Olvasom az alábbi posztot:
http://bkvfigyelo.blog.hu/2008/02/15/ki_adja_at_a_helyet
A hozzászólók egy része ismét igazolta azt a sajnálatos megfigyelést, hogy a "Társadalom" rendesen letahósodott. Csipp-csupp a probléma, egyesek mégis a minimális odafigyelés helyett súlyos ideológiákat gyártanak arról, hogyan és miért kéne mások életét szabályozni az ő saját maximális kényelmük érdekében.
Általános iskolás olvasókönyvemben volt egy történet:
K. János gyári munkás a műszak végeztével hazasétál. Közben megáll a sarki boltnál, és vesz három kenyeret. Egyszer a boltos megkérdezi:
- János, miért vesz minden nap három kenyeret?
- Egyet magamnak, hogy újratermeljem a munkaerőmet. Egyet a szüleimnek, hiszen amikor gyerek voltam, ők is vettek nekem kenyeret. Egyet pedig a gyerekeimnek, hogy amikor öreg leszek, ők is gondoskodjanak rólam.
A mai olvasókönyvekben a történet valószínűleg így szerepel:
K. János álvállalkozó (valójában egy nagy cégnél dolgozik, csak a munkaadójának jobban megéri bt-knek fizetni, mint alkalmazottakat tartani) hazaútja közben, a mögötte kialakuló sorral mit sem törődve, lazán bepöcköli a vészjelzőt, majd leparkol a shop bejárata előtt ("Á, csak egy percre ugrok be"). Bemegy, leemel egy kenyeret (Gyereke nincs, elvégre "kinek van ideje/energiája pelenkázni egy kis szarost", idős édesapját rég betette egy elfekvőbe, elvégre "kinek van ideje/energiája pelenkázni a vén szarost"), szó nélkül fizet, beül a kocsijába, közben beint a mögötte dudálóknak, majd folytatja az útját hazafelé.
