Úgy tűnik, kitűnő kormányunk újabb életképes ötleten töri a fejét. Azt írja a cikk, hogy a Szent Kifehérítési Program legújabb lépése az lenne, hogy a Szerencsejáték Zrt. heti tíz darab egymillió forintos nyereményt sorsolna ki a szolgáltatásokért kapott számlákat beküldők között.
Leírtam már, hogy az állam teljesen esélytelen azzal az ötlettel, hogy majd az állampolgár jól megrendszabályozza a rakoncátlankodó majesztrókat, és öntudatosan számlát fog követelni. Egyszerűen nem érdeke. És ezen ez a legújabb jóötlet sem fog segíteni.
Tegyük fel, hogy az emberek a nyeremény reményétől megrészegedve elkezdik begyűjteni a számlákat a fodrásztól, a kozmetikustól és a gumistól. Az akció sikeressé válik, tízezrek küldik be hetenként a bizonylatokat.
Ezen a ponton elromlik a mosógép, kijön a mester, és pikk-pakk meg is javítja. Majd mond egy összeget. Érzem, eljött a pillanat, megrészegít a könnyen megszerezhető milliók szirénhangú csábítása, és közlöm, hogy kérem a számlát. A mester elmosolyodik, és át is nyújtja, természetesen az előbb elhangzott összeg kétszereséről. Kicsit "meghökkenek", de a várható milliókra gondolok, és fizetek. Izgatottam várom a sorsolást, amin természetesen nem nyerek. Felébredve a könnyen szerezhető vagyonról szőtt álomról, rádöbbenek, hogy esélytelen voltam. Illetve volt esélyem, kb. 1 a 10000-hez. Viszont a "dupla" árat sikerült kifizetni a szakinak.
Eszembe jut a régi történet a kígyókról. Valamelyik távol-keleti országban elszaporodtak a mérgeskígyók, erre az ottani kormány azt találta ki, hogy minden leadott tetemért fizet egy bizonyos összeget. Az élelmes helyi polgárok erre elkezdték tenyészteni a kígyókat, majd amikor pénzre volt szükségük, szépen agyoncsaptak párat, majd elvitték a gyűjtőhelyre. Az állam kifizetett egy rakás pénzt, a vadon élő kígyók meg vígan szaporodtak tovább, mert mindenki a tenyésztéssel volt elfoglalva. Miért is írtam le ezt a történetet?
Mert időnként szoktam számlát kapni. Például az új fodrászomnál. A régi öreg fodrásznénim sok-sok év után nyugdíjba ment, ezért elkezdtem a Zasszonyéhoz járni. Első alkalommal a művelet végén fizettem, a hölgy pedig beütötte az összeget valami kis gépbe, ami ki is nyomtatott egy blokknak látszó valamit. Amit az ollómester ügyesen letett a gép mellé a pultra. Én meg szépen otthagytam, mivel semmi szükségem rá. (Abban nem vagyok biztos, hogy távozásom után a művelet nem lett valahogy visszacsinálva...) De ha megvalósul a fenti ötlet, akkor majd szépen elteszem a számlát és beküldöm. "Ingyen" jó az egy a tízezerhez is... A vadon élő majesztró-kígyók - akik azelőtt sem adtak számlát, csak dupla árért - továbbra is vígan fognak szaporodni, de legalább ismét sikerül az államnak kidobnia évente fél milliárd forintot.
Végezetül egy ötlet. Mi lenne, ha a számlákért cserébe, - amit az adóbevalláshoz is mellékelni kéne - azok összegét maximum 1% erejéig levonhatnám az adómból? Ezzel akik több adót fizetnek - vagyis kevesebbet "ügyeskednek" -, valamit visszakapnának. Másfelől a keret erejéig biztosan elkérném azt a számlát, mert innentől - mivel ingyenes a javítás - így járok jobban.
Ezzel persze az állam elbukná az én adóm egy részét, de talán lassacskán kihalnának a kígyók, és a majesztrók is megszoknák, hogy bizony számlát kell adniuk (és járulékos hatásként rögtön ők is kérnének mondjuk a festékboltban), mint ahogy teszik azt például a virágboltosok...
