Nyár van! Ennek az évszaknak - legalább - két jellemzője van. Az egyik a hosszú hetekig tartó, száraz, forró hőséggel sújtott idő, a másik meg az, hogy a színházi előadások kiköltöznek a szabadba.

A két jelenség békés egymás mellett élése azon a napon szokott felborulni, amikorra jegyünk van valamilyen eseményre. Persze ezek a napok is gyönyörű napsütéses idővel kezdődnek, de legkésőbb délben megjelennek az első felhők. Amelyek egyre sötétebbek. Hogy lehessen találgatni, lesz-e előadás vagy sem. Az izgalmak általában fokozódnak, az esemény előtt két órával be szokott futni egy kiadós eső. Lehet örülni, elmarad a műsor, készülhetünk az esőnapra. De nem, mert az indulás előtti utolsó pillanatban eláll, gyors telefon a helyszínre, ahol közlik, hogy ott sem esik, meg lesz tartva. Elindulunk. A felhők egyre sötétetbbek, egyszer-egyszer még villámlik is. Megérkezünk, elfoglaljuk a helyünket. Innentől felváltva nézzük a színpadot és az eget. A fránya eső meg időnként elkezd csöpögni. Van úgy, hogy ennyivel megússzuk, de előfordult már olyan is, hogy egy kiadós vihar következtében annyira elázott a technika, hogy az eső után nem lehetett bekapcsolni, így végre haza lehetett menni. Az előadás októberben - immáron időjárás-biztos fedett teremben - lett befejezve.

Múlt szombaton Anyukáméknak volt jegye a Városmajori Szabadtéri Szinpadra. Ráadásul én vettem ajándékba. Szeretek inkább ilyesmit - élményt - ajándékozni, a tárgyaknak vagy örül az ember vagy nem, de mindenképpen rakosgatni kell. Ezzel szemben az élmény-ajándék viszonylag gyorsan elmúlik, a jogosító papírka - jegy, utalvány, stb. - addig is csak kevés helyet foglal. Mivel kellemes élményt szeretek ajándékozni, csak olyan előadásra veszek jegyet, aminél van esőnap is. Elvégre műélvezni gatyáig vizesen nem az igazi.
Ezúttal simának tűnt a helyzet, a meteorológia napokkal korábban nagy vihart jósolt, ezzel összhangban már fél háromkor kiadták Budapestre a vörös jelzést, négy órakor meg is érkezett a vihar. Fákat csavargató szél, hatalmas eső. Ötkor át is vittem a Kiccsajt, ebből tuti esőnap lesz, nincs az a technika, ami ennyi vizet kibír.
Biztos, ami biztos, hatkor felhívom őket, hogy ugye akkor ez elmarad. Legnagyobb megdöbbenésemre közlik, hogy nem. Firtatom a hatalmas vihart, közben újra elered, de nem, meg lesz tartva.

Háromnegyed nyolckor szegény szüleim elmennek, hozzánk vendégek jönnek. Eredetileg fagyizós erkélyparti, de a vége forrótea-szürcsölés. Mivel Apukámnak odaadom az esőkabátomat, kénytelen vagyok elővenni a téli dzsekimet. Nincs melegem benne. Kilenckor behúzódunk a lakásba, hangosan kell beszélgetni, hogy halljuk egymást a süvítő széltől. Tízkor lekísérjük a vendégeket, a fák hajlonganak, a szél süvít, az eső csak esik, esik...
Másnap kérdezem Anyukámat, mi volt. Elmondta, hogy kaptak valami nejlonzsákot, ezzel tudták le a szervezők a zord időjárást. Egy ízben a szél a díszletfalakról is lefújta a képeket, szerencsére a színész rutinos róka volt, visszatette, majd megjegyezte, hogy nem kell huzatot csinálni.

Szerintem meg nem kell megtartani egy előadást, ha már órákkal a kezdés előtt egyértelmű, hogy az idő alkalmatlan az ilyesmire. Egyszerűen nem értem, miért kell a kultúrális programból esőerdei túlélőtúrát csinálni, pláne, hogy esőnap is le lett kötve. Vagy félreértés történt? Az esőnap azt jelenti, hogy esőben tartják meg az előadást?