Tegnap kiröhögtek a csavarok. A mondás eredete - az itt rendszeres kommentelőként megjelenő - Zsolt barátomhoz köthető, aki mesélt egyszer a román autógyártás főnixmadaráról, a Dacia Loganról. A "kitűnő" terméket olyan furmányosan alkották meg, hogy egy üléstámla kiemeléshez is speciális szerszámkészlet kell. Ha normál csavarhúzóval állsz neki, - mondta Zsolt - akkor egyszerűen kiröhögnek a csavarok. Ezen a fordulaton napokig jókat szórakoztam, majd Zsolt hozzájárulásával hozzávettem a blog mottójához.

Arról már egyszer írtam, hogy a Kiccsajnak van autósülése. Amikor megszületett éppen nem volt autónk, úgyhogy az "induló készletből" kihagytuk a bébihordózót. Tavaly nyáron végre sikerült beszerezni egy gépjárművet, miután megalkudtam rá azonnal elmentünk hordozót nézni. A boltban aztán Mindentudó Gergő felvilágosított, hogy felejtsük el a hordozót - ennek őszintén megörültem hogy megúszhatom a cipelést - azt már maximum egy-két hónapig használhatnánk, vegyünk inkább egy 0-18 kg-os autósülést. (Ami attól 0-18-as és nem 9-18-as, mint az "átlag", hogy az első időkben menetiránnyal szemben kell beszerelni, hogy fékezés/csatt esetén az üléstámla fogja meg a gyereket, ne az öv, ami egyből el is törné a kis gyenge gerincét.) Ki is néztünk egy megfelelő példányt, ami nemcsak funkcionálisan tűnt alkalmasnak, de a rózsaszín üléshuzat is ment a Kiccsaj ruháihoz. (Apa, mint sztájliszt... Kedves Szily apuka, ez mintha kimaradt volna az "alapműből"... ) Amikor végre átvehettem a kocsit, azonnal meg is vettük (előtte két hét para, nehogy elvigyék, mert a másik egy ronda sötétkék darab volt...). Vételkor egy apró probléma adódott, nem találtak magyar nyelvű felhasználó kézikönyvet, de angol volt, így megalkudtam velük, hogy majd utánunk küldik, ha lesz, de addig is Gergő szerelje be a kocsiba. Ezt Gergő szakszerű mozdulatokkal ripsz-ropsz meg is tette.

A problémák másnap kezdődtek, amikor a Zasszony rájött, hogy talán ki kéne mosni a huzatot, elvégre ki tudja mennyi időt állt az ülés a boltban, izgatottan várva, hogy végre a Kiccsaj lakhelye, és egyben védőfelszerelése legyen. Természetesen az üléshuzat lecibálása szintén rám várt, én meg gyorsan szembesültem azzal, hogy ezt az izét úgy alkották meg, hogy a művelet zongorista ujjakat és tíz év nőgyógyászati gyakorlatot igényel. A felrakás meg tizenötöt, mert ilyenkor nemcsak le kell cincálni az ülés hátlapjába integrált csatokat, hanem a vékony, hajlékony és csúszós öveket össze kell kapcsolni valahogyan.
A mosást követően az első év viszonylag nyugodtan telt. A Kiccsaj mérsékelten piszkolja az ülést, pár havonta kell csak a procedúrát megismételni, ám ez az idő éppen elég ahhoz, hogy elfelejtsem a nagy nehezen meglelt fortélyokat. Úgyhogy ilyenkor előbb mindig felsorolom, majd a művelet előrehaladtával bővítem a magyar nyelv káromkodáskincsét.

Most szombaton szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a Kiccsaj végképp kinőtte az eredeti konfigurációt, muszáj megfordítani az ülést.
Próbáltam húzni az időt, de a Zasszony vasárnap délben közölte, hogy szép az idő, álljak neki. Mondtam, hogy a Forma 1-et még megnézném - afféle előtanulmányként - elvégre abban is van autó, ülés meg biztonsági öv. A közvetítés közben a csapatokkal együtt lestem az eget, mikor lesz eső, hátha megúszom a dolgot, és a délután további részét szundikálással tölthetem, ujjaim véresre horzsolása helyett.
De négy óra után még verőfényes napsütés volt, nem volt mit tenni, nekiálltam. Az ülés megfordítása egyszerűen ment, bár én előzetesen arra számítottam, hogy biztos lesz ebben is valami kiszúrás, bele fog akadni valamibe, de nem. Még az öv átbujtatása és rögzítése is ment, sikerült bekattintani a csattot a helyére.
Ám a vállöv beillesztése sehogy sem sikerült. A leírás szerint azt át kell bújtatni egy csattszerű záron. Az ábra csak a végeredményt mutatta, a módszert nem árulta el. A szöveg sem. Csak annyi, hogy dugjam keresztül. Az viszont nem ment. Az öv csattja szélesebb a zárnál, amin sehol egy gomb vagy pöcök, amivel ki lehetne nyitni. Volt ugyan néhány klassz anyacsavar, de azokat nem mertem megbirizgálni, mégiscsak ezeknek kell balszerencsés esetben az ülést a kocsiban tartani.

