Találós kérdés következik:
- Húsz kapus 1800 négyzetméteren. Mi az?
- ????
- Szuper Levente kapusiskola.

Nyár van! Ilyenkor nincsenek edzések, általában a jeget is "leengedik", csak egy-egy edzőtábor "őrzi a lángot"...
Jó, de mit keres az öregecskedő, korpulens blogger a kapusiskolában? Az egyszerűbb utat választja, és kapusnak áll, mivel - a legenda szerint - a kapusoknak kevesebbet kell korcsolyázni?
Természetesen most is Tejpalkó keze van a dologban. Meghívták, hogy az "egy házzal odébb" lévő "Játékos-technikai" edzőtábor során tartson egy előadást.
Kíváncsi vagyok Bélára, láttam már mindenféle szerepkörben (író, edző, játékvezető, múzeumigazgató), vajon hogyan állja meg a helyét "előadóművészként".
"Bekéredzkedem", így elvisz magával.

A helyszínen tudjuk meg, hogy az eredeti időponthoz képest kicsit később lesz a kezdés, meg kell várni, amíg a kapusiskola lejön a jégről, őket is érdekli az ankét.
Ha már úgyis ott vagyunk, akkor megnézzük, milyen is az az iskola.
Az edzőpályára belépve a Klónok háborúja című film jut eszembe, a pályán kb. húsz Szuper Levente tartózkodik, minden hallgatón 31-es mez feszül. Természetesen az Igazi is ott van, értően magyarázza a tananyagot a kisebbeknek, egy pöttöm gyereket még "tologat" is, úgy mutatja a gyakorlatot.
Ami kőkemény korcsolyázás... Még hogy a kapusok csak állnak a kapuban, és várják a lövéseket! Kapu nincs, korong nincs, vannak viszont sorgyakorlatok, hátrakorcsolyázós bólyakerülgetés, síféket követő letérdelés - természetesen nemcsak egyszer, hanem minden bólyánál -, korizás autógumival a kézben, majd az abroncsot tolva a bárddal.
Levezetésként "jégszumó", a bedobókörben összekapaszkodik két kapus, és próbálja kitolni egymást a körből, illetve levinni a jégre. Természetesen nem a verekedésre való felkészítés, hanem az állóképesség javítása a gyakorlat célja, mint tapasztaltam, a jégen megállni sem egyszerű, pláne ha direkt rángatják az embert.

Az edzést követően összejönnek a résztvevők az előadásra. Nézem a közönséget, Bélának nem lesz egyszerű dolga, a zöm kisgyerek, nyár van, szünet, kit köt le az ilyesmi...
Tejpalkó a lehető legjobb megoldást választja, azzal nyit, hogy a jövő bizony a jelenlévő gyerekekben van. Nekik kell majd átvenni a stafétabotot pár év múlva a jelenlegi  - illetve az azt követő - generációtól. És ez nem megy máshogy, csak ha magukévá teszik Pat Cortina híres és mindig aktuális mondását: "Légy alázatos"!
Ezek után a saját életéről mesélt, hogy amikor játékos volt, akkor bizony sokkal "sanyarúbbak" voltak a körülmények. (Például nyáron nemhogy külön kapustábor, de egyáltalán jég sem volt.) Fizetést nem is kaptak, a nagy szó az volt - ezért hajtott mindenki -, hogy el lehessen menni egy nyugati túrára, ahonnan be lehetett hozni pár "jobb" dolgot.
Elmondta, hogy a változást Kercsó Árpád hozta meg, amikor átjött és felnevelte az Aranygenerációt, akik a sportág iránti alázat és a rengeteg gyakorlás által juthattak el az A csoportba.
Elmesélte, hogy az első könyv témája a Szapporói Csoda hatására alakult át játékvezetői visszaemlékezésből hokitörténeti "enciklopédiává", valamint bemutatta a második könyvben szereplő legendákat, ezzel is ösztönözve a kis játékosokat, hogy ők is akarjanak legendává válni.
Végezetül elhangzott egy-két sztori is, a közönség átlagéletkorára való tekintettel nem a "pikánsabb" fajtából. Bár egy ponton sikerült "átlépni a határt", a kezdő játékosok beavatásakor Béla említette, hogy van egy durvább verzió, amit majd pár év múlva fog elmesélni. Természetesen az addig kicsit izgő-mozgó, lankadt figyelmű gyerekek azonnal felélénkültek, és hosszasan kérlelték, hogy mondja el most.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a végén kérdezni is lehetett.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki hallgatott...
A csendet végül Levente törte meg, és megkérdezte, hogy anno a pénztelen, éppen csak tűrt sportágban, mi motiválta Béláékat. Neki mindig volt valami célja, először, hogy bekerüljön a Fradiba, majd a válogatottba. Mert - hiába sokkal jobbak ma a körülmények -, sajnos nem látja a mai gyerekeken azt a fene nagy lelkesedést.
Pindák László is helyeselt, ők anno a "hivatalos" edzés kezdetére már sokszor holtfáradtak voltak, mert addig is kihasználtak minden percet, amit a jégen tölthettek, elvégre az is előfordult, hogy öt perc múlva már esett az eső, és akkor korizás helyett totyoghattak csak a vízben. Ehhez képest a mai gyerekek húzzák a szájukat, ha az edzés végén még játszani is "kell", a nyári szárazedzés emlegetésát meg már valóságos sértésként élik meg.

Ezen a ponton nagyon elszomorodtam... A lelkesedés hiányát már én is többször tapasztaltam, pl. a szombati edzések ritkás látogatásán vagy a januári soproni tornán való részvétel sítúra és disznóölés miatti elmaradásán, de, hogy ezt már Szuper is ennyire átéli, hogy elő is hozza, ez már döbbenet. Elvégre Nála példaképebb példaképre nem hiszem, hogy bárkinek is szüksége lehetne, de ezek szerint már az sem tudja teljesen motiválni a gyereket, hogy egy élő legendától leshetik el a "fogásokat".

Hogy mi lehet ennek az oka? A kitágult világ - internet, rengeteg tévéadó, korlátlan utazási lehetőségek - "szívja el" a gyerekek lelkesedését, vagy csak a mindent a fogyasztásnak alávető "társadalom" általános értéknélkülisége hat rájuk, nem tudom.
De egy biztos! Tejpalkó jól választotta meg előadásának vezérmotívumát..

Update 2011.08.03 21:25: Béla múlt heti előadása annyira sikeres volt, hogy erre a hétre is meghívást kapott. Persze másodszorra már "könnyebb", így a mai előadás még "karakteresebbre" sikerült. A múlt héten felmerült gondolat "sulykolása" mellett - miszerint a jelenlevőknek alázatosan kell hozzáállni a hokihoz, hiszen nekik kell majd átvenni a Szapporói Hősök helyét -, ezúttal a múlt legendái, vagyis a Magyar Hírességesek Csarnokának tagjai - is részletesen be lettek mutatva: