Közeledik az Év Budapesti Hokieseménye, a novemberi olimpiai előselejtező. Jácintka e téren rendkívül paranoiás, nehogy lemaradjon, ezért számára a legtermészetesebb dolog, hogy amint lehet, beszerzi a jegyét.
Mert Jácintka igényes, és szereti ha a piros vonal magasságából élvezheti a játékot, elvégre akkor mindkét kapuba lőtt gólok jól láthatóak. (A paranoia csúcspontja az volt, amikor ifjúkorában képes volt Újpestre kibumlizni egy focimeccsre - minő szégyenfolt - szóló jegyért. A sors ironiája, hogy a jegy nem pontos helyre szólt, viszont sikerült a társaságból valakinek jól elkésni, tehát végül szinte a gólvonalnál ültünk.) Természetesen nem az ellenfél góljaira vagyok kíváncsi, hanem számítok arra, hogy a kedvencek mindhárom játékrészben betalálnak, és ugye gólról lemaradni vagy azt a messzi távolból figyelni, vétek. A paranoia ezúttal némi igazolást nyert, a szokásos "törzsszektorban" már elég sok hely el volt adva, (Két hónappal az esemény előtt! Úgy tűnik, mégiscsak lendít valamit a nézettségen a feljutás.) a svédek elleni "szerencsehozó" széket már nem sikerült elcsípni.
Érdekes módon a hokijegyeket az Ibusz szokta árusítani. Az Ibuszt nagyjából annyira szeretem, mint az OTP-t. Semennyire. Az ellenszenv még 2004-re vezethető vissza, amikor egy rövid ausztriai körútra akartunk utazni a Zasszonnyal. Bementünk, két utat mutattak, egy négynaposat, ami a belföldi katalógusban szerepelt, meg egy hatnaposat, ami a külföldiben. Kérdeztem, hogy ez miért van, mondták, hogy mivel a négynapos az rövid út, ezért a belföldiben szerepel. Vaslogika. Leelőlegeztük a rövidet, és vártuk a turisztikai élményt. Az indulás előtt két héttel bementem, hogy befizessem a maradékot, ekkor közölték, hogy várjak még egy hetet, mert kevesen jöttek össze. Azt is hozzátették, hogy aggodalomra semmi ok, mert ha nem lesz meg a kellő létszám, akkor áttesznek a hatnapos útra. Ez elég furcsán hangzott, ezért megkérdeztem, hogy a hosszúra biztos lesz-e még hely a következő héten. Mert nekem nagyjából mindegy, hogy négy vagy hat napra megyek, de az nem annyira, hogy megyek-e vagy sem. Megnyugtattak, hogy arra még rengeteg hely van. Egy hét múlva ismét bementem, angyali mosollyal közölték, hogy a rövid az nem jött össze, viszont a hosszúra minden hely elfogyott, de a kialakult helyzetre tekintettel az előleg teljes összegét visszafizetik. Jeleztem, hogy az előző héten azt mondták, valamelyik úton biztosan lesz hely, úgyhogy vagy szállítsanak le valakit, vagy fizessenek kártérítést. Ezután hosszú és parttalan vita alakult ki, amelyben az Ibusz egyetlen érve az volt, hogy "De hát nincs már hely", az enyém az, hogy "Akkor minek szivattak a múlt héten, amikor még volt". A vitának az vetett véget, hogy eszembe jutott, hogy nekem még valami nyaralást is kell szervezni, úgyhogy egy "az Ibusszal sem utazok többet" felkiálltással otthagytam őket.
Később sikerült némi bosszút állni. A következő év elején volt még némi lejárófélben lévő üdülési csekkünk, a Zasszony bement belföldi katalógusért, és részletesen elmagyaráztatta velük, hogy mi micsoda, hová is érdemes menni, hol fogadják el a csekket. Aztán "Még megbeszélem a férjemmel" felkiáltással otthagyta őket, otthon meg szépen kiválasztottuk a legjobbnak látszó szállodát, amit aztán jól felhívtam, és lefoglaltam a szobát, kb. 10%-kal olcsóbban, mint az Ibusznál.
Azóta csak akkor megyek oda, ha meccsjegyet veszek. De a formájukat azóta is hozzák. Mert a jegyeket is ugyanúgy árulják, mint az utazásokat. A pultnál szépen kinyomtatják, kiállítanak egy terjedelmes, többpéldányos számlát, amihez gondosan elkérik a kuncsaft nevét és címét, ezzel el kell menni a pénztárhoz, ott fizetni, és csak ekkor adják oda a jegyet.
Egy ponton azonban sikerült "egyszerűsíteni" az utazásokhoz képest. Nem lehet bankkártyával fizetni, csak készpénzzel...
