Aki tudja csinálja, aki nem az rajongói blogot ír. Na, ezen az állapoton szerettem volna kicsit  "javítani" némi "jeges jártassági" megszerzésével, ezért beiratkoztam "Tejpalkó Exkluzív Korisulijába".

A korizással még a Vidéki Megyeszékhelyen próbáltam megismerkedni, a Zasszony - akkor még Kedves - unszolására. Mivel annyira nem volt ellenemre a dolog, a soros januári leértékelésen vettem egy hokikorinak meghirdetett objektumot. Na, ez tényleg egy objektum, egybe van öntve az egész, ha legyalulnánk róla a pengét, sícipőnek is megtenné... Aztán uccu neki, fel a jégre.
És ekkor ért az első meglepetés. Mert jégpálya kétféle van. Az egyik - amit a tévében is látunk - az stabil, hiszen a hokisok olyan könnyedén cikáznak rajta ide-oda. A másik - amin a magamfajta kezdőjúzerek próbálkoznak -, az bezzeg rettentően ingatag, a "versenyző" alig bír megállni rajta, a "tovahaladás" pedig teljesen elképzelhetetlen a hanyattesés állandó fenyegető jelenléte nélkül.
Oktató persze nem volt, ezért a blogger enlábával próbálkozott valami "életben maradással" biztató mozgássort kialakítani... Mérsékelt sikerrel... Az eredmény állandó derékfájás, meg valami csipőficamos járásra emlékeztető mozdulathalmaz volt.

Aztán jött az esküvő meg a gyerekek, így a korcsolyázás háttérbe szorult. Egészen mostanáig, mivel Béla kedvesen felajánlotta, hogy megpróbál segíteni a "higanymozgás" helyrehozatalában. Jeleztem Neki, hogy lapozza fel az edzői tankönyv "Korcsolyaoktatás értelmi fogyatékos mozgássérülteknek" fejezetét, de ez a "bevezető" sem rettentette vissza a feladattól.
A helyszín a törzsolvasók által már jól ismert Széna téri jégpálya, az időpont kedd és szombat. Ezeken a napokon Béla - edzés előtt - extra korcsolyaoktatást tart az új szuperminiknek, így a blogger Moldova halhatatlan balhátvédjéhez, Lamihoz hasonlóan ezekben az időpontokban ott "küzd" a kicsik között...

Tejpalkó szakértő szeme és tanácsai alapján lassan kezd javulni az a  "higanymozgás". Persze, ha valaki elárulja, hogy behajlított térdel egyszerűbb, meg ha megemelem a lábam, akkor talán nem fogom karcolni a jeget, ezzel is akadályozva magamat a haladásban, akkor máris könnyebb a dolog. És ha sikerül rávenni - a hallottak alapján - magamat, hogy felváltva helyezzem a testsúlyt egyik-lábamról a másikra, és úgy hajtsam magam, akkor máris sikerül elérni egy szupermini sebességének tizedét. Persze ehhez szükséges a sok gyakorlás, általában egy fél óra eltelik, mire kezd a jég "stabillá" válni, a fejlődéshez meg minimum egy óra "gyötrődés", folyamatos csúszás szükségeltetik. Meg némi "dopping", amikor Béla szóba hozza, hogy lassacskán ütőméretet is kéne már próbálni...

Emiatt az is elő szokott fordulni, hogy a blogger pallérozása "belecsúszik" a  kicsik edzésébe. Ilyenkor persze nehezedik a feladat, mert át kell evickélni a pályán kóborló korongok között, cserébe viszont testközelből figyelhetem a gyakorlatokat, vagyis azt, hogy "miből lesz a cserebogár", illetve a cserekapus...
Láttam már korongvezetést, belső élen történő szlalomozást a bólyák között, lőgyakorlatot, kapuravezetős-passzolósdit.
A látottak alapján őszintén be kell vallanom, hogy inkább velem van a baj - testalkatom erősen hajaz a Jégkert Se logójában szereplő dagadt pingvinre, továbbá a testmozgás elég gyakran kimerül a számítógép billentyűzetének nyomkodásából -, a gyerekeknek nem okoz különösebb gondot a jégen való közlekedés. Sőt, kifejezetten élvezik, mivel teljes hokiszerelés van rajtuk, abban meg már lehet hemperegni, és jókat vetődni teljesen fájdalommentesen.

Időnként kedves jelenetekre is sor kerül. Kedden Sebi, a tavalyi kapus tett látogatást, és rögtön "kezelésbe is vette" Yumit, az idei portást. Közösen melegítettek be, Sebi lelkesen mutatta, hogyan kell elvégezni a gyakorlatokat.

Jövő szombaton - október 30-án -tíz órától torna. Kíváncsi vagyok, mit fogok majd viszontlátni az edzésen megfigyelt gyakorlatokból...