Tél tábornok ma újabb - valószínűleg utolsó - támadást indított Budapest "ellen". Valószínűleg ez csak afféle ardenneki offenzíva, amit a Szövetséges Tavaszi Erők napokon belül vissza fognak szorítani.
De így legalább van apropó, hogy újabb műfajjal kísérletezzek, nevezzük mondjuk "reflektposztnak". Promontor legutóbb az egyik majdnem feldolgozott témámról az Igazi Télről írt.
Nagyon szeretem a telet. Az igazi hideg-havast. Nincs is annál szebb, mint amikor leesik az első hó. Olyankor minden különleges, az idő is ködös-borongóssá válik, akárhol is vagyok, rohanok ki élvezni kicsit a Fehér Csodát.
Munka után meg nyomás haza, csokorba gyűjtöm a gyerekeket, ráillesztem Őket a szánkóra, és irány a közeli park. Mert ilyenkor még lehet végig szántalpon menni. A legjobb, ha még este is esik, a felhők szürkék, a Holdfény a hóról visszaverődve egész világossá teszi az élményt.
Aztán másnapra vége az egésznek, szorgos kezek eltakarítják, nehéz lábak összetiporják a havat, ahogy Promontor is írja, lassan elmúlik a varázs.
De mitől is van ennek ilyen "misztériuma"? Talán attól, hogy az egész olyan kiszámíthatatlan, esetleges. És itt rátérnék az "alapposzt" első felvetésére, miszerint régen minden jobb volt, pedig dehogy.
Valami azért lehet abban, hogy régen télen sokat esett a hó. Ha megnézzük az egyik legnépszerűbb Mikulás-váró dal is így kezdődik, "Hull a pelyhes fehér hó..."
Aztán ha belelapozunk a karácsonyi gyerekkönyvekbe, mind arról szól, hogy amíg anyu szorgalmasan díszíti a fát, a gyerekek vidáman szánkóznak.
Tehát valaha vagy jellemző volt a fehér karácsony, vagy hatalmas méretű átverésnek vagyunk áldozatai.
Jómagam nem sok fehér karácsonyra emlékszem. De arra például igen, hogy 2009-ben a karácsonyi előtti utolsó szombaton esett le a nagy hó. Meg mintha tavaly is sok lett volna, karácsony előtti eséssel. Az teljesen biztos, hogy 2003-ban január elején hullt a pelyhes, ami február végéig megmaradt.
Viszont 2004-ben annyira meleg volt a tél, hogy amikor végre havazott, rohannom kellett, hogy el tudjam takarítani mielőtt elolvad.
Van itt az első havon kívül egy másik "kultikus" téli műsorszám, a befagyott Velencei tó megtekintése. Ez is esetleges, hiszen ehhez kell kb. két hét kemény fagy, majd egy olyan hétvége, amikor nincs másik program, egyik gyerek sem beteg, és nem jön gyorsan a felmelegedés. Cserébe viszont nagyon klassz az élmény, remekül lehet sétálni, illetve korcsolyázni a "fekete" jégen, a hatalmas koripályán.
És, hogy mi vet véget a téli örömök iránti rajongásnak? Amikor február végefelé egy reggel arra leszek figyelmes, hogy a nap vidáman besüt a konyhaablakon fényfürdővel árasztva el az előszoba falát. Meg hallom a madarak vidám csicsergését.
Innentől kezdve már a langyos tavaszt várom, pokolba a hideg téllel!
