Jó, de miért 1.0, és miért kisgyerek? A rutinos olvasók már tudják, hogy ebben a szezonban nagy változás állt be a Jégkert SE életében. A TAO törvény alapján kapott támogatás lehetővé tette, hogy az egyesület átvállalja a költségek egy részét a szülőktől, ezzel szélesebb körben elérhetővé téve a jégkorongsportban történő részvételt.

Ennek köszönhetően olyan sok gyerek jelentkezett a csapatba, hogy egy-egy edzésen bizony szinte tele van a pálya. Ami különösen örvendetes, hogy a korábbi évektől eltérően igen sok öt-hat éves gyerek is kergeti a korongot a Széna téren.
Ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, így egyre erősebben fogalmazódott meg a gondolat,  hogy a "hagyományos" Mini mellett legyen Szupermini csapatunk is.
Persze egy komplett tornán való indulás még túl nagy falat lenne, elvégre a játékosok nagy része alig három hónapja ismerkedik a hokival, így "csak" egy barátságos mérkőzésre hívtuk el a Vasas legkisebbjeit.

Bevallom, nagy izgalommal vártam a mérkőzést. A "nagycsapat" az utóbbi időben egész jól muzsikál, legutóbb már egy "osztállyal" feljebb lépve B csoportos tornát rendeztünk. Viszont jövőre jó néhányan  ki fognak "öregedni", kíváncsi voltam, vajon kik lehetnek azok, akik már a következő szezonban - esetleg feljátszóként - a helyükre léphetnek.

A létszámra - akárcsak az idei tornák mindegyikén - most sem lehetett panasz. Olyan sokan jöttek el, hogy Tejpalkó még ötödik sort is össze tudott állítani.
Az első sorba a rutinosabb játékosok kerültek, de minden alakulatba jutott olyan gyerek, aki korábban már szerzett játéktapasztalatot.
A Vasas játékosai - hiába, egyenlőre még az ellenfél a "patinásabb" - rutinosabbnak tűnnek, ennek megfelelően alakul a játék képe is.
Amikor az első két sor van jégen, kiegyenlítettebb a játék képe - Cotton Belián viszi a csapatot, gyakorlatilag egymaga rohamozza a Vasas kapuját -, a többiek jégre lépésekor inkább a védekezésé a főszerepet.

A hoki nehéz sportág, hiszen - a focival ellentétben, ahol "csak" futni kell - ahhoz is komoly tudásra van szükség, hogy a játékos mozogni tudjon a pályán. Hiába az elmúlt három hónap képzése, azért még sokat kell tanulni nemcsak a korongkezelést, de a korcsolyázást is.
Emellett szokni kell a mérkőzés-szituációkat is. Ilyen például a csere. Bizony egy-két játékos még annyira pöttöm, hogy az ajtóba tett palánkot is alig tudja átlépni, időnként az egyik segédedzőnek kell - szó szerint - beemelni a pályára.
Az eredmény is a fentieknek megfelelően alakul, 1-2-ig szoros - gólunkat "természetesen" Belián lövi -, majd a félidőig szépen elhúz a Vasas.

A szünetben Béla maga köré gyűjti a gyerekeket, és próbálja felhívni a figyelmet pár alapvető dologra. Például, hogy minden bejövő sorban legyen egy játékos, aki egyből rástartol a korongra. Vagy, ha valaki a kapu előtt szerel, akkor próbálja meg oldalra, a palánk felé kilőni a korongot.
Ismerős szavak... Két éve a mai "nagyoknak" mondva hallottam először...

De hiába Tejpalkó szavai, a második félidőben is hasonlóan alakul a játék. Ismét több gólt kapunk, mire sikerül egyet nekünk is lőni.
Ez viszont "különleges" gól, hiszen az élete első meccsét játszó Török Gergő lövi. Rajta kívül még két másik újoncnak Herold Fábiánnak és Pajor Balunak sikerül kapuralövést elérni.

A vége 2-8 a Vasasnak, de az eredmény - ahogy általában - sokadlagos. Ráadásul ezek a játékosok még legalább három-négy évig pallérozódhatnak a Jégkert csapatában.
A lényeg, hogy sok kis hokispalánta gazdagodott szép élményekkel, kezdte el szokni a jégkorong-mérkőzések hangulatát.