A publikumnak azonban cseppnyi affinitása sincs az érzékeny játékvezetői lélekhez. Amikor megjelentünk a kijáratnál, a Fradi- és az Újpest-tábor addig és azóta sem látott egységben zúgta: "Há-rom hülye! Há-rom hülye!
(Tejfalussy Béla: Magyar Hokisztori, 83. oldal)

Igen, én is... Egészen pontosan, elvégeztem a Magyar Jégkorong-Játékvezetők Egyesülete és a Magyar Jégkorong Szövetség által szervezett alapfokú játékvezetői tanfolyamot.
Jó, de miért megy az öregecskedő, korpulens blogger játékvezető tanfolyamra?
Mert - azon kívül, hogy imádja a hokit -, tálcán lett felkínálva a lehetőség...
Először is ingyenes, tehát nem kell olyan gondolatokkal bíbelődni, hogy nem lehet, mert új mobiltelefon kell a gyereknek, másodszor meg semmi olyan előfeltétel (komoly játékosmúlt, kimagasló korcsolyatudás) nem lett támasztva, amit egy egyszerű szurkoló ne tudna abszolválni.
Harmadrészt a tanfolyam vizsgával együtt öt koraesti alkalmat jelentett, ezt mind egy nem túlságosan "elvadult" munkahellyel, mind egy nem túlságosan "papucsgyártó" feleséggel azért le lehet egyeztetni.

Jó, de miért érdemes végigülni egy elméleti, szabályismereti tanfolyamot, amikor a szabálykönyv fenn van a hokibírók honlapján is, olvasni meg mindenki tud?
Azért tegyük a kezünket a szívünkre, és őszintén valljuk meg, vajon ki az, aki önszorgalomból figyelmesen elolvas, uram bocsá' megtanul nyolcvan oldal "jogszabályt", ha nincs erre különösebb motivációja (az anyázáshoz elvégre csak indulat szükséges, a szabályok ismerete nem), mint például egy vizsga? Arról nem is beszélve, hogy a leírt "paragrafusok" - mint minden szabályrendszer - eléggé "szárazak", még az sem biztos, hogy teljesen egyértelműek, tehát jobb, ha valaki ezt szépen elmagyarázza, esetleg úgy, hogy a felmerülő kérdésekre is válaszol.

Az előadásokat hárman, Beck Péter IIHF Supervisor, Nagy Attila és Németh Márton IIHF vonalbírók tartották.
Első alkalommal Nagy Attila vázolta fel a játékvezetői "életpálya-modellt", amiből meg lehetett tudni, hogy nagyon nem kell "megijedni", a tanfolyam elvégzését követően nem zavarják még el az "újoncot" egy "kiadós" Miskolc-Csíkszereda MOL liga meccsre, előbb lehet az utánpótlásban - első évben a miniknél, illetve a szuperminiknél - gyakorolni. Egészen praktikus dolgok is szóba kerültek, például, hogy milyen felszerelés-darabokra van szükség, illetve mennyit kapnak a bírók egy-egy meccsért. (Olyan "mesebeli" összegeket azért nem...)

A második és harmadik előadást Beck Péter tartotta, a szabályokról és a szabálytalanságokról. Kíváncsi voltam, hogy a közel ötven oldal "szárazanyaggal" mit lehet kezdeni kétszer egy órában, de az IIHF Supervisor jól összefoglalta a lényeget.
Elvégre vannak "fontosabb" (gyakrabban előforduló) helyzetek (les, tilos felszabadítás, kézpassz, érvényes és érvénytelen gólok), ezek részletesen, rendszerezve, példákon keresztül szemléltetve, interaktívan be lettek mutatva.
És közben érdekes dolgokra derült fény! Például azt bizonyára minden hokidrukker tudja, hogy emberhátrányban nincs tilos felszabadítás. De ha a korongot az után ütik meg, hogy lejárt a büntetés, akkor igen. És a büntetés akkor jár le - vagyis onnantól kell befújni - ha kinyitották a büntetőpad ajtaját, még akkor is, ha a büntetett játékos olyan jól érezte ott magát, hogy még pihenget a padon pár másodpercet.
Az is közismert, hogy tilos felszabadításnál a vétkes csapat nem cserélhet. Jó, de amikor befújják, honnan lehet tudni, hogy az elütés pillanatában kik voltak a pályán?
Beck Péter ezt is "elárulta"... A hátsó vonalbíró, amikor jelzi, hogy tilos felszabadítás lehet, akkor szépen elkorcsolyázik a cserepadhoz, és figyeli, kik jönnek-mennek...

