Olvasom az "újságban", hogy minden harmadik élelmiszerre szánt forintot hipermarkecben (RIP Romhányi József), illetve minden ötödiket saját márkás (leányori nevén teszkó gazdaságos) termékre költünk el.
Ez baj! Baj, mert leszoktat a minőségről. Nem a luxusról, hanem az elérhetőről. Persze vannak olyanok is, akik - sajnos - csak ezt engedhetik meg maguknak, tőlük elnézést kérek, ez a bejegyzés nem róluk szól. De nem hiszem, hogy ők lennének a többség.
Ravasz júzer természetesen csak "dobozos, gyári" kajáért megy a markecbe, elvégre átesett már jó néhány Homár-fejtágítón. De néha megtéved, és máris megvan a baj!
Itt van pédául a húsvéti sonka. Évekig vettem a hiperben a sonkának látszó tárgyakat. Nagypénteken a Zasszony megfőzte, Nagyszombaton megkóstoltuk, és szomorúan tapasztaltuk, hogy - egy vendéglátós cimbi szakkifejezésével élve - igencsak neutrális íze van. Vagyis ízetlen. Gondoltam, valamit nem jól csinálunk, elszúrjuk a főzést, azért ilyen. Nagyvasárnap már rá se néztünk...
Tavaly néhány hónapig nem volt autóm, így elmaradtak a teszkózások, visszatértünk a bevásárlás hagyományos színhelyeire. Például húst a húsboltból vettem. (Az idősebbek még emlékezhetnek a szocializmus idétlen reklámjára: Cipőt a cipőboltból! Manapság már van értelme!)
Húsvét előtt a hentesnél ott sorakoztak a kötözött sonkák. Már a színük is nagyságrendekkel jobb volt, mint hipermarkecos társaiké. Vettem egy kis darabot. Minek nagyobbat, ha úgyse tudjuk jól megfőzni?!
Nagypénteken a Zasszony megfőzte, nagyszombaton megkóstoltuk, és örömmel tapaszaltuk, hogy fantasztikus íze van. Nagyvasárnap már rá se néztünk...
Nem volt mire...
(A kép nem illusztráció, hanem a mai bevásárlás eredménye.)
