Lassan vége, és ilyenkor sajnálja az ember egy picit... Meg most már túlvagyunk minden készülődésen, lehet kicsit punnyadni is...
Gyerekkoromban tök jó dolog volt a Karácsony. Egyrészt mivel nem volt önálló jövedelmem, ezért ha valamit akartam, akkor azt meg kellett osztani a Szüleimmel, és az "alapellátáshoz" nem annyira tartozó játékokat, miegyebeket ilyenkor kaptam meg. Emlékszem, hogy örültem, amikor egyszer kaptam egy mikrofont a BRG MK-26-os "ősmagnómhoz". Iszonyat boldog voltam, az egész Karácsonyt végighülyéskedtük vele. Mivel a család kicsi és a rokonok messze laknak vidéken, ezért nem volt szokás a karácsonyi utazgatás, maradtunk otthon, élveztük a kaját, a sütiket, meg a tévéműsort. Végre nem kellett rohangálni, nyugis volt a környék hangulata.
Másrészt nekem nem nagyon kellett készülnöm. Eleinte még ajándékot sem vettem, később ez változott, de azt huszadikáig letudtam, és lehetett várni a Karácsonyt.
Mióta van saját családom a karácsonyi készülődés is hosszabbá vált. Írtam már fenyőről, halról, az ünnepi menü egyszerűsítéséről, az ilyen és ehhez hasonló kalandok bizony rendesen kifárasztanak, Szentdélután magasságában rendszerint a pokolba kívánom már az egészet.
Mert például kiderült, hogy a hiper-szuper fenyőfát képtelenség úgy beletenni a talpba, hogy egyenes legyen. Vajon eredendően görbe, vagy csak az eladónak sikerült úgy megfaragnia, hogy nem lehet normálisan beletenni a talpba? Vagy csak bénák vagyunk? Nem sikerült rájönni. Egy órát szenvedtem vele, közben a Kiccsaj jött, hogy "hagít-hagít" (segítek, segítek), ettől még jobban nőtt bennem a stressz, a végén - amikor az utófaragáshoz elővett bicskát akarta megkaparintani - akkorát üvöltöttem rá, amekorrát még sosem. Végül meguntam, maradt görbe, a talpat kiékeltem egy könyvvel, az egészre rátettük a tavaly vett karácsonyi fenyőtalp-takarót, nem feltűnő.
A Szenteste is elmúlt rendben, jó volt nézni a Kiccsaj örömét, ahogy bontogatta az ajándékait. (Miután szépen felbontotta a miénket.) Először tapasztaltam Nála az én gyerekkori örömeffektusomat, végre megkapta azt a gyerek-babakocsit, amit még nyaraláskor szúrt ki magának a szálloda játszószobájában, és azóta is gyakran emlegetett...
Tegnap Anyukámék voltak nálunk ebédre, a menü a "szakbejegyzéssel" összhangban az alábbi volt:
- Halászlé (Istenit főzött a Zasszony, megérte hajkurászni a halakat. Felszolgáltam
azt az egy szem paprikát, ami termett, csípett rendesen, végre beérett az
egész tavaszi-nyári "munka".)
- Sült kacsamáj, hagymalekvárral (A hagymalekvárt is kb. az ötödik helyen sikerült
beszereznem, de a család értékelte a "csavart",
feledtetve azokat a pillanatokat, amikor már
nagyon fájt a talpam, és mentem volna inkább haza...)
- Szűzérme fokhagymás aszalt szilvával borskéregben, majonézes krumplival
- Marcipános csemegetorta.
Kaja után a Nagyszülők játszottak az Unokával, én feltűnés nélkül végigőltem a kanapén, mindenki kellemesen érezte magát.
Az ebéd utáni mosogatás már csak lecsengés volt, maradék mára van dögivel, nem kell főzni. Tegnap dél óta egy szelet kenyeret sem kentem meg, pihizek. A Zasszony meg a Kiccsaj sétálni vannak, ezt egy kis megfázásra történő hivatkozással elblicceltem, jöhet a tévézés, bambulás kifelé az ablakon...
Mégiscsak jó dolog a Karácsony...
