Egyszer egy bőrdíszművesnél láttam egy érdekes táskát. Első pillantásra nem volt vele semmi probléma, táska formája is volt, bőrből is volt. Jobban megnézve azonban feltűnt, hogy - a rendes példányokkal ellentétben - nem egy darab bőrből lett kiszabva, hanem mindenféle dirib-darab maradékokból lett összetákolva. Na, ez a táska jutott eszembe a Made In Hungária című film nézése közben.
Ami Fenyő Miklós életrajzi filmjeként meghirdetve. Miszerint a legenda megszületett. Na, azért ez picit túlzás. Fenyő Miklós akár meg is érdemelhet egy filmet. Például azért mert negyven éve ott van a szeren. Pár éve voltam egy karácsonyi koncertjén, nagyjából hatvan évesen nagyon korrekt kis előadást nyomott le. Amit a nyolcvanas évek elején hozott össze, az meg egyszerűen zseniális. Nemcsak zenét csinált, de teremtett egy nagyon klasz álomvilágot. A kilencvenes évek közepén - túl az egyetemen és az első pár munkás éven - a Hotel Mentolt hallgatva, sokszor jutott eszembe, hogy a "karrier hajszolása" helyett jó lett volna a gimi után pl. elmenni kabinosnak egy évre a Dagályba, és élvezni kicsit az életet, amúgy "kori-roki" módra...
De térjünk vissza a filmre. A repülőgépes, amerikaizenés nyitójelenet pazar, azt hittem az USA-ban járunk. A repülőtéri jelenet méltó folytatása, jó a manchesteres-honvédos poén. Az ezt követő koncertjelenet is tökéletes, helyén van az ének, tökéletes a koreográfia. Itt viszont elfogy a szufla, innentől a film nem tudja eldönteni, hogy mi is akar lenni. Nézzük, mik lennének a lehetőségek:
a) Az "ámerikából" hazajött fiú, az onnan hozott lendülettel és zenével lenyomja a Helyi Menő Csávót, visszaszerzi tőle a távollétében "lenyúlt" csaját, a zenekart, és sikeres lesz.
b) Némi kezdeti rivalizálást követően rájönnének HMCS-vel, hogy ők tulajdonképpen jó haverok, együtt megcsinálják a szuperzenét, és úgy venszik hülyére a korabeli pártfunkcikat, hogy azok észre se vennék, hogy hülyére lettek véve.
De sajnos az alkotó kicsit belezavarodott a lehetőségekbe, a sok jó alapanyaggal nem tudott mit kezdeni. Pedig alapanyag aztán volt rendesen. Jó a szinészi játék, a főszereplő Szabó Kimmel Tamás nemcsak hasonlít FM-re, de mozdulatai, gesztusai is nagyon fenyőmikisek. Az énekhang - Fenyő Iváné is - szintén döbbenetesen élethű, a táncjelenetek végig jól megkomponáltak. Csak az egész nem áll össze rendesen filmmé... A véletlenszerűen beleszórt táncos betétek teljesen szétverik az amúgy sem acélos történetvezetést.
Számomra az is roppant zavaró, hogy bár a filmben a fiatalkori Mikit látjuk, mégis az összes - később született - "klasszikus" felcsendül, a Ciao Marina egyenesen a "konkurencia" által megszólaltatva. Hamár mindenképpen kellett ez bele, akkor sokkal ötletesebb lett volna, ha ezek angol szöveggel, amerikából hozott zeneként lettek volna előadva. A film további buktatója, hogy a történetszövés ezen számok közé lett beszuszakolva, mint a Mamma Mia!-ban, ott is erőltetett volt, de itt még valami önéletrajz-féleséggé kellett volna összeállnia a történetnek. Ami kronológiailag sem jön össze. A filmben elhangzik, hogy Fenyőék az 1962-es kubai rakétaválság miatt lettek kipakolva az Egyesült Államokból, a film kb. fél évvel később játszódik, a Csavard fel a szőnyeget Ki mit tud?-os sikere viszont 1968-ban volt.
A dramaturgia mélypont a végén jön el, amikor a semmiből feltűnik egy koncertrészlet erejéig az igazi Fenyő Miklós. Elvégre volt még egy "bőrdarab", ezt is gyorsan "hozzávarták a táskához"...
Szegény Fenyő Miklós! Kicsit jobb filmet érdemelt volna...