A szabálytalanságok "kezelésével" kapcsolatban is ért egy-két meglepetés. Sosem értettem, hogy ha egy kis "nézeteltérést" követően az egyik csapat 2+2, a másik sima 2 percet kap, akkor előbbiből miért kell két játékosnak a padra ülnie, amikor csak egy kiállítást írnak ki. A cél az, hogy minél többen maradjanak a pályán (elvégre a hokit öt-öt mezőnyjátékosra találták ki), ezért egy-egy büntetés "törlődik", de ennek ellenére azt "ténylegesen" le kell ülni, így viszont két perc múlva csak egy helyettesítő játékos jöhet vissza.

A negyedik előadáson Németh Márton magyarázta el a konkrét szabálytalanságokat, miért mit lehet adni, mindezt gyakorlati "helyzetelemzésekkel" fűszerezve. Megtudtam, hogy bottal akasztást akkor "szokás" befújni, ha a szenvedő fél sebességet, pozíciót vagy korongot veszít... A többi csak "jótékony vakargatás", elvégre simán viszkethet, ha az ember megizzad abban a ménkű sok felszerelésben...
Nagy Attila pedig a kommunikáció és a fellépés fontosságáról beszélt. Levetített egy filmet, amiben végigkísérik egy tapasztalt NHL bíró meccsnapját. Ebből is derültek ki érdekes dolgok.
A "rutinos öreg róka" a kezdő bedobásnál lazán megkérdezi a játékosoktól, hogy hogy van a család, ezzel is demonstrálja, hogy a bíró is "emberből van", nem kell helyből "anyázni". Vagy egy verekedésnél az "érkező" játékosnak valósággal leüvölti a fejét, hogy "Te egy negyedik soros senki vagy, jót akarok neked, menj innen!" Durva? Durva... De még mindig jobb, mint kapni egy végleges fegyelmit...

Jó, de ezekért miért kell tanfolyamra járni, nem elég meccseket nézni? Nekem sajnos nem... A tévében ezek a dolgok nem nagyon látszanak, ha pedig sikerül a helyszínre eljutni, akkor általában "szurkoló üzemmódba" kerülök, vagyis azt nézem, hogy üssünk már végre egy gólt, és csak pislogok, amikor ítél valamit a bíró.

Az utolsó alkalom a vizsga volt, ahol egy negyven kérdéses tesztet kellett kitölteni. Egy elég nehéz tesztet, amihez nemcsak az előadásokon elhangzottakat kellett tudni alkalmazni (volt egy nagyon ravasz büntetéstörléses példa is), hanem jónéhány "csipp-csupp" szabályt is. Például, hogy ha "idegen" korong kerül a pályára, és az nem zavarja a játékot - egyértelműen lehet azonosítani az eredetit -, akkor nem kell azonnal fújni, meg kell várni az akció végét... Persze erre lehet legyinteni, hogy ilyen hogyan is történhetne, de Pozsonyban is láttam egy ilyen esetet, amikor a kipattanó korongot a nem túlságosan tájékozott - lehet, hogy rásózták a céges tiszteletjegyet? - néző a kipattant korongot dobta vissza a játék folytatása után...
Azért megérte "elbíbelődni" a teszttel, hiszen a végén kaptam egy ilyet:

Na jó, azért kezeljük a helyén a dolgokat! Azért nem fogok fejemre szigetelőszalagozott mobiltelefonnal aludni, nehogy elmulasszam a hívást, amikor éppen keresnek valakit a jövő évi A csoportos VB levezetésére. Hiszen attól, hogy elvégeztem ezt az elméleti tanfolyamot, még nem lettem igazi játékvezető. Ahhoz még rengeteg jégen elvégzett tanulás, gyakorlás szükségeltetik. Még abban sem vagyok biztos, hogy akár a nézőtérről meg tudnám ítélni a helyzeteket. Viszont nagyban segített, hogy többet lássak a mérkőzésből, tudjam, "merre kell nézni", és ezentúl ha hokimeccsre szeretnék menni, nem tiltakozhat a Zasszony, elvégre nem léha szórakozásról, hanem továbbképzésről van szó...