Lassan másfél éve, hogy a Kiccsaj megkapta az ideiglenesnek szánt fotelágyat. Azóta nagy nehezen elkészült a gyerekszoba is, ahová szépen beköltöztettük. A fotelággyal együtt. Ami eleinte jó megoldásnak tűnt. Később viszont, amikor hűvösebbre fordult az idő, és a gyereket egyre gyakrabban találtuk reggel az ágy mellett a földön, már nem. Megint új ágy kellett!
El kis kezdtük nézni a bútorboltok kínálatát, amely hozta a szokásos formát. Nem tudom, hogy van ez, de valahogy soha semmi nem kompatibilis azzal a hellyel, ahová tenni szeretnénk. A lehetőségeket felmérve arra a következtetésre jutottunk, hogy van a rácsos, meg a két méter hosszú "ifjúsági" gyerekágy, közte semmi. Aztán nagy nehezen talált a Zasszony a Domusban egy kihúzható kanapét, ami "nyugalmi állapotában" csak száznegyven centi, és kihúzva is pont elfér keresztben a célhelyiségben.
- Akkor ezt vinnénk is! - szólt az eladóhoz, azon a ködös-borongós novemberi délutánon.
- Azt nem lehet, - hangzott a válasz - ez csak egy kiállítási darab, meg kell rendelni!
- És mikorra lesz kész?
- Ó, hát januárban!
Sosem értettem, hogy egy sztenderd bútor legyártására miért kell két hónapot várni, de végül is a Zasszony volt ott, hát megrendelte. Addig is kicsit jobban fűtünk, meg teszünk még be pár szőnyeget a gyerekszobába.
Lassan elmúltak az ünnepek, beindult az új év, január közepén eszembe jutott, hogy lassan aktuális lenne az a fekvőalkalmatosság, úgyhogy "hajnali" fél tizenegy előtt pár perccel fel is hívtam őket. A telefonközpontos közölte, hogy csak fél tizenegykor nyitnak, nem tud senkit kapcsolni, különben is csak egy fél óra múlva érdemes telefonálni, mert most szállingóznak a kolléganők, és még meg akarnak kávézni.
- Itt sincs gyakori ellenőrzés, ha ezt így lazán bemondják! - gondolom, majd egy fél óra múlva újra próbálkozom. Felkapcsolnak a kanapéosztályra.
Elmondom, mit szeretnék, közlik, hogy a franciaágy-osztály az illetékes, kapcsolnak.
Elmondom, mit szeretnék, közlik, hogy a harmadik emelet az illetékes, kapcsolnak.
Elmondom, mit szeretnék, közlik, hogy a kanapéosztály az illetékes, kapcsolnának, de mondom, hogy ott már "jártam". Nagy kelletlenül elkérik az azonosítót, majd diadalmasan közlik, hogy ez biza' január vége.
Csendben beletörődöm, erre huszonharmadikán felhívnak, hogy megjött az obzsé. Majd felhívják a figyelmemet, hogy öt napon belül fizessem ki, és vigyem el onnan. Mondom, hozhatják máris, majd odaadom a pénzt a bútorszállítóknak. (Mivel nem lapraszerelt a termék, a saját kocsi most szóba sem jöhet.) Azt nem lehet, tessék csak átbumlizni a városon, kifizetni meg megrendelni a házhozszállítást. Nehogy már megessen az a csúfság, hogy miután előlegbe kifizettem az ár harmadát, a végén még a helyszínen mondom szegény hórukkosnak, hogy mégsem kérem a bútort.
Átkelek a városon, fel a kanapéosztályra. Keresek egy pultot, a csaj nézi a papírt, majd átküld egy másikhoz. Az persze telefonál. Vagy tíz percet. Majd megnézi a papírt. Egy nagy dossziéban keresgél valamit, megtalálja, szépen összetűzi az én papírommal. Mondom, szeretnék házhozszállítást. Mondja, azt a pénztárnál a földszinten. Meg, hogy menjek le oda.
Lemegyek. Ott közlik, hogy nem érkezett még le a számla. Sebaj, addig megrendelném a kiszállítást. Azt nem lehet, azt a másik asztalnál kell, aminek a "tulajdonosa" most nincs itt, reméljük, mindjárt előkerül.
Öt perc múlva lehozzák a számlát - nem a pultoscsaj, egy másik - végre kifizethetem, és beülhetek a logisztikai szakember asztalához. Várok. Elhatározom, ha negyedórán belül nincs itt, kérem az áruházvezetőt. Tizennégy-harmincnál befut, ledobja a slusszkulcsot az asztalra, közli, hogy nem lehet parkolóhelyet találni... Csak így nyíltan, lazán... Á, dehogy magánügyben volt ám távol...
Nézegeti a papírt, kérdezi a címet.
-Emelet?
-Első!
-Akkor tizenkétezer! - közli az ítéletet.
Csöppet sokallom, de nem készültem alternatív megoldással, meg unom az egészet, hát beletörődöm. Legfeljebb, ha nagyon borravalót akarnak a szakik, majd elmagyarázom, hogy kérjék a pultostól, az már beépítette az árba.
- Na, és mikor hozzák? - kérdezem.
- Tizenegy és kettő között van kiszállítás! - hangzik az ügyfélbarát válasz. Gondosan megválasztott időpont, nehogy fél nap szabiból meg lehessen úszni.
Másnap délben be is fut a két "erőemelő", felhozzák az ágyat, majd el is viharoznak. Esetleg, hogy kicsomagolnák, átnézzük együtt, nincs-e valami hibája a terméknek, no az már nem fér bele a tizenkét rugóba. Úgyhogy emelgethetem rendesen a nehéz dögöt - ahogy Sztív mondaná, Böhömkét -, a gyárnak hál' Istennek nincs köze a Domushoz, alaposan körbefóliázták, nehogy sérüljön, koszolódjon.
Fél órával és egy derékhúzódással később ott áll a portéka a szobában egy nagy halom papundekli és nejlon közepén.
Legalább jól néz ki, a Kiccsaj is örül neki. Én meg lassan megértem, hogy "mi került ezen a fotelon 7200 Ft-ba"?
