Kimúlt a vizitdíj. Alig egy év után. Célját nem érte el, viszont annál nagyobb vihart kavart. Egy biztos, az intézkedés nem fog bekerülni a tankönyvekbe mint a Kánaán Felé Mutató Nagy Reformtett.

Machiavelli A Fejedelem című munkájában leírta,  hogyan tud egy uralkodó hatalomra jutni, illetve megtartani azt. Gondolatait nem magasztos eszmék vagy jobbító szándék vezette, műve a cél elérését segítő módszertani leírás. Nézzük, hogyan festene a 2008-as kiadás:

... A bölcs miniszterelnök tisztában van azzal, hogy a költségvetés az alábbi egyenlőség esetén van egyensúlyban:

bevétel-lopás=kiadások

Ha az egyenlet felborul, akkor a miniszterelnöknek problémákkal kell szembenéznie. Korábban sikerült az egyenlőséget megteremteni, békesség honolt a hazában, mindenki beletörődött a sorsába, kicsiny volt az elégedetlenség. (Sztrájk, zavargások, stb.) Most azonban ismét hozzá kell nyúlni a rendszerhez.

A miniszerelnök több lehetőség közül választhat. A legegyszerűbb megoldás újabb kölcsönök felvétele. Azonban ez csak rövid távon vezet eredményre, mert hamarosan növeli a kiadásokat, így nemsokára ismét szembe kell nézni az egyenlet rendbetételének problémájával. Ezért a bölcs miniszterelnök ezt az eszközt csak akkor használja, ha a gazdaság állapotában jelentős növekedés várható, vagy ha a vég már elkerülhetetlen. Utóbbi  esetben a problémával már a következő miniszterelnöknek kell megbírkóznia, és mint látni fogjuk ez nem egyszerű feladat.

A kormányfő választhatja a kiadások csökkentésének útját is. A kiadások egy része elkerülhetetlen, hiszen muszáj mutatni a népnek, hogy a kormány betartja a társadalmi szerződést. Ezen kiadások faragása tömeges elégedetlenkedéshez vezethet, növelve az ellenzék szavazótáborát. A másik rész a minden rendszerben megtalálható, de nem egyszerűen tettenérhető pazarlás.  A pazarlás valakinek mindig többletbevételt jelent, vagy annak megszüntetése valakik számára az eddigieknél több munkával jár, vagyis érdekeket sért. Ráadásul ezek a személyek sokkal jobban otthon vannak az adott területen, így anélkül meg tudják akadályozni a kormányzat szándékát, hogy annak konkrétan ellenszegülnének. Ezért a miniszterelnök ennek a költségnek a csökkentéséhez ne fogjon anélkül hozzá, hogy a kiszemelt területen a  megfelelő szintig hivatalba nem helyezi a hozzá hűséges, szakértő embereit. Különben a szándék olyan lesz, mint a március hó, elolvad, mire fentről leér.

A következő lehetőség a lopások csökkentése. Ez a módszer különösen kockázatos, ezért ez csak Igazi Államférfiaknak javallott, illetve politikai öngyilkosság végrehajtásához kitűnő eszköz. A lopott pénz mindig a cimborákhoz, saját emberekhez vándorol. A következő választásokig gyakorlatilag csak ezektől az emberektől függ, hogy a miniszterelnök megtarthatja-e hivatalát. Az ellenzék szervezhet népszavazást, kivonulhat bármikor, négy évig a kormányfőt csak saját társai buktathatják meg. Ezért ez a lehetőség ellenjavalt.

Marad még a bevételek növelése. Ez adóemelést jelent. Az adóemelés kétféle lehet. Ha a miniszterelnök a jövedelmek terheit növeli, könnyen előfordulhat, hogy a gazdaság növekedése megtorpan, magával vonva a bevétel csökkenését. Előnye viszont, hogy ezen típusú adók részben vagy egészében történő elkerülésére bizonyos rétegeknek lesz lehetősége, vagyis kisebb lesz a felháborodás.

Ha a miniszterelnök a fogyasztás adójának növelését választja, akkor az alábbi jótanácsokat célszerű megfogadnia:

• Nem szabad kivetni olyan adót, amelynek bevezetését a választási kampányban a kormányfő többször, nagy nyilvánosság előtt tagadta. Ezzel eszközt ad az ellenzék kezébe, amit az fel is fog használni.
• A bölcs miniszeterelnöknek szükséges ilyenkor arra hivatkoznia, hogy nem az adó növeléséről, hanem annak a közvetlen használókra történő legalább is részleges átcsoportosításáról szól az intézkedés. Ez az érv könnyen súlytalanná válhat, ha ezzel párhuzamosan nincs máshol - természetesen csak látszólagos - adócsökkentés.
• Fel lehet azt is hozni - legalábbis állami szolgáltatás esetén -, hogy a kirótt díj a szolgáltatás pazarló igénybevételét hivatott visszaszorítani. Ebben az esetben súlyos hiba, ha az intézkedés úgy kerül bevezetésre, hogy a díjat minden igénybevételkor le kell róni.
• Ha az egyenlet felborulása olyan nagymértékű, hogy a bevételnövekedés mellett költségcsökkentésre is szükség van, és a miniszterelnök úgy dönt, hogy ez olyan szerkezeti átalakításokkal jár, amelyek kezdetben rosszabb helyzetet teremtenek ugyan, de hosszú távon az emberek érdekeit is szolgálhatja, akkor az adó kivetését a végsőkig titkolni kell, és csak akkor szabad bejelenteni, ha már az emberek legalább részben megértették és elfogadták a változásokat. Ellenkező esetben a közbeszéd csak az újabb sarcról fog szólni, a nép az átalakítást azzal fogja azonosítani, így annak elfogadtatása lehetetlenné válik.

Végezetül a miniszterelnöknek tisztába kell lennie azzal, hogy bármely megoldást is választja, nagy kockázatot vállal. Az emberek nem szeretnek semmiért sem fizetni, amennyiben lehetőséget látnak a kötelezettségek alól történő kibújásra, bármire képesek. Még népszavazásra is hajlandóak elmenni.