Korábban már írtam, hogy az elmúlt években igen nagy jártasságra tettem szert redőnyrugó szerelésben. A múlt hétvégén "felsőbb osztályba léptem", autodidakta módon beletanultam a "felső vég" szerelésébe is.

Pénteken amikor hazaértem, a Zasszony közölte, hogy előző nap ferdén engedtem le a redőnyt, ezért elszakadt a tartózsinór, reggel nem lehetett felhúzni. Ennek picit ellentmondott, hogy a demonstratív bemutatón a redőny felcsévélt állapotban volt, de lekötött a pikírt megjegyzés, miszerint "Te ezt úgysem tudod megcsinálni, hívni kell egy szerelőt!"
A házkörüli szerelések kivitelezésének három módja kínálkozik:
1. Szerelő, illetve magát szerelőként hirdető majesztró megbízása.
2. Enkezemmel (és szerszámkészletemmel) abszolválni a korábbi, de azt legalábbis kielégítően megközelítő állapotot.
3. "Jó, majd ha lesz időm, megcsinálom!" felkiáltással hagyni az egészet, minimum hónapokig.

Mivel a redőnyben semmi olyan alkatrész nincs, aminek gázhoz vagy vízhez köze van, vagyis Rezső bevonása a redőnyreparálásba szóba sem jöhetett, ezért az 1. alternatíva elvetésre került, helyette - a nekem amúgy is leginkább kedves - 3. számút választottam.
A választás helytelensége hajnali öt órakor vált világossá - szó szerint -, amikor a szobába betűző napfény felébresztette a Kiccsajt, a Kiccsaj meg engemet. Én meg cudarul álmos voltam a heti hajsza után, még aludni akartam. Amit nem lehetett. Felmértem az erőviszonyokat, és kénytelen-kelletlen a 2. megoldás abszolválása mellett döntöttem.

A lamellák letuszkolását követően feltárult a probléma, a léceket a forgórúdhoz rögzítő redőnyzsinór alapú kötélzet szakadt el, annak kicserélésével orvosolható a probléma. Szerencsére volt alapanyag, a Nagy Lakásdúláskor beszereztem egy tekercset. Anyukám mondta, hogy Ők úgy jártak, hogy a "mester" valami vacakot hozott, ami elég gyorsan elkezdett foszladozni. Próbáltam biztosra menni, nálam hiába próbálkozott a redőnyös, ragaszkodtam a saját zsinóromhoz. Az akció sikeresnek bizonyult, a gondosan kiválasztott példány is hamar foszlásnak indult. De legalább most csak elő kellett halászni a maradékot a pincéből.
Leengedtem a szomszéd ablakon lévő redőnyt, megnéztem, hogyan is van rögzítve. Sajnos nem húztam le teljesen, ezért úgy tűnt, hogy körbe van tekerve a rúdon. Megpróbáltam reprodukálni, nem volt egyszerű, egyik kezemmel a redőnyt kellett tartani, másikkal a nagy nehezen körbecsévélt zsinórt, harmadikkal meg beverni a szöget. Fél óra alatt összekínlódtam, húzom fel, nem mozdul. Közelebbről megnézve kiderült, esélyt sem adtam neki, a körbetekeréstől nem tud rákúszni a rúdra. Alaposan szemügyre veszem a szomszédot, kiderül, nem körbe, csak átvetve, hogy behúzza a léceket. Kihúzom az első szöget, a kábé harmincéves jószág eddig bírja, letörik a feje. Gyors keresgélés a szerszámosládában, széles fejű szög nincs, csak csavar. Abból is csak egy. Persze mindkét Bosch lemerülve, kézi erővel kell a ménkű hosszú srófot beleerőltetni a gránitkeménységűnek tűnő fába. (Mi is a blog mottója???) Annyit javul a helyzet, hogy egyesével cserélem át a két kötelet, így legalább nem kell tartani a redőnyt, elég a két kéz. Újabb kísérlet, nem mozdul. Nézem a két redőny közti apró különbségeket, egyszer csak feltűnik, hogy a mintapéldányon gyanúsan sok kötél van feltekerve. Gondosan megjelölöm a zsinóron, hogy hol van az alja, majd nekilátok.

Csavar kicsavar, szög kiszed, kötél felcsavar, csavar becsavar, szög bever.
Megpróbálom, a redőny végre megindul, de jajj, pont a másik irányba. Fordítva tekertem fel a zsinórt!
Csavar kicsavar, szög kiszed, kötél másik irányba felcsavar, csavar becsavar, szög bever. Végre működik, több órás küzdelem után fel lehet húzni... Majdnem teljesen... Ugyanis a zsinór megjelölésénél elfelejtettem azt a régi problémát, hogy egy lendületes rántást követően átfordult, és azóta az utolsó húsz centit nem lehet felhúzni. (Többször próbáltam már megcsinálni, de eddig nem volt kedvem leszedni a redőnytartó zsinórt, illetve csak most értettem meg a megfelelő mértékű rúdtekerés szerepét.) Úgyhogy ez a probléma "átmentődött"...

Dél van. Tocsogok az izzadságban, nyakig poros vagyok, karomon emberes horzsolások. Elfáradtam. Hirtelen eszembe jut, hogy kettőkor be vagyok idézve az I. kerületi házasságkötőbe tanúnak, ideje lenne megfürödni, a rekkenő hőség ellenére öltönybe tuszkolni magam, és elindulni, hogy megfigyelhessem, tényleg hangosan és érthetően elhangzik-e az a bizonyos igen... Egy búcsúpillantást vetek még a majdnem felhúzott redőnyre, aludni már lehet tőle, az utolsó húsz centi problémájának megoldását - immáron a technológia birtokában - könnyű szívvel sorolom a 3. kategóriába...