Mert ilyennel is büszkélkedhet a Magyar Jégkorong Szövetség! Nem is akármilyennel, Glen Williamson az NHL-es Winnipeg Jets korábbi edzője tölti be ezt a posztot. Az utánpótlás korosztályok teljes vertikuma "hozzá tartozik", ebben a "minőségben" időnként ellátogat - és edzést is tart - akár a legkisebbekhez is. Tegnap - Kazincbarcika és Jászberény után - a Jégkert SE-nek tartott bemutató tréninget.
Eredetileg 18 órára, a minik edzésére hívtuk meg Glent. Nagy volt a meglepetés, amikor már pár perccel öt előtt megérkezett. Kérdésemre azt válaszolta, hogy ez így normális. Mivel éppen akkor kezdődött a szuperminik foglalkozása, azonnal vállalta, hogy nekik is tart bemutatót.
Bár Tejpalkó - mint mindig - most is részletes edzéstervvel készült, gyorsan kiderült, hogy a szövetségi mentor szeretne tanítani. Nemcsak a játékosokat, hanem az edzőket is. Azzal, hogy nemcsak elmondja a gyakorlatokat, hanem el is magyarázza, mit miért csinál.
A bemelegítést követően Glen maga köré gyűjtötte a gyerekeket. Elmondta a két legfontosabb dolgot, miszerint keményen kell dolgozni, de közben sokat kell mosolyogni.
Ezt követően kezdődtek a gyakorlatok. Mivel egészen fiatal, 5-8 éves gyerekekről van szó, játékos formában. Az első feladat a "Majom játék" volt. A gyerekek párokba lettek osztva, az egyik volt a "vezető" a másik a "majom". A majomnak utánoznia kellett, amit a vezető csinált. Vagyis figyelnie a másikat, reagálni a mozdulataira. Mint mondjuk egy védőjátékosnak arra, mit fog csinálni a támadó.
A többi gyakorlat is hasonló - sokszor szó szerint - játékos formában lett megtartva. El kellett dobni a botokat, és az így kialakult alkalmi akadálypályán kellett végrehajtani a feladatokat. Volt repülőzés - a hokikanyar gyakorlására -, aminél Glen külön kérte, hogy a gyerekek ne csak csinálják, de közben adjanak ki olyan hangot mint a repülőgépek. A korongvezetést meg a Forma-1 "keretein belül" vezette elő, a pakkot úgy kellett vezetni, illetve kerülgetni az akadályokat, ahogy egy Ferrari veszi be a kanyarokat.
Ami számomra nagyon érdekes volt, hogy a gyerekek az egész edzést végigmozogták. A kapuralövés is úgy zajlott, hogy a kis játékosok az egyik térfélen vezetgették a korongot, és akire Glen rámutatott, az törhetett kapura. Leállás csak akkor volt, amikor maga köré gyűjtötte, térdeltette a gyerekeket, hogy elmagyarázza mit kell csinálni. Amíg térdeltek a gyerekek, addig is figyeltek, nem mással voltak elfoglalva.
Természetesen a tengerentúliakra annyira jellemző pozitív hozzáállás, motiválás jeleit is láthattuk. Glen mindenkit azonnal megdicsért, aki ügyesen csinált valamit, mindenkihez odament egy "hokispacsi" erejéig, csak úgy repkedtek a "Jó munka" kiáltások. A másik kifejezés, amit magyarul halhattunk a "Gyerünk, gyerünk" volt. (Úgy tűnik, minden edző aki Magyarországra jön elsőként a "munka" szót tanulja meg...)
A végén Glen az edzőkkel is elbeszélgetett. Elmondta, hogy az is nagyon fontos, hogy a szakvezetők is jól érezzék magukat attól, amit csinálnak, ne a "vicsorogva ordítozás" legyen rájuk a jellemző.
Megbeszéltük, hogy - amennyiben a következő évben is még itt lesz - október elején ismét tartunk egy hasonló edzést, remélhetőleg azon már a jövő szezonban frissen toborzott gyerekek sokasága is részt fog venni...
Minden csapatnak csak ajánlani tudom, hogy éljen ezzel a ritka nagy lehetőséggel, mert élményt nyújt a gyerekeknek és az edzőknek is egy ilyen foglalkozás.
Ha egy szóban kéne összefoglalnom, milyen is volt a tegnapi délután, akkor azzal jellemezném, amit Glen - igaz angolul - a leggyakrabban ismételt: "Szjúpör"...
