megússza az inspekciót, Lujzácska nem jön. A Zasszony a dugipénzből egészíti ki az összeget, én meg hergelem magam, hogy ha Papucs hazajön, lekapom a tíz körméről.
Neki is mázlija van, amikor hozom haza a Kiccsajt és jövök be az udvarra, látom, hogy Lujzácska éppen érkezik. Az udvar teli van tócsával, a lánykámon gumicsizma, élvezi a tapicskolást, lent maradunk egy fél órát. A Zasszony úgysincs otthon, minek siessünk. Közben elered az eső, felterelem gyermekem.
Az ajtóban ott vár Lujzácska - kb. fél órája, miért nem tudott vajon lejönni -, mögötte Papucsférj.
- Jöttem fizetni, de nem értek egyet! - kezdi a testes asszonyság.
- Mivel? - kérdezem.
- Az egésszel! Mert jó, hogy a földszint meg lett csinálva, de miért nem lehetett úgy intézni, hogy akkor pár tízezressel többért az egész lépcsőház ki legyen festve! Persze, most mi fizethetjük, hogy jó legyen a földszintieknek!
- Na, és ezt miért nem lehetett akkor, amikor kiírtam! - eszembe jutott, hogy a Zasszony, mit összeszervezett meg takarított, hogy el legyen tüntetve a penészszag, köszönetet senki sem mondott, csak jön az utólagos okoskodás. Ezen a ponton elhatározom, hogy nem leszek udvarias, mindenki megkapja a magáét! - Mivel én nem úgy jártam el, ahogy - itt megemeltem a hangom, elvégre tutira ott hallgatózott az ajtónál - Önkényesék szoktak, előre szóltam, nem utólag írtam ki, hogy tessék fizetni! Mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy elmondja a véleményét, én nem ragaszkodom a saját festőmhöz - dehogynem -, lehetett volna dolgozni is az ügyön, keresni egy másikak, ilyesmi!
- De miért nem merült fel magában, hogy az egész lépcsőház le legyen festve? - hápogott.
- Mert a pincéből áradó bűz zavarta a Zasszonyt! De ha ennyire szükséges az a festés, akkor két éve lett volna kitalálni az alternatívát! Különben is az én falam tíz éve volt lefestve a lakásfelújításkor, a másik földszinti szomszédé még öt éve, amikor nála volt dúlás. Azt minek lefesteni, semmi baja, nincs penész, egy év múlva ugyanilyen lesz!
Lujzácska egyből lesápadt, szava bennszakadt - nincs hozzászokva, hogy leugatják - a háta mögött megbúvó papucs csendben röhög. Látom élvezi, hogy így is lehet bánni a ténsasszonnyal.
Kihasználom az "üzemzavart", bemegyek a lakásba.
Erősen zaklatott állapotba kerülök, tévedésből nem a gép elé ülök le, hanem kártyázom a Kiccsajjal.
Lassan befut a Zasszony, teljesen ki van bukva.
Kiderül, hogy összefutott Lujzácskával, akinél időközben újraindult a rendszer, és Neki is előadta a "miért nem kínáltunk alternatívát" süketelést.
Persze Tőle is megkapta a maga mentális pofonját, még úgy is, hogy Lujzácska erősítést kapott Önkényesné személyében, kettesben alkotva rögtönzött asszonykórust, hogy "méé' nem az egészet...". Önkényesné mindezt olyan arccal, mintha napokig nem ő fúrta volna még a szűkített melót is.
Mi ebből a tanulság? Háát az, hogy gyakorlatilag én jártam a legjobban! Egyfelől nem kell szagolnom tovább a bűzt, másfelől nem kell hallgatnom a Zasszonyt az ájer miatt, ráadásként végre le tudtam oltani mindkét naccságát...