Hirtelen mentőötlet jutott eszembe. Felhívtam a boltot, ha már nem küldtek magyar nyelvűt, akkor legyenek kedvesek, és árulják el, hogy mi a feladvány megoldása. Mondták, hogy menjek be, segítenek. Jó, de mikor zárnak? Hát, fél óra múlva. Éreztem, hogy lőttek a szundinak, bevágtam magam a kocsiba, és a közvetítésben látottakat hasznosítva öt perc alatt leküzdöttem a távot. (Nem kell rosszra gondolni, pusztán annyi történt, hogy az egyik lámpánál, ahol az "első sorból rajtoltam", olyan szépen sikerült otthagynom a másik sávból induló "versenyzőt", hogy simán előtte be tudtam kanyarodni a bolt utcájába az ő sávján keresztül.)
Az üzletben - nagy örömömre - ott volt Mindentudó Gergő. Picit várni kellett mert egy "újonc" pár (Papa, mama, gyerek még bent), épp azon tipródott, hogy pelenkagéppel összecsomagolt akciós vagy csak natúr légzésfigyelőt vegyenek. Gergő kézségesen kifejtette, hogy a döntést nagyjából az befolyásolja, hogy akarnak-e hétezer helyett kétezerért egy vödröt. Legszívesebben rászóltam volna Tipródiékra, hogy az egészet felejtsék el, csak a Felesleges Kiadások Listáját fogják bővíteni, nekem viszont még zárás előtt szükségem lenne Mindentudóra.
(Először is a "kakivödör" teljesen fölösleges. Amíg a gyerek csak szopik, úgyse büdös az output, mire meg olyanokat is megeszik, amitől azzá válik, az ember már annyira belejön az Apaságba, hogy nem akad ki rajta. Egyszer szegény Kiccsaj tévedésből hámozatlanul kapta a zöldborsót, pici gyomra nem is tudta bevenni, visszaküldte a rajtvonalra. Közben éppen a kezemben volt szegényke, de én - egyébként normális reflexként - nem hajítottam messzire a hüppögő rongycsomagot, hanem szaladtam lemosdatni. Pedig az "anyag" nagy része rajtam landolt...
A légzésfigyelő szintén szükségtelen. Szily mester is megírta, csak arra jó, hogy amikor nagy nehezen végre elalszik a gyerek, majd szinte ugyanabban a másodpercben a szülő is, akkor fél óra múlva elkezdjen sípolni. Tart ez egészen addig, amíg vagy le nem halkítják teljesen, vagy az érzékenységét tekerik le nullára. Mi anno megkérdeztük a dokit, aki elmagyarázta, hogy a hirtelen bölcsőhalál Magyarországon évente háromszor fordul elő, és ehhez születési rendellenesség kell vagy az, hogy "Anyuka" rendkívül "sportszerű" életmódot éljen a terhesség alatt.
Úgyhogy kihagytuk. Egyszer lettem csak ideges, amikor a gyerek három hónapos korában arra ébredtem egy reggel, hogy átaludtam az éjszakát. Rohantam a kiságyhoz, de a Kiccsaj békésen szundított, ekkor únta meg az éjszakai etetést.)
Kábé tíz perc után Apuka beledöntött a síma légzésfigyelőbe (amatőr még, de valamire csak-csak ráérzett), így végre odaballaghattunk a kocsihoz.

Gergő nézte-nézte, majd kijelentette, hogy szerinte annak a zárnak nincsen szerepe, csak a fölötte lévő piros karikán kell áthúzni az övet. Elővettem a használatit, és mutattam, hogy nem úgy van az, az ábra jelzi, hogy igenis át kell rajta küzdeni. Erre Gergő megint nekirugaszkodott, és oldalról nagy nehezen bejátszotta az övet. Én is megtapogattam, és - így hogy megmutatták - éreztem, hogy az alsó ficakban van egy kis mélyedés, ami nem illesztési pontatlanság, hanem az a rés, amin be lehet erőszakolni. Ismét belenéztem a doksiba, az ábrán a kritikus rész kinagyítva, de még véletlenül sem a közbülső állapot, hanem a végeredmény, és sehol egy utalás arra, hogy van ott rés, keressem csak kitartóan...
Megköszöntem Gergőnek, aki - bár rezgett kicsit a léc - ismét igazolta "vezetéknevét", majd enyhén puffogva - csak én, nem a kocsi - hazamentem.

Útközben csendben igazat adtem egykori egyetemi tanáromnak, aki számtalanszor elmagyarázta, hogy a jó dokumentáció legalább olyan fontos, mint a termék maga...