A blogger új műfajban próbálja ki magát, ezúttal étterem-kritikusnak csap fel. Sajnos, kritikus kritikusnak. A héten kedves meghívásnak tettem eleget, a Zasszony egyik barátnője hívott meg minket a Sarki Plázában nyílt olasz vendéglőbe.

Az étterem honlapja alapján egy költséges, de prémium kategóriás gasztronómiai élményre számítottam. Nem azt kaptam.
Fél kettőre beszéltük meg a találkozót, ezt akár késői ebédidőnek is lehet nevezni. Amikor megpróbáltam behatolni az "objektumba", egy közepesen nagydarab nő állta az utamat, és közölte, hogy telt ház van.
Kérdeztem, akkor mi a teendő. Háát, vagy várakozunk, vagy elmegyünk a másik bejárathoz, hátha ott van hely. Na, ez az a pont, hogy ha nem vendég vagyok, akkor megkeresem azt a másik bejáratot. Ami egy másik étteremhez tartozik.
De mivel vendég voltam, így elmentem a másik bejárathoz. Ahol simán beengedtek, mert a hátsó részen tömegével volt hely.
Itt csak annyi macera volt, hogy egyből a kezünkbe nyomtak három fizetőkártyát. Olyan hitelkártya-formátumút. Meghívónk mondta, hogy egy bőven elég, Ő fizet. De nem. Vagy elvesszük mind a hármat, vagy nem megyünk be. (Még szerencse, hogy a velünk lévő kisgyereket kártya nélkül beengedték.) Később megnéztem, rá van írva, hogy elvesztés esetén tízezer forintot kell fizetni. Csak nem arra blazíroznak, hogy egyet úgyis elhagyunk.

Keresek valami helyet. Kiderül, hogy klasszikus asztal viszonylag kevés van, inkább a pultszerű izé a divat. Persze lehet, hogy én vagyok a kekec, de ha már "puccos" étterembe megyek, akkor szeretném, ha nem ülnének mellettem vadidegenek.
Sikerül egy asztalt megcsípni, gondolom, elengedem a gyereket a kicsik részére rendszeresített "dühöngőbe", amíg megjön a pincér, és felveszi a rendelést.
A stratégia két ponton dől meg, az egyik az, hogy - pedig ez manapság egy közepesen "jobb" vendéglőnél is alap - nincs gyereksarok, illetve a pincér is közli, hogy ő csak elviszi az üres tányért, de rendelni a pultnál kell.
Ezen rendesen megütközöm. Fizetést így is-úgy is kap, akkor meg mi a fenéért jön a konyhából "üresen" vissza.
Valahogy semmi kedvem sorbaállni a kajámért - hirtelen alsókategóriás menzákra asszociálok az eljárás alapján -, a két csaj megkönyörül rajtam, nekem csak a cuccra kell vigyázni, a Zasszony még a gyereket is elviszi.

Körbenézek. Látom az asztalokon nem csak a szokásos só, bors és szószok vannak, hanem cserepes fűszernövények is. Ez tetszik.
Lassan megéhezem. De a kaja csak nem akar jönni. Eltelik egy laza húsz perc, meghívóm megjelenik, hozza az Ő meg a Zasszony ebédjét. Az enyém még készülőben. Na, ezt nem értem. Valami rákos tésztát rendeltem, csak nem most mennek rákászni??? Mitől tart egy elvileg kész tésztát, egy elvileg kész feltéttel összepakolni és átmelegíteni.
Újabb tíz percig semmi. Kezdek aggódni, hogy az első adag kihűl, ekkor nagy nehezen végre megjelenik az én ebédem is. Megtudom, hogy ráadásul kétszer kellett sorbanállni, mert külön pultnál keverik a salátát, illetve piszmognak a tésztával.

A tészta mellé előételként kértem egy Cézár salátát is. Az íze finom, de hiányérzetem van. Nincs benne csirkehús. Pedig szokott lenni. Az általam a konyhában gyakran "megidézett" NoSalty szerint is. Na ezt nem értem. Egy 1200 forintos salátába miért nem lehet "belegazdálkodni" kb. tíz deka csirkehúst? Aztán megnézem az étlapot, és rájövök. Mert az extra, 490 forintért.

A saláta végeztével az asztal távoli szélére tolom a kiürült tányért, és nekilátok a tésztának. Finom, de igazából semmi különleges. Közben megjelenik a pincér, ópardonbocsánat tányérmenedzser, kérdezi, hogy az a tányér - a salátás - a miénk-e.
Miért, ha az előző garnitúra hagyta ott, akkor nem viszi el?
Lassan - na jó, a várakozás idejével összehasonlítva rettentő gyorsan - kiürül a tányér, aminek érdekes alakja van, olyan, amit hölgytársaságban nem illik megnevezni, de én még folytatnám. Igen, még éhes vagyok. Persze biztos bennem van a hiba, mert korizásból jövök, de akkor is. Egy kétezer forintos tésztaételből, ami - naná, hogy számoltam - öt rákdarabot, némi tésztát és valami tejszínes löttyöt tartalmaz, talán lehetne éhes emberre méretezett adagot is adni.

Evés után inni is szokás, így kitöltöm a kólámat. Az üveg felénél járok, amikor látom, hogy valami barnás izé kiült az üveg oldalára. Visszaviszem a pulthoz, a két szaki kicsit tanácskozik, ilyet még ők sem láttak. Végül az egyik nagy nehezen ad egy másik üveget. Elnézést nem kér, csak rámszól, hogy adjam oda a "vadkóla" másik felét tartalmazó poharat. Persze a csereibriket már külön kell kérni.

Végezetül a kasszához járulunk. A három tészta, a saláta, két üdítő, három kávé, és egy tiramisu összesen kilencezer forintba kerül.
Amiért cserébe csak három alkalmazott volt bunkó, lassan kaptunk kaját, és még ki sem szolgáltak.
Úgyhogy részemről ennyi elég is volt belőlük, többet még lassan sem járok a környékükre...