A blogger szereti a szódát. Pontosabban anyukája finom szörpijét - meggy, jobb napokon feketeribiszke - szereti, az meg "szúrósvízzel" az igazi. De honnan vegyünk szúrósvizet? Lehet persze venni is, de akkor - főleg nyáron - lehet cipelni a sok palackot, aztán meg kerülgetni a konyhában.
Aztán itt van, mint lehetőség a "csináld magad" is. Na nem úgy, mint gyerekkoromban, amikor hetente kellett járni cserélni a patront, illetve lehetett izgulni, hogy a dobozban található fémizék mekkora része lesz alig megtöltve, vagy hányból fog a szusz a szifon belseje helyett a szabad légtérbe távozni.
Szerencsére ez manapság már nem így működik, azóta fel lett találva a SodaStream!
Jó nagy patron, csak bele kell csavarni a készülékbe, egy gombnyomás, és máris lehet inni a finom szörpit! Akár hónapokig is működik, szuszcsere nélkül!
Viszont néha ez is kimerül. A cserét általában a Médiapiacon szoktam végrehajtani, ahol berobogok az ügyfélszolgálatra, odaadom a kiürült példányt, leperkálom a friss szusz díját, megkapom a telit, és ennyi.
A héten ismét esedékessé vált a csere, egyúttal karácsonyi budaörsi kiruccanást is terveztem a Metroba, gondoltam bepróbálkozom náluk, hátha nem kell átmennem a Médiapiacra.
Az információnál a hölgy mondta, hogy van csere, amit a pénztárral szembeni dohányboltban lehet abszolválni. Kicsit csodálkoztam, hogy mi köze a szusznak a bagóhoz, de aztán beletörődtem, és vidám konzumálásba kezdtem.
Nagyjából el is feledkeztem a patronról, csak akkor jutott eszembe, amikor a pénztáros megkérdezte - benne volt a kosárban -, hogy nem adom-e oda neki.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert a dohányboltba csak szigorú engedéllyel lehet bemenni, ezért nekünk kell kicserélni a patront!
Elmegy, majd két perc múlva visszajön az üres vasrúddal.
- Megváltozott a rend, először le kell adni a göngyöleg-visszaváltónál! - mondja. A cucc be van ütve a gépbe, mögöttem már jönne a következő vásárló, kérdezem, mi legyen.
- Szaladjon csak vissza, megvárom!
Megkeresem a visszaváltót, csöngetek, senki nem bújik elő. Megnézem a feliratot, csak egykor nyitnak, az meg még legalább negyed óra. Visszamegyek a kasszához, és közlöm, hagyjuk a fenébe a dolgot, inkább fizetnék, ne tartsam fel a sort.
Fizetek, bepakolok a kocsiba, majd úgy döntök, messze van az a Médiapiac, inkább teszek egy kísérletet.
Óvatosan besétálok a Szigorúan Őrzött Dohányrészlegbe - szerintem ez valami nagykerféle lehet, ahol csak a Nemzeti Dohányboltok boldog tulajdonosai vásárolhatnak -, és ártatlan arccal - a pénztárnál lezajlott közjátékot nagyvonalúan nem megemlítve - közlöm, hogy az információnál azt mondták, hogy itt lehet új szuszhoz jutni.
A hölgy sajnálkozva közli, hogy előbb le kell adni a göngyöleget. Mondom, hogy az még nincs nyitva, nem lehetne-e valami más megoldást találni. Elmagyarázza, hogy egyig a külső visszaváltó üzemel, majd telefonálni kezd, és megbeszéli a cseremesterrel, hogy két perc múlva bejön. Majd mondja, hogy menjek csak be nyugodtan, megvár a kasszáknál és lerendezzük a dolgot.
Visszamegyek a leadóhelyre, a csereember még sehol, de a kollégája elintézi a bevételezést. Szép, A4-es formátumú papírt kapok, rajta van, hogy leadtam egy durungot, és ezért jár nekem 5300 Ft. Visszamegyek a kasszához, a hölgy tényleg vár, bemegyünk a Restricted Zone-ba, átveszi a papírt, megírja a számlát, miszerint 8000 Ft-ért eladott nekem egy friss, életerős patront, amiből 5300 Ft-ot göngyölegutalvánnyal fizettem ki. Két perc múlva távozom az új szusszal, és két A4-es papírral.
Na, erre mondják, hogy "intézzük, nem bonyolítjuk". Úgy gondolom, hogy az eset - velem együtt szenvedő - alanyai maximálisan segítőkészek voltak, viszont aki ezt a marhaságot kitalálta, főleg így karácsony környékén, nos azt szívesen körbekergetném az áruház körül egy teli szuszos doronggal a kezemben...
