Tavaly ilyenkor írtam a Lapulás Napjáról. Azóta Magyarország "Kedvenc" Miniszterelnöke "visszavonult", és már valahogy a demonstrációk sem az igaziak. Például tegnap jutott csak eszembe, hogy nemrég volt az Öszödi Beszéd évfordulója, de semmi "ünnepi megemlékezés" nem volt, idén elmaradt az Elkúrtuk Fesztivál. Persze az óvatosság sosem árt, idén is lapulást ütemeztem be, mint október 23-i program.
Reggel ködös, borús volt az idő, jól illeszkedett a tervezett programhoz. Nekiálltam sütni, először kéksajtos kekszet készítettem, majd - mivel még tartott a lendület - megcsináltam a csokis málés kekszet is. Tizenegyre végeztem is, közben a Zasszony belefogott kedvenc tevékenységébe, a kacatrendezésbe. Mert mindig van valami hülye akció, vagy egyéb vásárlásra ingerlő tényező, amikor sikerül fölösleges dolgokat beszerezni, ami aztán foglalja a helyet a szekrényben. És amit időnként jóízűen át lehet pakolni. Persze a Kiccsaj is ott tüsténkedik, Nála annyiban súlyosabb a helyzet, hogy a megkaparintott kacatokkal mindenáron boltost akar játszani, így néhány perc leforgása alatt vásárolok egy csomag borotvát, egy táskát meg egy lemosószivacsot. Látszólag enyhítő körülmény, hogy tételenként egy forint a vételár, de aztán rájövök, hogy a két csaj így kótyavetyéli el a fizetésem...
Ebéd után kisüt a nap, lőttek a jó kis lapulásnapi borult időnek, a Zasszony kiadja az utasítást, menjünk sétálni. Próbálok hivatkozni a Lapulás Napjára, de semmi eredmény, végül kiegyezünk egy "tömbkörüli" menettel. Átmegyünk a szomszéd parkba, ott van 1956-os emlékmű is, megmutatjuk a Kiccsajnak, frissek a koszorúk, tök jó virágbolt illat van...
Közben azon töprengek, milyen lehet az iskolákban az ünnepi liturgia. Az én időben még November 7. volt az őszi ünnepnap, emlékszem, minden évben meghallgattuk, hogy az Auróra elkezdett lövöldözni, mire a tengerészgyalogosok beszaladtak a Téli Palotába, fürtökben lógni a bejáraton, az erőlködéstől jól kipirultak, így lettek ők a Vörös Matrózok... De vajon milyen egy ötvenhatos iskolai megemlékezés?
Közben a gyerek rájön, hogy közel a játszótér, a Zasszony nem akarja, hogy sáros legyen, kínomban kitalálom, hogy meghívom egy habos kakaóra. A Kiccsaj persze játszózni akar, rövid hiszti után bemegyünk, szigorúan csak hintázni. Megvan a hintázás, megyünk tovább, de hogy keretes legyen a történet, a csúszdázási kísérlet meghiúsítását, valamint a játszótér kézben történő elhagyását ismét hiszti övezi. Kicsit fáradok, jól esne egy kávé nekem is. Hirtelen eszembe jut, hogy a közelben van a Szomszédok-beli presszó, illetve a helyén három éve nyílt kávézó vagy étterem, régóta meg akarom nézni, itt a kitűnő alkalom...
Megérkezünk, a hely neve pontosan Café Erté Restaurant, kicsit elbizonytalanodom, kérdezem a pincért, lehet-e kávézni ebédelés nélkül. Mondja, igen, gyorsan le is szedi az egyik asztalról a tányérokat. Kérdezem, van-e habos kakaó, rövid töprengés után beajánl egy tejszínhabos forró csokit, gyorsan megegyezünk, elvégre ünnep van, alakuljon ki az a nemzeti összefogás. Gyorsan ki is hozza, a tejszínhabba bele van szúrva egy klassz csoki. Mi is rendelünk, a gyors csokiszállítás hibának bizonyul, mire a kávénk megérkezik a Kiccsaj már túlvan a kakaón, naná, hogy nem bír megülni a fenekén. A pincér először megmutatja az akváriumot, majd ceruzát és színeznivalót hoz, így mi is meg tudjuk inni a kávénkat, ami mellett ott van ugyanaz a csoki, ezúttal becsomagolva.
Fizetünk. Elindulunk haza. Hál' Istennek az utcán nincs semmi "esemény", idén is békésen lezajlik a Lapulás Napja...
