Nyiladozik a Kiccsaj elméje, itt az ideje, hogy hülyítsük egy kicsit. Erre kitűnő alkalom a karácsonyi ünnepkör, annak is az első felvonása, a Mikulás.

Ami ismét kitűnő alkalom, hogy az embereket rávegye az esztelen költekezésre, ezzel tönkretéve az ünnep meghittségét. De a gyerekek még hál' Istennek ebben nem vesznek részt, számukra még lehet egy kis illúziót varázsolni.
Önjelölt Csiri bá'-ként el is határoztam, hogy szervezek a gyereknek egy igazi Mikulást. Meg persze magamnak egy jó kis szórakozást, amivel mellesleg ismét pályázhatok a Legfaszább Apuka címre.
Először egy megfelelő személyről kellett gondoskodnom, kézenfekvő megoldásként itt volt Atyám, aki örömmel vállalkozott a szerepre. Ráadásul a közelben is laknak, így nem kell egyetlen tömegközlekedési eszközön sem végigélveznie az alkalmi Télapónak az utazóközönség "lapos" pillantásait. Bár, ha jobban belegondolunk, ez az év egyetlen napja amikor ez a fajta öltözék kifejezetten trendi.
Apropó öltözék. Nem tudom, hogy az én gyerekkoromban honnan lehetett beszerezni a szerkót, manapság minden barkácsboltban lehet ilyesmit kapni. Magától - illetve profitmaximalizálásból - értetődően, egyfajta méretben.
Ami egyből mókás helyzetbe hozta Apukámat. Mert a kabát éppenhogycsak átérte a kötelező kellékként szükséges - az év többi napján is meglévő, amúgy átlagos méretű - pocakot, a nadrág ugyanoda eső felső végében viszont hatalmas űr tátongott. Gyorsan kerítettünk egy "ziherájc" tűt, de én már előre vizionáltam a Kiccsaj megdöbbent arcát, amikor meglátja a Mikulást alsógatyában...
A lányomat nehéz átverni, ezért bevezettem néhány óvintézkedést. Megtiltottam Atyámnak, hogy megszólaljon, megkértem, hogy ne vegyen fel szemüveget, valamint olyan cipőt húzzon fel, amit a Kiccsaj nem ismer. ( Azért Apukámat is benevezném a Legfaszább Nagypapa címre, mert még az is eszébe jutott, hogy kesztyűt sem árt felhúzni...)
Megbeszéltük a koreográfiát. Az volt a terv, hogy a Mikulás bácsi bejön a nappaliba, az ablakba kiteszi az ajándékokat, mi meg kifigyeljük. Eredetileg a tegnap estét terveztem, de Apukáméknak színházbérlete volt, így a ma reggel lett a kitűzött időpont. (Apukámék színházbérlete egy vicc. Elvileg éves bérlet, gyakorlatilag arra még nem volt példa, hogy az előadások egyenletesen lettek volna elosztva. Volt olyan év, hogy június első hetében volt az ötből három elődás lezavarva. Ráadásul a bérleti napokat mindig a lehető legjobb időpontokra teszik, amikor az ember mással lenne elfoglalva. Volt már Nagypénteken, Halottak Napján, most meg Mikuláskor.) Megállapodtunk, hogy telefonálok, ha felébred a Kiccsaj.
Fel is ébredt, fél kilenckor. Odakint süt a nap, "igazi" mikulás-hangulat. Felcsörgök, kinyitom az ajtót, próbálom a gyereket visszaterelni a hálószobába, nehogy lerohanja a Télapót. Lassan megjön a Pirosruhás, és nem tud bejönni. Elfelejtettem szólni, hogy a héten szigeteltük a bejárati ajtót, így nehezen nyílik. Kínjában kopog, jó hangosan kiszólok, hogy tessék bejönni. Nagy nehezen bejut szegény Mikulás, de a közjátéktól kicsit megzavarodik, a nappali helyett a hálóba veszi az irányt, megáll az ágy előtt, ahol mindhárman vártuk. A Kiccsaj arcán némi megdöbbenéssel vegyes csodálkozás, várom mikor szólal meg: Nappapa... De nem, a sokkhatás kellően erős. Patthelyzet alakul ki, mondom a lányomnak, hogy ajándékot hozott a Mikulás. Atyám kapcsol, odaadja a zacskót, próbál mosolyogni. A Zasszonyt megszállja a kisördög, megkérdezi, hogy a Mikulás nem mond semmit? Apám arcán átsuhan a rémület, kénytelen vagyok közbelépni, mondom, a Télapó fáradt, hosszú éjszakai műszak van mögötte, menne tovább. Bíztatom a Kiccsajt, hogy integessen Neki. A Kiccsaj még mindig dermedt, nem integet. Atyám próbál segíteni, integet a gyereknek. Ettől a szűkös kabátka - amihez egy jelképes papírövet mellékeltek - elkezd szétcsúszni a pocakján, alig bírom visszafojtani a röhögést. Végre a gyerek is integet, a Mikulás távozik, mindannyian megkönnyebbülünk, megúsztuk a lebukást, sikeres volt az akció.
Atyám elégedett az alakítással, mondja is Anyukámnak, hogy a bérlet legközelebbi előadásán felkéretszkedik majd a színpadra...

Én meg előre röhögök, hogy fog majd mozogni tavasszal a nyúljelmezben...