Hogy a fenébe ne akarnék! Spóroltam is, ki tudja mennyit! Na, de ne szaladjunk ennyire előre... A történet - mint minden ilyen - úgy kezdődött, hogy megszólalt az itthoni telefon. Ami jórészt hagyománytiszteletből van már csak meg, elvégre a hívások döntő része "hangszemét".
Felveszem, egy lendületes ötven körüli női hang, közli, hogy a Tesco klubkártyával kapcsolatban hívott. Adatpontosításra. Hogy mi az irányítószámom. Megadom. Nincs ezzel semmi bajom, ha tudják használják.
Ahogy a Tesco klubkártyával sincs. Egyszer amikor arra jártam, csináltak nekem egyet. Illetve hármat, mert jár hozzá két kis kulcstartónak nevezett izé, ami azért jó, mert szét lehet osztani a családtagoknak.
Meg az ilyen kártyák mindig akkor maradnak otthon, amikor vásárolni megyünk az adott áruházba. Háromból az egyik csak lesz éppen valamelyikünknél.
Ráadásul nem valami homályos pontosztás folyik, hanem párhavonta kapok egy levelet, benne pár száz forint értékű utalvánnyal, meg egyéb akciós csábítással. Mindezt több hónapig felhasználhatóan, úgyhogy teljesen "fájdalommentes" a dolog, évente párszor ígyis-úgyis elmegyünk, legfeljebb spórolunk párszáz forintot.
Igazából az az "összeesküvés-elmélet" sem zavar, hogy cserébe jól felmérik, hogy miket szoktam vásárolni. Hááát, ha valaki abból valamit kiokoskodik, hogy vettem öt tábla tibicsokit, akkor annak egészségére!
De most támadásba lendültek! Mondja a csaj, hogy a Tesco kibővíti a klubkártyás szolgáltatást, összeállt valami bankkal, és felajánl egy nagyon klassz vásárlói kártyát! Amivel ha vásárolok, akkor nem is kell, hogy pénz legyen rajta, elég, ha negyvenöt nap múlva kiegyenlítem. És nemcsak a Tesco-ban tudom ám használni! Bárhol vásárolhatok vele, sőt még a közüzemi csoportos beszedési megbízásokat is ezzel rendezhetem.
És ez még nem minden! Mert akárhol is fizetek vele a Tesco dupla klubkártya pontokat ír jóvá nekem, amivel rengeteg pénzt lehet spórolni!
- Nos, érdekli ez a remek lehetőség? - szögezte nekem mondókája végén a kérdést.
- Nem! - válaszoltam tömören.
- Miért nem? - hangzott leheletnyivel kevésbé magabiztosan.
- Mert ez nem más mint egy hitelkártya, amire semmi szükségem! - Sztív jutott eszembe.
Neki volt egyszer hitelkártyája. Az is ilyen klassz, "jónéhány napig ingyen törleszthetsz" típusú volt. Aztán egy szép napon kiderült, hogy ha túllépi a "jónéhányat", akkor arra a részre is fizetheti a nem éppen "jegybankialapközeli" kamatot, amit a határidőn belül már visszafizetett.
Az meg simán becsúszhat, hogy zajlik az élet, elfelejtem kiegyenlíteni a számlát, és akkor akkora kamatot fizetek, ami jóval több, mint a kapott extra teszkópontok. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy vajon a kibocsátó bank milyen egyéb költségekkel (kártyahasználati díj, folyószámla vezetés, stb.) kedveskedik.
- Maga nem akar spórolni?! - hangzott egy utolsó, immár kétségbeesett kérdés.
- De! Ezért nem kérem a kártyát! - fejeztem be a beszélgetést.
