Zoli stílusában. Mert igazából mindig is ilyet szerettem volna írni. Vagy ilyet. A szivatósak helyett. Mert persze egy szaftos blogtéma mindig jól jön, de azért néha örülni is jó. Például a karácsonyi ajándékoknak, ha már éppen Karácsony van... Idén ez is nagyon összejött, íme:

Az egyik főajándék, amire a többi ajándék van téve, az pontosan az, aminek látszik! Egy eredeti, "official" 2011-es Jégkert SE mez, Tejpalkó ajándéka. Ami persze megfelelően is lett "körítve", egy papucsos dobozban. Mikor kézbe vettem, nem értettem, hogy ezt miért nem a Zasszonytól kapom. Amikor kibontottam, láttam, hogy valami "anyag". Széthajtogatva "robbant" a meglepetés, hogy ez tulajdonképpen egy mez. Nem is akármilyen!

Igen, ez egy saját "rendszámos" mez. Amikor az Összefogás Napján láttam a sok nickneves mezt, én is megkívántam egyet. Mondtam is Bélának, hogy jégkerteset szeretnék, ha legközelebb lesz gyártás, én is vennék egyet. A válasz az volt, hogy ilyesmi ritkán, talán évente van, mert egy darab mezt nem lehet legyártatni. Itt nagyjából el is raktam magamban a dolgot a "majd egyszer" fiókba, nem is sejtve, hogy a háttérben micsoda szervezőmunka kezdődött. Béla szépen elkezdte meggyőzni a játékosok szüleit, hogy csemetéjük igazán egy saját számmal és névvel ellátott meznek tudna a legjobban örülni a fa alatt. Az agitáció sikerrel járt, decemberre összejött a "kritikus tömeg", így megkezdődhetett a "sorozatgyártás".
Erre mondaná Sztív, hogy jól eltalált karácsonyi ajándék...

A másik főajándék egy valódi jó fa, vagyis egy igazi hokiütő, a Zasszony ajándéka. Hirtelen megértettem, hogy egy - elcsépelt szófordulattal élve - verőfényes novemberi délelőtt Tejpalkó miért nyomta a kezembe az ütőjét, bemérve, hogy nekem a balkezes "esik" jobban, finoman jelezve, hogy a szombatonkénti edzésen vár egy kis "továbbképzésre", elvégre haladni kéne...

Ilyen erős kezdés mellett már mindennek tud örülni az ember, de most ehhez a többi ajándék esetén sem kellett nagyon győzködni magam. Az a fekete izé, bár pingvinből van, semmi köze a Jégkerthez. Az egy aromaterápiás párologtató, Szüleim ajándéka. Igaz közös a Zasszonnyal, de elvégre össze lennénk házasodva. A párologtató már rég téma volt nálunk, ez meg egy szép kis kecses darab, illóolajat is lehet bele tenni, a hasa meg színváltós, sötétedés után nagyon klassz ücsörögni a narancsillatú "lézershow"-ban.

A két könyv is kedves íróktól való. Vámos Miklóst nem kell bemutatni, Josef Skvoreckyt talán igen. Tizenvalahány éve a könyvheti forgatagban bukkantam rá a Pléhkatonák című könyvére, nagyjából szénné röhögtem magam rajta. Sajnos (szerencsére?)  Skvorecky nem egy Fejős Éva, ezért ritkán lehet ilyen csemegéhez hozzájutni.

A polárpulcsi is jókor jött, nagyjából szeptember végétől áprilisig hordok ilyet. A csípős őszi reggeleken meg a vidám koratavaszi napokon "felsőruházatként", amikor meg beszalad a sokminuszos tél, akkor kabát alá, laposüveg helyett. A bézs az egyik kedvenc színem, és az ilyen példányom már alaposan megkopott.

Végezetül egy takaró, összetekercselve. Reggelenként, amikor kibotorkálok a gép elé, hogy a Kiccsaj óvodába vitele előtt még megnézzem az éjszaka jött leveleket, bizony még hideg van, én szoktam feltekerni a termosztátot. A rendszernek meg kell néhány perc, amíg "pizsamakompatibilissé" varázsolja a hőmérsékletet, amit eddig jórészt fogvacogva töltöttem. De most már lesz mibe beburkolóznom... 

Mit is lehet mondani ilyen ajándéközön után? Mivel semmi poénos nem jut eszembe, ezért csak köszönetet. Mindenkinek köszönöm tehát, hogy gondolt rám, és széppé varázsolta az idei Karácsonyt.