Múlt szombaton felrakattam. Akkor már napok óta fáztam, kezdtem elhinni, hogy mégiscsak lesz tél. Sokáig úgy nézett ki, elmarad. A gumicsere klasszikus időpontja az október. Kezdődik a hűvös idő, reggelenként már fázósan bújunk az egyre vastagabb kabátba, zsigerből érződik, hogy elő kell halászni a pincéből a téli papucsokat. De nem idén.
Október elején még tombolt a nyár. Hét fok alatt nyerő a téli gumi, nem huszonötben! A helyzet novemberben sem változott, igaz hónap végén esett egy kis hó, de gondoltam, előre engedem a tömeget, nekem - hétvégi drájverként - nem volt annyira sűrgős. Mire leszaladt az ár, ismét meleg lett, mikuláskor sem hiányoltam a tizenöt fokos "télikulában".
Év végére aztán lassan elfogytak a fokok, sőt az időjárás-nyilvántartás egyre deficitesebbé vált, úgyhogy végre elszántam magam, hogy a pince mélyéről előhalásszam a téli szettet, és felkeressem a közeli gumist.
Vannak, akik szerint a téli gumi úri huncutság. Húsz éve is autóztunk télen, meg legfeljebb jobban odafigyelünk...
Elindultam. A kocsi hőmérője -3 fokot mutatott. Valahogy nem olyan érzés volt, mint máskor... Olyan instabil volt az egész... Mintha csúszkálna, pedig a gumi - a téli és a nyári is - nincs még két éves... Ráadásul az utolsó pillanatban vettem észre egy fekvő rendőrnek csúfolt útpúpot, kénytelen voltam fékezni egy nagyot. Jutalmam hatalmas recsegés volt. Ez most vagy az ABS, vagy nagyon sokba fog kerülni, gondoltam. Sikerült sérülés nélkül átkelnem a púpon, megérkeztem a gumishoz.
A fiúk - így túl a szezonon - nagyon frissek voltak, húsz perc múlva mehettem is haza. Ahogy kihajtottam a garázsból, máris teljesen stabilnak éreztem a Kisautót. Belémbújt a kisördög, vettem egy kanyart az iménti útpúp felé, ismét fékeztem egy hatalmasat. Recsegés sehol, a kocsi pihe-puhán megállt.
Nekem ennyi elég volt, hogy meggyőzzön a téli gumi szükségességéről. Jövő héten szeretném megmutatni a Kiccsajnak a befagyott Velencei tavat, nyári gumin az a pár kilométer is eléggé kényelmetlen volt, nemhogy egy komplett családi kirándulás...