Ez egy konferencia, illetve konferencia-sorozat, amelynek első etapja tegnap volt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, leánykori nevén a TF-n. Mivel ezúttal a csapatsportok - köztük kedvencem a jégkorong  - voltak terítéken, elmentem a rendezvényre, úgyis régen jártam már egyetemre...

Az első előadáson Laki László, az MTA Politikai Tudományi Intézetének főmunkatársa felvezette az egész témakör leglényegesebb gondolatát. A sportágak, illetve a sportágak képviselői Európa-, illetve világszerte versenyeznek a "kollágákkal", és ehhez a versenyhez az anyagi hátteret annak a magyar kis- és középvállalkozói rétegnek kéne biztosítania, amely ilyen-olyan okokból finoman szólva sem versenyképes nemzetközileg.
Vagyis - véleményem szerint -, ez nekünk "izomból", pusztán pénz bevonásával egyenlőre nem fog menni. Gondoljunk csak arra, hogy ha az EBEL-ben egy osztrák csapatnak nem úgy alakul idény közben a helyezése, ahogy azt előzetesen elvárták, akkor gyorsan kirúgják az edzőt meg pár légióst, és hoznak a helyükre drágábbakat, akik ennek megfelelően jobbak is. Ez a Volánnak nem megy, egy-egy jobb légiós (Galvins, Johansson) megszerzéséhez szerencse, illetve a játékos idény közbeni hullámvölgye szükséges, és akkor sem lehet arra számítani, hogy a magyarországi tartózkodás egy szezonnál hosszabbra fog nyúlni.
A pénzszűke miatt, egyéb megoldásokhoz kell folyamodni... 

A bevezetőt követően a labdarúgás képviselője, András Krisztina tartott előadást. A fő mondanivaló az volt, hogy a futballban két viselkedési mechanizmus van jelen. Az egyik a non-profit alapú, amelynek lényege, hogy a sportágat űzők azt elsősorban a sportolás kedvéért teszik, a nézők jelenléte "járulékos valami", elsősorban a sportban elért eredmény a fontos. Ennek a szemléletnek magyarországi meggyökeresedéséhez az is hozzájárult, hogy a szocializmusban az állami vezetők népszerűségi- és presztizsokokból eltartották a futballklubokat. A másik szemléletmód üzleti jellegű, ebben a formában a labdarúgóklub vállalkozás, a nézők kiszolgálása, és ezáltal minél nagyobb bevétel elérése az elsődleges, vagyis a sportsiker mellett megjelenik az üzleti siker fogalma is.
Ez az ami szerintem Magyarországon nagyon nehezen fog elindulni a fociban. Azt szoktam mondani, hogy számviteli program írásának úgy áll neki az ember, hogy már húsz éve csinálja. Ahhoz, hogy a magyar futballklubok tartósan felvegyék a versenyt az angol, spanyol vagy német csapatokkal, és ezáltal radikálisan növelni tudják a bevételüket, olyan mértékű folyamatos tőkebefektetésre lenne szükség, ami jelenleg nem reális. Ne feledjük, hogy a foci Európában a legnépszerűbb, legtöbb nézőt vonzó, így a legtöbb bevételt generáló sportág, tehát a hátrány ledolgozásához is ebben a sportágban kell a legtöbbet befektetni.

A következő előadó Gergely István volt a vízilabda képviseletében. Elmondta, hogy hiába eredményes most a póló, nem biztos, hogy ez sokáig így lesz. Mert amíg a válogatott csak-csak kap támogatást, addig ez a klubcsapatokra nem nagyon jellemző. Ez mind az anyagiakra, mind a nézőszámra vonatkozik. Utóbbi okát a sportág nem túlságosan nézőbarát "kivitelezésében" látja. Szerinte a vízilabdát nyári sportággá kellene változtatni, hogy a nézőknek ne januárban, nagykabátban kelljen bemenni az uszodába, amit aztán nem tudnak letenni, hanem inkább nyáron a strandbelépő árában legyen benne a meccs megtekintése. Javasolta a szabályrendszer megváltoztatását, pl. a bírók mondják be hangosan, mit ítéltek, hogy a nézők értsék is, mi történik éppen, illetve, hogy a póló jobban közvetíthető legyen a tévében. Elhangzott az a paradoxon, miszerint a klubcsapatoknak a lényegesen kisebb nézőszám (pár száz fő, míg egy-egy válogatott kupán azért a Margitszigeten össze szokott jönni a teltház, ezek szerint a pólóban is vannak "divatdrukkerek"...) és bevétel - megdöbbenve hallottam, hogy "mörcsendájz" egyáltalán nincs, igaz a legnépszerűbb tétel, a mez a sportág sajátosságai miatt nem létezik - mellett kéne "előállítani" azokat a játékosokat, akik aztán a válogatott sikereit szállítják. 

Kétszeres olimpiai bajnokunk után kedvenc sportágam képviselője, Géczi Gábor kapta meg a szót. Elmondta, hogy a szövetség célja, hogy a "kissrácokból" előbb "Szapporói Hősök", majd a Winter Classic résztvevői legyenek, vagyis a jégkoronghoz való kötődés életformává váljon. Az előadás kulcsmondata szerintem az volt, hogy a jégkorong sosem kapott bőkezű állami támogatást, ezért rá lett kényszerítve, hogy a fejlődés önerőből, lépésről lépésre történjen meg. Bemutatta, hogy milyen utánpótlás és egyéb programok zajlanak, mire lett elköltve az a támogatás, amit a szövetség 2009-ben kapott. Elhangzott, hogy az utóbbi öt évben megduplázódott a regisztrált játékosok száma, köszönhetően a jégpályaépítési programnak, illetve, hogy a gyerekek körében egyre nagyobb az érdeklődés a hoki iránt. Megemlítette, hogy a fejlődésben nagy szerepet játszottak a külföldi edzők, valamint az, hogy mivel a hoki drága sport, így országonként kevés ütőképes csapatot lehet kialakítani, ezért regionális bajnokság lett kialakítva.
A hokiban is gond a nézők becsábítása. A játék tévében kezdő nézőknek nem nagyon élvezhető, ezért érdemes először élőben megtekinteni. Szerencsére a hokiközönség "szelíd", így családostul is ki lehet látogatni a csarnokokba, ahol mindenféle jó ötletekkel - pl. macidobálás - színesítik a programot. Géczi elmondta, hogy ezek az ötletek nem sajátok, sok mindent át lehet venni az NHL körül kialakult "mörcsendájzból", több NHL-es promóvideó be lett mutatva az előadás alatt. A hoki sajátos vb lebonyolítási rendszere miatt ráadásul a legjobbak nem jelentenek "elviselhetetlen" konkurenciát, elvégre egy C csoportos aranyéremnek is nagyon lehet örülni, szemben egy VB selejtezőben elért negyedik hellyel.

Sajnos a hátralévő két előadást időhiány miatt nem tudtam meghallgatni. Mindenesetre érdemes volt ellátogatni a TF-re, hogy megtudjam más csapatsportok milyen helyzetben vannak, milyen megoldásokat keresnek a bevezetőben említett gazdasági hátrány leküzdésére.