Kezdetben vala a Kiss Tibi. Persze előtte is voltak edzői a Volánnak, de Ő érte el az első "újkori" sikert. Ami 1999-ben a Kercsó féle csodacsapat Dunaújváros legyőzését, a magyar bajnoki címet jelentette.

A következő szezon már nem sikerült ennyire jól, a sikeredzőnek mennie kellett. Ezután külföldi edző - Jan Jasko - érkezett, akivel már Interligát is nyert a csapat. Három sikeres év után Jasko távozott, majd - egy "átmeneti" Sajban nevű szlovák után - jött Cortina. Cortinát sokszor dicsértem már, most csak annyit, hogy Ő volt az az edző, aki idejött, és a rendelkezésre álló "alapanyaghoz" igazított stratégiával - a magyar viszonyokat megismerve - alkotott nagyot. Cortina után - egy átmeneti cseh "vitézt" követően - ismét Jasko következett, de az EBEL magasabb szintű követelményei között már kevésnek bizonyult. Ekkor jött Sator, akinek tevékenysége minimum ellentmondásos. Véleményem szerint a Fight Night-ot követő sokkhatást pár meccs alatt ki kellett volna heverni, talpra kellett volna tudnia állítania a csapatot. A kevés játékossal persze nem a győzelem reményében, hanem azért, hogy ne kóvályogjanak már olyan tanácstalanul a pályán. Satornak is mennie kellett...

De ami ezután következett, az id. Ocskay Gábor amúgy sikeres menedzseri tevékenységének legnagyobb melléfogása. Sikerült egy jégkorong-kultúrával alig-alig, eredményekkel egyáltalán nem rendelkező, kis "halszagú" országból vezetőedzőt szerződtetnie! Nem tudni, vajon a finn-magyar rokonság okán adott egy lehetőséget a fejlődő hokinemzet képviselőjének, vagy csak nagyon elfáradt, amíg összegrundolta az EBEL többi csapatának költségvetését sokszorosan meghaladó pénzösszeget, de így vagy úgy, Tolvanen lett a Volán edzője.

Tolvanen azonban nem élt, hanem visszaélt a lehetőséggel. A bőséges pénzügyi keret nyilvánosságra kerülésével tekintélyes NHL-es múlttal rendelkező játékosok jelentkeztek be a Volánnál (Crosbyt állítólag porcleválásal kellett műteni, annyit könyörgött térden állva, hogy Fehérvárra jöhessen, Ovecskin pedig azonnal lemondta a válogatottságot, nehogy holmi olimpia miatt ne legyen ott az EBEL rájátszásában), ám helyettük a finn edző honfitársaival rakta tele a csapatot, illetve a szomszédos baráti ország játékosaival.

Tolvanen alkalmazkodóképessége nyomokban sem emlékeztet Cortináéra. Pedig a Magyar Hoki Alkotmányában is benne van, hogy Peterdi csak Ladányival játszhat egy sorban, és kész. De ez az ember még ilyen alapvetéseket sem hajlandó megérteni.
Igaz nem is ért a hokihoz. Állandóan kevergeti a sorokat. Elnézést, de szegény játékos hogyan végezze a dolgát, ha állandóan mások a munkatársai. Nem hiszem, hogy Tolvanennek edzői képesítése van, biztos csak beült egy menedzsertanfolyam egyik előadására, amin éppen a Clean Desk módszert tanították.

Tolvanen ráadásul rosszindulatú is. Mihály Árpi hiába ütötte a gólokat, ezzel - elismerés helyett - csak az edző ellenszenvét váltotta ki, elvégre a kitűnő magyar játékos teljesítménye mellett még feltűnőbb volt honfitársai bénasága. Így szegény Árpi egyre csak hátrább és hátrább került. Ám Tolvanen nem tudott rajta kifogni. Az egyik meccsen kínjában már tartalékkapusnak nevezte, de amikor Mihály egy jó ütemű ajtónyitással, majd csukással az ellenfél kapujába juttatta a korongot, végre feladta, és visszarakta az Őt megillető helyre, az első sorba.
Hasonlóan járt el Hetényivel. Egy magyar válogatott kapus helyett holmi kezdő finnt állított a kapuba! Aki egész szezon alatt képtelen volt akár egyetlen egy shotoutot is összehozni... Csak kapkodja a gólokat!

Nem csoda, hogy egy ilyen dilettánssal a csapat csak a hatodik helyet tudta megszerezni az alapszakaszban. Persze azért akadtak pozitívumok is, például az, hogy az ellenfelek Fehérvárra már nem a biztos két pontért jönnek, hanem általában vereséggel távoznak. Szépen érnek be a fiatalok is, amikor éppen egy sorban vannak,  Sofi már-már palkovicsi magasságokban szárnyal Ladányi remek passzai által.

De lássuk be ez kizárólag a magyar játékosok érdeme, az edzőnek ehhez semmi köze!

Úgyhogy: Tolvanen, takarodj! Vidd a béna kapusod!