Szombaton úgy hozta az "élet", hogy kettesben töltöttem a délelőttöt a Kiccsajjal. A Zasszonynak sürgős serpenyő-lecserélhetnékje támadt. Ilyen esetekben kétféle megoldást szoktunk alkalmazni.

Alapesetben elmegyünk mindannyian vásárolni. Ez egy darabig érdekes, csak amikor a Kiccsaj elkezd mindenfelé elkódorogni, meg mindenhol megáll, akkor szoktam elveszíteni a türelmemet, és ilyenkor egy "Látod, milyen nyűgös a gyerek, menjünk már!" felkiáltással el szoktam indítani hazafelé a kis csapatot. Máskor megkérem a Szüleimet, hogy vigyázzanak a Lányra. Ennek két alesete van, vagy elmegyek a Zasszonnyal - na, ilyenkor aztán eltart órákig a vásárlás, a "jajj, hát ezt alaposan át kell gondolni" típusú bogarászást nem lehet leállítani a gyerekre fogott férfiú unalom miatt-, vagy útnak indítom, én meg jól kihasználom a "csajmentes" állapotot, mondjuk egy jó kis csihipuhis DVD megtekintésével.

Sajnos, most az alapeset szóba sem jöhetett, mert a gyerek beteg volt. A Zasszony elvitte valami óvoda-szimulátorba - voltak gyerekek, tea meg közös pisilés, amire egy madzagot megfogva kellett csoportosan kivonulni -, és ez a szimulálás annyira élethűen sikerült, hogy bekövetkezett amit az óvodáról mondanak, hogy a gyerek mindenféle betegséget ott fog megkapni... Na meg is kapott valami orrfolyós-tüsszögőst. Mert az egyik gyerek orrfolyós-tüsszögősen ment oda. Ilyen pofátlan szülőt! Minek viszi a beteg kölkit közösségbe? A betegségnek jól látható nyomai voltak, anyucinak is ott kellett maradni a csemetével, akkor meg mi értelme volt az egésznek?
Ráadásul a Szüleimnek is dolga volt, úgyhogy beütött a "vészhelyzet", három órán keresztül egyedül kellett pesztrálnom a Kiccsajt.

Választhattam volna a legegyszerűbb megoldást, hogy beültetem a DVD elé, de ez egyfelől káros a gyerek egészsége és fejlődése szempontjából, másfelől meg az lett volna káros az én egészségemre, amit a Zasszonytól ezért kapok. Más lehetőség nem lévén, elhatároztam, hogy eljátszom a mintaapát... Súlyosbító körülményként induláskor a Zasszony még odavetette, hogy mindjárt lejár a mosógép, akár ki is teregethetnék... Kösz... Pedig én inkább az anyák napi Sacher tortát csináltam volna meg...

Első "kunsztként" az villant be, hogy megpróbálok mesét mondani. A Piroska és a farkas került terítékre, az jutott eszembe, hogy jól kicifrázom a történetet (Erre minden alapom megvan... Mert van az eredeti Grimm mese, a klasszikus... Amit manapság össze-vissza vagdosnak, hogy beleférjen a médiába... Itt van például a Mesemondó Maci, amiből a vadász ki lett hagyva...). Például kihagytam belőle a bort, a nagymama csak ne alkoholizáljon, úgyis annyi gyógyszert kell szednie, hogy valamelyik miatt biztos nem ihat... Aztán hirtelen ötlettől vezérelve interaktívvá tettem a mesemondást, megkérdeztem a Kiccsajt, hogy milyen alapanyagokból állítsa össze a menüt Piroska anyukája. A lányom összeállításából az alábbi ételsort lehetett kihozni:
- Retekleves
- Salátágyon tálalt, rántottára fektetett rántotthús, paradicsom karikával és reszelt sajttal.
- Répatorta

A praktika bevált, a mesemondás eltartott vagy húsz percig, a végén jött a szokásos "mégegyszej" felszólítás, ezzel máris elmorzsoltunk háromnegyed órát. Ekkor eszembe jutott, hogy ki is kell teregetni, betereltem a Lánykát a fürdőszobába, és azt találtam ki, hogy az én ruháimat én, az ő ruhácskáit meg Ő akassza fel. Ez is bejött, a ruha gyűrésmentesítő rázásait kísérő "Hoppá!" felkiáltásaimra nagyokat ugrált, a mosógép gyorsan és "játékosan" kiürült, újabb félórát lepergetve a pesztrálási időből...

A következő ötlet a gyurmázás volt. Megkérdeztem, mit csináljak, a válasz hóember volt... Ebben a korban még nem értelemzavaró, hogy a hóember kék színű... Gyorsan három részre osztottam a gyurmát, megsodortam és kész is volt a "télőrző"... A Kiccsajnak jól meglódult a fantáziája, kívánságára további alkatrészek kerültek a hóemberre, lett haja, hátizsákja, seprűje, a végén még farka is. (Nem olyan, ejnye-bejnye, hanem mint a kutyusnak...) Később elmentünk a kubizmus irányába is, csináltam egy szögletes hóembert ...

Egyszercsak megszólalt a gyerek, hogy nézné egy kicsit Rexi kutyát. Az órára néztem, láttam, hogy már csak ötven perc van hátra, úgyhogy "megadóan" betettem a lemezt, és kirobogtam a konyhába... Eszeveszett tempóban összeállítottam a tésztát - megelőzendő a "Persze, egész idő alatt a konyhában voltál!" beszólást -, majd betettem a sütőbe húsz percre. (Először mindent csak az előírt sütési idő felére rakok be, további perceket hozzáadni mindig lehet, a szénnel meg maximum csak befűteni...) Míg sült mosogattam, a legcsokisabb edény vakarása közben "kicsöngetett" a sütő... Persze hagytam csöngetni, nyakig habosan nem fogom lenyomni a gombot. Egyszercsak nagy dübörgést hallok, rohan ki a Lány, "jekapcsolom, jekapcsolom". És lekapcsolta a sütőt! Ezen teljesen ledöbbentem, hogy ezt is tudja (lehet, hogy kevesebb időt kéne internetezéssel tölteni, akkor tudnám???), de így legalább a sütikészítést is el tudtam számolni, mint közös játékot.

Mire elkészült a torta, a Zasszony is befutott, én meg jól megprodukáltattam a gyereket, hogy mit is csináltunk... Aki meg szépen elősorolta a mesét, a "hoppázást", a hóembert meg a közös sütést...

Én meg "naugye" arckifejezést öltöttem, és "picit Te is foglalkozhatnál a gyerekkel" felkiáltással a nap további részét a hokivébé roros meccseinek megtekintésével töltöttem...