Folyik a bézból világbajnokság. Ezt onnan tudom, hogy szombaton kapcsolgattam, és az Eurosport2-n éppen adták. Mivel ezt a sportot mindig érthetetlennek nyilvánítják, ott ragadtam, próbáltam kideríteni, hogy mi az egész lényege. Rájöttem. A bézból nem szól másról, mint az ütő játékos szivatásáról.

Már maga a kezdés is kellemetlen. Felmegy szerencsétlen a pályára, és rögtön kilenc ellenféllel találja magát szemközt, akik mind jól el vannak szánva, hogy kitoljanak vele. Ebben a szabályrendszer is támogatja őket. A játék cicázással kezdődik. Be kell állnia a dobó és az elkapó közé. A dobó eldobja a labdát, amit szegénynek el kéne ütnie. Valami teniszütő-szerű alkalmatossággal ez nem lenne nehéz, de ehelyett egy husángot nyomnak a kezébe, hogy nesze, találd el. Ki van jelölve egy téglalap, a dobónak oda kell dobnia a labdát, ha ez nem sikerül, akkor hibapontot kap. Ha a labda szabályos, de az ellenfél nem üti meg, akkor az az ütőnek hibapont. Eddig elvileg korrekt. Csak jön a szivatás. Ha "belenget" a husánggal, akkor az hiba, akkor is ha a dobás amúgy rossz lenne. Tehát nemcsak ütnie kell, hanem előtte mérlegelnie is, hogy üssön-e. Ennek a kellemetlen helyzetnek akkor van vége, ha az ütő háromszor hibázik, ekkor kiesett. Van másik lehetőség, hogy a dobó rontja el, de ebből - minő igazságtalanság - négy darab kell, és akkor sem kell kiállnia.

De tegyük fel, hogy sikerül eltalálni azt a labdát. A megpróbáltatások még messze nem értek véget, annak belül kell maradnia a körcikk alakú pályán. Ha ez nem sikerül, akkor megint hibapont. Ha az érvénytelen területre szálló labdát az ellenfél elkapja a levegőben, akkor az ütő máris kiesett... Ha nem sikerül az elkapás, akkor a védekező csapatot nem éri semmi retorzió. Emlékszünk még ugye, hogy a rossz labdába történő "belengetés" után viszont jár a hibapont... Egyértelmű, kettős mérce.

De tegyük fel, hogy a labdát sikerül érvényes területre ütni. Ekkor sem értek véget a gyötrelmek, az ütőnek át kell mennie futóba, meg kell próbálnia elérni az első alappontot. Ha közben a levegőben elkapják a labdát, akkor hiába fut, máris kiesett... Tehát úgy kell ütnie, hogy az a pályán valahol lepattanjon. De ekkor még kilenc játékosnak van esélye, hogy felkapja, passzoljon és eljuttassa azt ez első alappontra, mielőtt a meggyötört ütő-futó odaérne.

De tegyük fel, hogy sikerül. Még ekkor sincs pont, sikerélmény. Jön a csapattárs, akivel kezdődik előlröl a szivatósdi. Ami első hősünk számára újabb kitolással jár, ami nem más, mint a tolás. Két játékos nem lehet egy alapponton, úgyhogy ha a másodiknak sikerül az ütés, akkor az elsőnek el kell indulnia a második alappontra. De ha csapattársa rosszul üt, akkor az ellen könnyen eljuttathatja oda a labdát, és akkor hiába voltak az eddigi szenvedések, kiesett. 

Ahhoz hogy legyen sikerélmény, vagyis pont, vissza kell jutnia a kiindulópontra, amihez általában az kell, hogy három társa is eljusson a jó ütésig. Nade a szabályalkotók itt is gondoskodtak a szivatásról, ha három játékos kiesik, vége a játékrésznek.

Persze a mű nem tökéletes, imitt-amott megremegett a szabályalkotók keze, és beiktattak pár passzust, ami az ütőknek kedvez. Ilyen szabály például az, hogy ha a dobó négyszer elrontja, akkor az ütő elsétálhat az első alappontra. Ráadásul, ha ott már van társ, akkor az is mehet a kettesre, stb.
A másik a hazafutás. Ha a szabályos terület fölött sikerül a labdát kiütni a kb. száz méterre lévő kerítésen túlra, akkor az összes pályán lévő futó besétálhat. Ebben az esetben akár négy pontot is lehet szerezni.

Na, ekkor őrjöng ám a stadion, mert ilyenkor több pont esik, több érdekesség történik, mint az amúgy több órás meccsen összesen...