Csöngettek. A szomszéd néni volt. Ilonka néniék tavaly tavasszal költöztek az emeletre. Eredetileg egy kis nyírségi faluban éltek, de a hetvenes években Ernő bácsi állást kapott egy Pest környéki tangazdaságban, így felköltöztek. Tavalyelőtt meg megtörtént velük a csoda, huszonkilenc év kitartó lottózást követően kihúzták a számaikat. A nyereményből végre megvalósulhatott régi álmuk, a rákosborzasztói panelból átköltözhettek Budára.

Közelebbi ismeretségbe - mondhatni barátságba - augusztusban kerültünk. Egyik délelőtt - éppen szabin voltam - Ilonka néni becsöngetett, hogy nagy a baj. Leszakadt a redőny, Ernő bácsi kintrekedt az erkélyen. Gyorsan tenni kéne valamit, mert egyre jobban odatűz a nap, úgyis magas a vérnyomása szegénynek, a végén még gutaütést kap.
Megsajnáltam a nénit, bár nem vagyok nagy redőnyguru, átmentem megnézni, hátha ki tudom szabadítani a férjét. Felmásztam a létrára, levettem a tok ajtaját, láttam nincs komoly probléma, valószínűleg csak leszaladhatott a redőny, és ahogy leért kiugrott a rúd ami tartja. Visszatettem a helyére, ekkor már fel tudtuk húzni, Ernő bácsi be tudott jönni a lakás biztonságos hűvösébe. Már csak a zsinórt kellett visszaaplikálni a rugóra, mert nem ment be a "falba". De ez már rutinmunka. (Hiába magyarázom a Zasszonynak, hogy öreg, vacak, elavult és természetesen sehol nem kapható rugók vannak a redőnyhöz, nem képes óvatosan húzni, kéthavonta muszáj újrainstallálni, ezért ennek szerelésében már nagy gyakorlatom van...) Áthoztam a kisbost, kipörgettem a négy csavart, kigubancoltam a zsinórt, két perc múlva már működött is. Közben a két öreg áhitattal figyelte, mit művelek. A szerelést követően Ernő bácsi hozta a kisüstit, (Még a régi téeszes időkből mentettem az apparátot, a szilva meg megterem a telken - kacsintott) Ilonka néni meg pár óra múlva beállított egy nagy vájdling isteni tepertős pogácsával.
Azóta különös kapcsolat alakult ki köztünk. Havonta-kéthavonta megkeresnek valami apró-cseprő problémával, hol a tévé dekódere állítódik el, hol a mobiljukba gabalyodnak bele (Ezen tartjuk a kapcsolatot a gyerekekkel! - szokták emlegetni büszkén), legutóbb a kiugrott konnektort csavartam vissza a falba. Ilyenkor mindig érkezik a lavór pogácsa meg elfogy némi kisüsti... A kapcsolatépítés fontossága mellett szigorúan közgazdasági szempontból is megéri így kisegíteni őket, ezek az apró szerelések lényegesen kevesebb időt vesznek igénybe, mint a pogácsa előállítása.

