Mióta megszületett Kiccsaj2, egyre jobban kezdek összemelegedni a Kiccsajjal. Az ok egyszerű. Mivel a Zasszony ideje nagy részében - érthető okokból - a Kiccsaj2 körül ténykelődik, egyszerűen én maradtam, mint szóbajöhető szülőerő.
Voltunk már uszodában, játszótéren, kézműves foglalkozáson, és közösen elmentünk az offlájnoknak készített papírképekért. De van olyan, hogy csak sétálunk egyet.
És ezek azok a pillanatok, amikor az apai fáradozás néha elnyeri jutalmát, a szem megkapja a maga desszertjét.
A fiatal csajok általában szeretik a kisgyerekeket. Meg ilyenkor nyáron nem viszik túlzásba az öltözködést, egy lehelletnyi felső vagy egy bő nyári ruha a maximum, amit magukon viselnek. A Kiccsaj meg érdeklődő típus. Bármi képes felkelteni a figyelmét. És ilyenkor odamegy. Én meg utána.
A minap is ez történt. Huszonéves bölcsész-jellegű lányka állt a megállóban, kezében könyv, vállán átvetett pántos hátitáska. Pedáns lehetett az ifjú hölgy, mert a könyvhöz hozzászorítva pihent egy könyvjelző is. Na ez lett kiszúrva.
A lányom odamegy, nézi a könyvjelzőt. A csaj mutatja, hogy macika van rajta. Igen ám, de a magasság-különbség miatt kénytelen előrehajolni. Majd megkérdezi:
- Hogy hívnak!
- Mondd meg szépen a nevedet a néninek! - guggolok le a - hopp, most már így kell mondani - nagyobbik lányom mellé, és bíztatóan ránézek.
- Jacintffy Kiccsajnak hívnak! - vágja ki magabiztosan.
Felveszem a "büszke apuka" arckifejezést, és már emelem is a tekintetemet a "látnivaló" irányába....
Csak az a fránya hátitáska ne lett volna...
