Úgy tűnik rászoktam... Ebben jelentős szerepe van Promontornak, az Ő Savoya parki kalandja csinált kedvet a kereskedelmi egység felkereséséhez.

Arbatot persze korábban is láttam... Arbat... Olyan egzotikus hangzása van ennek a névnek. Mint a Tuileriák kertjének, amiről anno A három testőrben olvastam... Később eljutottam Párizsba, és izgatottan vártam, hogy helyszínen majd ott hemzsegnek a testőrök meg a bíboros gárdistái, de csak munkagépekkel találkoztam, éppen valami felújítás folyt. Erős csalódás...

Az Arbat Moszkva egyik városrésze. Ott még nem jártam, sőt még arra sem emlékszem pontosan, melyik könyvben olvastam róla először. Talán a Mester és Margaritában... De nagyon tetszik a hangzása.
A bolthálózatról Promontor bejegyzése előtt is hallottam már, illetve láttam a törökbálinti Corában. Csak 2-3 óra bevásárlás-tortúra, és több tízezer forint elköltése után már nem vonzott a gasztronómiai kuriózum meglátogatása. Illetve egyszer igen, láttam is a cikkbeli сырок-ot, de fogalmam sem volt róla hogy mi az, megkérdezni meg nem volt kedvem, inkább otthagytam.

De a bejegyzést követően kiváncsi voltam, hogy mi is az az izé, amiért Promontor blogtárs annyira rajong. Kicsit utánajártam, és megtudtam, hogy rendszertanilag a túró rudi félék családjába tartozik. Amikor a legközelebb a Mammut-ban voltunk, beugrottam az ottani Arbatba, és vettem a csemegéből. Meg vettem füstölt tokhalat is. Ami nagyon ízlett. Olyan íze van, mint egy jobbfajta szalonnának, csak halból van.
A сырок-ot is megkóstoltam, először kicsit furcsának találtam, inkább a nyers túróíz dominált a mi Piros Pöttyösünk citrommal tompított ízvilágához képest, de aztán meggyőztem magam, hogy ez nem Túró Rudi, így már ízlett. Főleg, hogy olyan vaskos, nagyot lehet bele harapni...

Pár hónap múlva ismét arra jártunk, ekkor a Zasszony felfedezte, hogy vannak mindenféle csokik is, amikből a júzer maga állíthat össze helyes kis csomagot. Hazafelé megkóstolgattuk az édesipari termékeket, és mintha időutazáson vettünk volna részt.
Igen, a csokik ízvilága a húsz évvel ezelőtt kapható termékekét idézte. Meg a csomagolás is. Ezüstpapír meg normál, nem ez az egybeműanyag, amibe manapság a csokoládét bugyolálják. És a karamell belseje is finom folyós volt, nem az a betonkemény ragacs, amit manapság néha kapni lehet.

Múlt héten ismét közelebb kerültem a "függőséghez". Hirtelen ötlettől vezérelve vettem egy fél literes palack kvaszt. Azt persze sejtettem, hogy melegen nem érdemes belevágni, ezért hazaérve betettem a hűtőbe. Egy fél óránál tovább azonban nem bírtam, megkóstoltam. A szaga borzalmas volt, az íze pocsék, az utóíze viszont kellemes... Brrr... Visszatettem a hűtőbe. Másnap délben újra megpróbáltam, rendesen lehűlve nagyon kellemes karamell-íze volt. Úgy itatta magát... Még aznap délután elfogyott... Időnként muszáj volt kimenni a konyhába, és kortyolgatni egyet...

Legközelebb benevezek egy másfél literesre... Már alig várom...