Csöngettek. Ilonka néni volt, kezében a szokásos "ipari mennyiségű" pogácsa. Szorosan a nyomában ott toporgott a férje.
- Képzelje, Mérnök úr, az uram megbolondult, üdülési jogot akar venni! - kezdte Ilonka néni. (Erről a "mérnök urazásról" nem tudom leszoktatni őket. Hiába magyaráztam el, hogy az ELTE-re jártam, ott nem jellemző, hogy mérnök lesz az emeber. - Akinek diplomája van, és meg tudja szerelni a redőnyt, az mérnök, és passz! - szokta lezárni Ernő bácsi a vitát.) 
- Elcipelt valami előadásra, ott mondtak mindenfélét, teljesen elvették az eszét, alig tudtam lefogni, hogy ott helyben alá ne írjon!
- De így drágább lesz, világosan megmondták, hogy az a kedvezmény csak az azonnali kötésre vonatkozik! -  méltatlankodott Ernő bácsi.
Éreztem, ez most nehezebb lesz, mint a konnektor visszabiggyesztése. Ha nem vigyázok, és nagyon elfajul a vita, akkor búcsút inthetek a pogácsának vagy a pálesznek. Pesszimális esetben mindkettőnek. Pedig nincs is jobb, mint pogi után egy kis esti kisüsti...
- Fogják még magukat hívni, ne féljenek! Engem is többször zargattak, de nem igazán fogott meg! - próbálkoztam egy óvatos nyitással.
Ernő bácsi kicsit megenyhült, széles mosoly terült szét kackiás bajsza alatt:
- De miért? Olyan szívesen elvinném Ilonkát abba a bugyborékozós medencébe, amit a filmen mutattak... Ráadásul nemcsak nyaralnánk, de tulajdonosok is lennénk!
- Aprókockás? - kérdeztem, szúrós tekintettel. Ettől az öreg láthatóan megzavarodott, nem értette, hogy miért fontos ez, de állta a szemkontaktot, és nagy büszkén rávágta:
- Aprókockás!
- És hol lenne az az aprókockás?
- Hát a Balatonnál!
- És mikor mennének? - Emlékeim szerint ez az üdülési jog minden évben ugyanazon a héten érvényesíthető, az elő- és utószezon drága, az igazán jó időpontok meg megfizethetetlenek...
- Szeptember második hetében!
- De Ernő bácsi, akkor már rossz is lehet az idő, mit csinálnak egy hétig abban a medencében?
Az öreg hosszasan elgondolkodott, végül kivágta az ultima ratiot:
- Dehát befektetésnek is milyen jó! Jobban fial, mint a bankban, az ingatlan mindig fölfelé megy!
Éreztem, lassan megdolgozom, támadásba lendültem:
- Miért, mennyibe kerül?
- Másfél millió, ennyink még maradt a nyereményből!
- Egyéb költség nincs?
- Hát, emlegettek valami évi fenntartási díjat is!
- Igen, ötvenezer forint! - Ilonka néni eddig nem szólt bele a diskurzusba, de érezte, hogy kezdünk nyerésre állni, hozzá akart tenni valamit a győzelemhez.
- És félpanzió is van hozzá?
- Az nincs! Most azért menjek nyaralni, hogy ott is főzzek egész nap?

Ezen a ponton benyúltam a hűtőbe, elővettem egy sört, kitöltöttem.
- Na, Ernő bácsi, akkor gondolkodjunk! - pattintottam fel a laptop tetejét. Az öreg - mint mindig - most is ámulva nézte a csodamasinát, amiből minden egy perc alatt megtudható.
- Na, nézzük mennyi a nettó kamat arra a betétre? Nyolc százalék? Az másfél millió esetén szászhúzezer forint. Vegyük hozzá a fenntartási díjat, lássuk, mire elég! - Rámentem annak a wellness-szállónak a honlapjára, ahol legutóbb nyaraltunk, mutatom az aktuális ajánlatokat. Akárhogy is számoltuk, egy hét simán kijött a "keretből".
-És akkor lehet menni, amikor jólesik! Nem az eső, hanem a pihenés!
Ernő bácsi még egy utolsót próbálkozott:
- De hát a befektetés!
Beütöttem a gugliba, hogy "üdülési jog". A második találat apróhirdetés volt, kábé féláron próbáltak megszabadulni tőle. Az öreg teljesen összezsugorodott, Ilonka néni fölényes hangon adta meg a kegyelemdöfést:
- Gyere, ne tartsuk fel tovább a Mérnök urat ezzel a hülyeséggel!
Azért a vájdlingot még kikaptam a hóna alól, és a szememmel jeleztem, hogy a szokásos kisüstire is igényt tartanék...