Ismét itt az augusztus, ilyenkor el kell ballagni a szervizve, hogy a kocsi kapjon egy kis supportot... Illetve a kereskedő egy kis bevételt... Mert ez így van kitalálva... Nincs is ezzel semmi gond, ha ilyen a rendszer, akkor ezzel számolunk... Költség... Ez van...

Azért ez nem olyan rossz program. Az ember szépen eldöcög Érdre, visz magával egy jó könyvet, és amíg szorgos kezek updatelnek ezt-azt, lehet olvasgatni. Legalább is így volt az első három évben... A negyedikben meg lejárt a műszaki, úgyhogy előre szóltak, hogy ez akár egy fél napig is eltarthat. Ez viszont már túl sok ahhoz, hogy a szalonban ücsörögjek, tehát jött a vonatozás vissza a Délibe. Csodálkoztam is, hogy milyen szépek ezek az új piros vonatok, vajon egy-két év múlva mennyire lesznek lelakottak?

Tegnap ismét elérkezett az évi rendes túra ideje, mégpedig a vonatozósé, mivel megint lejárt az a fránya műszaki. Visszafelé ismét vonatozás, a kocsiban kellemes hűvös, tisztaság, mint két évvel ezelőtt. Még a plüss ülések is újszerűnek tűntek, nem voltak hajléktalan-hugyosak.

Délután kettőkor csörög a telefon, kész a járgány. Nézem az Elvirát, három előtt öt perccel indul egy szerelvény Tárnokra. Mert a szervizhez az van közelebb. A pénztárból látom, hogy a 14:55-ös "Érd-felső - Székesfehérvár" becenéven van kiírva. Kérem a jegyet, egyben kérdezem, hogy a Tárnok az ugyanaz-e, mint Érd-felső. Ilyen van ám máshol is az országban, hogy egy település szépen beolvadt a nagyobba, és akkor kapott egy ehhez hasonló nevet, de a régit is használják azért...
- Igen, igen - helyesen a pénztárnok -, a kettő ugyanaz.

Megnyugodva megyek ki a peronra, ott látom, hogy öt perc múlva indul egy "Érd-felső - Százhalombatta" járat, gondolom ez is jó lesz, minek ácsorogjak fél órát a dögmelegben. Beszállok, élvezem a kellemes hűvöst. Elindulunk, a kaller kezeli a jegyet, majd megkérdezi, átszállok-e.
Kérdezem, miért? Mert az a vonat nem áll meg Tárnokon. Felvilágosít, hogy ez mégis két külön megálló, de nincs gond, szálljak le Kelenföldön, úgyis jön a 14:55-ös, pattanjak fel arra. A jeggyel nem lesz gond, ér átszállni.

Kelenföldön elhagyom a kellemes hűvöst, és bepótolom az elbliccelni szánt fél órás sülést.
Megérkezik a kívánt vonat, ezen már olyan sok ülőhely sincs, nagy nehezen találok egyet... Jön a kaller, felkészülök a szép magyarázatra, hogy miért van már kezelve a jegy, némileg frusztrál, hogy előttem valakit levesz két és fél rugóra, mert a BKV bérlethez vett kiegészítő jegyet, abból meg csak júliusi volt a júzernek... Augusztus 6.-a van, azért lehetne elnézőbb... (Persze ezt eddig sehol nem láttam reklámozni, hogyha van buszbérlet, akkor olcsóbb is lehet a vonat...)

Odalép hozzám, nagy lendülettel elmesélem a településszerkezeti anomália történetét, de lélekben már búcsúzom a pótdíjtól... Az igazi ciki a leszállítás lenne, a következő csak egy óra múlva jön, a franc se akar főni a napon.
A sztori jónak bizonyul, visszakapom a jegyem, se bünti, se leszállítás.
Pár perc múlva még mindig azt érzem, hogy izzadok, pedig az izgalom már elmúlt.

Nem működik a klíma. Szólunk a kallernak, a válasz az, hogy a kocsi többi részén igen, menjünk oda.
Némileg felbátorodva közlöm, hogy esetleg ha felállítaná onnan az utasokat, hogy le tudjunk ülni.
Úgy dönt, hogy ezt nem hallotta meg... Én meg úgy, hogy negyedóra múlva ott vagyunk, nem verem magam.

Igen ám, de egyszer csak a vonat lelassul, kb. öttel megy, majd Diósdnál megáll, és nem mozdul. Csendben izzadunk, egyszer majdcsak elindul. Nem indul el. Próbálok arra gondolni, hogy 450 Ft  igazán jutányos ár egy szaunabelépőért, de fél óra után már nagyon mennék a medencébe, úgyhogy szólunk a kallernak. Hogy legalább az ajtót nyissák ki, ha ablakot nem lehet. (Igazából arra kíváncsi lennék, hogy ahol ezeket a kocsikat tervezték, vajon ott sosem romlik el a klíma? Vagy a vonaton utazik klímaszerelő is?)

Közli, hogy nyitva van. Mondom, mutassa meg melyik. Erre elkezd telefonálni, majd a partnerrel folytatott kiadós baz+elés (B+, most mit nyugtassak rajtuk, ezer fok van) után megkapja a megoldást, az első kocsiban klíma és hely is van, menjünk át oda...

Átmegyünk. Ezen a ponton eszembe jut, hogy talán illene visszaadni az út elején oly szigorúan kirótt pótdíjat...
A vonat továbbra is áll, de legalább a hőmérséklet elviselhető. Majd egyszer csak megindulunk. Afféle csigatempóban. Az út hátralévő része döcögve telik, egy laza fél órás (kb. 100 %) késéssel érkezünk meg Tárnokra.

Mi ebből a tanulság? Az, hogy a sebesvonat kifejezés nem azt jelenti, hogy a szerelvény gyorsan megy, hanem azt, hogy valahol megsebesült szegényke, fáj neki, ezért csak vánszorogva tud közlekedni...