...mert tavaly elég sok volt. Idén meg még egy sem. De az ilyesmi természetes... Ha az ember végrehajt egy "nagy vállalkozást", akkor abban törvényszerűen "elfárad", és nem biztos, hogy van kedve megismételni.

Így idén nem volt a "Blogger a VB-n". Tavaly végig ott voltam, volt A csoportos ráadás is, ezen kívül idén sok MOL ligás meccset láttam, így nem éreztem motivációt egy ljubljanai kiránduláshoz. De milyen is volt ez a VB?
Leginkább furcsa. Ha az elért eredményt nézzük, akkor az idei harmadik hely megfelel az "előző rendszerben" megszerzett második helynek, aminél rosszabbak 2006 óta nem voltunk. De ha a meccsek eredményét, illetve a mutatott játékot nézzük, akkor azért nem ilyen rózsás a helyzet.

Idén átalakították a lebonyolítási rendet. Új lett a feltételrendszer, 2010 óta először nem az volt a felállás, hogy volt négy, illetve három könnyebb ellenfél, meg egy nagyon erős. Vagyis át kellett valahogy bukdácsolni a "macilaci" csapatokon, majd az addig megszerzett győzelmek alapján lehetett reménykedni, hogy hátha bekövetkezik a csoda, és legyőzzük a "Nagyvadat"...
De ez nem sikerült. A gyengébb ellenfelek elleni sokszor görcsös mérkőzések nem voltak alkalmasak, hogy felkészítsék a csapatot a Nagyon Fontos Meccsre. Két éve percek alatt eldőlt, tavaly ugyan hősiesen ledolgoztuk a kétgólos hátrányt, de az a "pici plusz" nem jött össze.

Erre az évre alaposan megváltozott a viszonyrendszer. Nem voltak "macilaci" csapatok, így a kiesés is a lehetséges opciók közé került, cserébe viszont két lehetőség is adott volt, hogy az A csoportból éppen kiesett alakulatot megverve mi juthassunk fel.
Amire én előzetesen nem sok esélyt láttam. Tavaly megnézhettem az osztrák-szlovén A csoportos kiesési derbit, és olyan iramot, színvonalat tapasztaltam, amit magyar csapatnál még soha, pláne tétmeccsen.

Véleményem szerint ezek ellen a csapatok ellen csak akkor lett volna esélyünk, ha azokkal "történik valami". Morális válság, szerencsétlen sérülés, esetleg némi bírói "segédlet" a javunkra. Ne feledjük, hogy a Szapporói Csodához az is kellett, hogy az ukránok morálisan szétesőfélben legyenek, ráadásul - talán hosszú ideig utoljára - le is néztek minket.

De miért is kéne nekünk az A csoportban lenni? Az országban talán tízezer embert érdekel komolyabban a hoki, a biztos elitbe jutáshoz meg sokkal komolyabb háttér - több csapat, több létesítmény, vagyis sokkal több pénz - kéne, ez jelenleg - és valószínűleg még sokáig - piaci alapon nem lehet megteremteni, attól meg a Jó Isten mentsem meg minket, hogy az állam - vagyis a politikusok - komolyabban a hoki közelébe menjenek.
Így viszont akkor lehet újra A csoport, ha a DIV I/A-ban meg tudunk ragadni, és egyszer lesz olyan kieső, aki nem csak azért pottyan ki, mert valakinek muszáj, hanem valami "válságszerű" is utoléri őket.
Vagyis abból - azokból a játékosokból - kell gazdálkodni, akik rendelkezésre állnak.

De akármerről nézzük, ezen a téren nem olyan rossz a helyzet. Jópár éve az volt a mondás, hogy az Aranygeneráció után "nincs semmi", hatalmas visszaesés fog bekövetkezni.
Ehhez képest az idei VB-n már csak négyen voltak, rajtuk kívül Sille képviselte az "ősöreg" korosztályt.

Ahhoz, hogy feljebb tudjunk lépni, sok erős ellenféllel kell játszani. Szerintem az átalakítás jó ötlet volt, a japánok ellen nyoma sem volt a szokásos "nyitómeccs-frásznak", ügyes, taktikus játékkal simán vertük őket.
Az ukránok ellen is tartott a lendület, legalább is az első harmadban, megszereztük a vezetést, el is húztunk. A második harmadtól viszont jórészt csak védekeztünk, az ukránoknak sikerült átvenni a kezdeményezést, de azon a délutánon még kivédekeztük a rohamokat, ezt a meccset is hoztuk.

Ezzel a kiesés mint téma le lett zárva, lehetett álmodozni a feljutásról. De a szlovénok ellen megtört a lendület, és sajnos már nem is tért vissza ezen a VB-n.
Kétszer már lesöpörtek minket a szlovénok Ljubljanában, bizonyára az emlék megmaradt a "kollektív tudatalattiban", ezzel a "csomaggal" léptek pályára a játékosok. A szlovénok hozták a "szokásost", megint lerohantak minket, ügyesen kihasználták azt a két perces dupla előnyt, amit nem "illik" befújni - talán csak a hazai csapatnak, de szigorúan csak akkor, ha nem Budapesten van a VB -, megroppantottak minket.
Az osztrákok ellen ismét lehetett reménykedni, az első harmad kifejezetten biztató volt, de utána kijött az, hogy a sógorok "magasabb szinten vannak kalibrálva", nem ilyedtek meg a hátránytól, fokozatosan felőröltek minket, így maradt a realitás, "jövőre veletek ugyanitt"...

Az utolsó meccsen elvileg a bronzérem volt a tét. Gyakorlatilag a japánok és az ukránok megtették azt a szívességet, hogy megkaptuk ajándékba, így már csak "az névért, hírért" meg a népes szurkolótábor kedvéért kellett volna behúzni a meccset.
Ami nem sikerült, így a végére az amúgy a realitás talaján álló blogger szájíze is elromlott.
Akármennyire is kedvenc játékosom, sajnos le kell írnom, hogy Budai ma délután visszamenőleg igazolt minden kapitányi döntést, hogy 2007 óta egyetlen egyszer sem vették számításba tétmeccsen.
Nem vagyok benne biztos, hogy ha még lett volna tétje a mai mérkőzésnek, akkor is ő véd, de így Primeau könnyű szívvel adhatta meg neki a lehetőséget, ha már végigdolgozta a felkészülést. Ellentétben az újoncként húzóemberré váló Bálizssal, nem tartotta a csapatot, bravúrt nem mutatott be, elkerülhető gólok viszont voltak bőven.
De a többiek sem villogtak, a motivációs szint elérte a blogger a VB helyszíni megtekintése iránti szintjét.
Az angolok viszont az "életükért" küzdöttek egy elméletileg jobb csapat ellen, és úgy tűnik ebben a műfajban sokkal előrébb járnak nálunk.

Összességében úgy érzem, nem történt tragédia. Azt se felejtsük el, hogy jó néhány jó korban lévő VB újoncot avattunk, akik a gyengélkedő első sor helyett tudták vinni a csapatot, legalább részben pótolni tudták az előző évek megszokott "alapnégyesének" - Szuper, Palkovics, Ocskay, és gyakorlatilag Ladányi - hiányát.
Nem volt rossz ez a VB, csak "azt az angolok elleni meccset, csak azt tudnám feledni"...