Már a szülésnél kezdődik. Mert régen lehetett elegánsan a folyosón izgulni - szigorúbb munkahely esetén óránként telefonálni -, meg szervezni az esti "tejfakasztó bulit." Aztán kitalálták az apás szülést.
Így apuka ahelyett, hogy nézhetné a vébét, mehet be a szülőszobába... Aminek az előterébe, biztos ami biztos, ki van rakva egy tévé, de természetesen csak az ügyeletes orvosnak... És lehet végig arra koncentrálni, hogy kizárólag az anyuka felső végét nézze, mert ami alul folyik, azt jobb nem látni... (Nézegesse csak a doki, azért kapja a borítékot!)
Ha végre megszületik a gyerek, akkor meg nagyon kell vigyázni, hogy időben vissza legyen utasítva a köldökzsinór átvágása, mint lehetőség... Nem tudom, ki találta ki, de szerintem ez megint csak az orvos dolga... Mégiscsak ő tanulta ezt tizenpár évig, meg gyakorolja egy jó ideje... Még megszalad apuka keze, és nem csak az a zsinór lesz elvágva... Majd rohanni kell a csecsemős után, és erősen figyelni a csemetét, egészen addig amíg rá nem kerül az azonosító karszalag. Mert ugye "fogyik a magyar", de vele együtt a szülészetek száma is, gyakori a teltház, mégsem kéne a szomszéd Lajoskával vesződni húsz évig...
A szülést követően jön a Társadalmi Élet. Mert azt a néhány rokont meg barátot, akit igazán szeretünk, még jólesik felhívni a többórás macera után (de jó, hogy nem nekünk pasiknak kell szülni!), de sajnos megvannak a kötelező körök is... És huszonhatodszorra elmondani, hogy x centi meg y kiló, hát eléggé unalmas...
Majd megkezdődnek a Vidám Kórházi Napok. Amikor lehet ingázni a kórház, a Drogpiac és a lakás között. Mert az apuka bemegy kicsit játszani a kölökkel, erre berobog a csecsemős, és közli, hogy "Apuka, hozzon egy cumisüveget!". Irány a Drogpiac, majd rohanás haza fertőtleníteni. Ami kifőzést jelent. Meg elsőfokú égési sebeket, amikor kihalásszuk a forró vízből... Ezen enyhít, ha a kifőzés ideje alatt - preventív jelleggel - ujjunkat hideg vízben áztatjuk. Irány vissza a kórház, ahol már vár a csecsemős: "Mellbimbóvédő!". És ez így megy, míg haza nem engedik a babát. (Két rohanás között különösen öröm, amikor a szomszédasszony megállít, és elvárja, hogy nagy lelkesedéssel elősoroljuk a már idézett paramétereket...) Némi könnyítés a mellszívó pumpánál következik be, annak nyelével könnyedén ki lehet piszkálni a többi alkatrészt a forró vízből.
A hazatérés szintén nem egyszerű eset. Mert a gyerek az szeret besárgulni. Ezen elvileg segít, ha apuka a szülést követően leissza magát, de ez egy apás szülés fáradalmai után - pláne, ha apuka nem nagy barátja az alkoholnak - az azonnali "halállal" egyenértékű. Ezen még a barátok sem tudnak segíteni - Sztív bevállalta, át is ment az "apasági teszten", de negatív lett... -, a sárgaság menthetetlenül bekövetkezik. Ilyenkor közlik, hogy itassa anyuka a gyereket. Aki kókadt. Egyre kókadtabb. Gyakorlatilag csak alszik, eszébe sincs inni... Ha anyuka kellően kisírta magát - persze apukát hibáztatva mindenért -, akkor végre beteszik kék fény alá, ami egy-két nap alatt megoldja a problémát...
Ekkor már csak a hordozó kocsiba installálásával kell megbírkózni... A hordozóról ilyenkor persze kiderül, hogy elég instabil, legkésőbb ekkor rádöbbenünk, hogy az egész csak parasztvakítás, komolyabb ütközés esetén repül az egész. Röpke egyórás út - naná, hogy ilyenkor mindenütt túrják az utakat -, és máris otthon vagyunk.
Ahol nem három anyuka szenved egy apró kis szobában a bevásárlókocsira emlékeztető alkalmatosságban tárolt gyerekkel, hanem van végre rendes kiságy, macikás lepedő, egy kazal micimackós falikép (miért is lehetne másfélét, pl. frakkosat kapni???) és sok-sok plüssállat...
És amikor a gyerek először húzza el úgy a száját apukára nézve, hogy azt akár beszámíthatjuk mosolynak is, na az természetesen feledteti a fent leírt tortúrát...
Isten hozott Kiccsaj2!
