Gyerekkoromban imádtam a televíziós vetélkedőket. Jó volt várni a kérdéseket, igazi örömöt okozott, ha sikerült a versenyzőnél gyorsabban kitalálni és a családdal hangosan közölni a megoldást. Akkoriban a kérdések megválaszolásához tudás és műveltség szükségeltetett. A vetélkedő ideológiai célja a Szocialista Embertípus eszményének erősítése volt, aki szabadidejében műveli magát, nem pedig eldobható hírességek magánéletéről falja a híreket.
A sugallt kép persze hamis volt, de legalább a maunika só potenciális szereplői otthon lapítottak, nem tolták állandóan a képünkbe őket. Az ideológiai célkitűzésektől függetlenül az igazán kiemelkedő versenyzők, akik heteken - esetleg hónapokon - keresztül bizonyították tudásukat (pl. Mérő László később Kodaj Bence) ismetté és elismertté váltak, hétköznapi hősökké lettek.
Aztán jött a rendszerváltás, később a kereskedelmi televíziók kora és a vetélkedők szerepe megváltozott. A tudás leértékelődött, a nézettség, és a reklámbevétel növelése vált fontossá. A korábbi kisebb összegeket, nyereménytárgyakat több tízmilliós, de gyakorlatilag elérhetetlen nyeremények váltották fel, a kérdések egyre egyszerűbbek lettek, már nem is kell tudni a választ, elég kiválasztani. (Vak tyúk is talál szemet, de legalábbis nekiugrik a keresésnek...) Egyre nagyobb szerepet kapott a tippelés, a szerencse. Máshogy ez nem is történhetett. Az öntudatossá vált átlagnéző azt akarja érezni, hogy ő is megnyerheti a fantasztikus összeget, nem akar naponta szembesülni önnön tudatlanságával.
A folyamat "mélycsúcsa" eddig az Áll az alku volt. A dolog abszolút primitív, huszonegy táskába felírunk összegeket, ezt szétosztjuk a versenyzők között, egyet kiválasztunk. A versenyző sorban nyitja ki a táskákat, utoljára a sajátját. Azt az összeget nyeri, ami abban szerepel. A játékos maximum az adás utolsó öt percében tud beleavatkozni a sorsába, ha elfogadja a bank ajánlatát.
Tegnapelőtt ismét csúcsdöntés volt, elindult az Igazság ára. Az alapötlet egyszerű.
Lengess be egy jó nagy összeget aminek a megnyeréséhez se tudás, se munka nem kell. Csak "őszintén" kell válaszolni. Egyszerű, nem? A jelentkezőket szűrd meg előzetesen, selejtezd ki Átlag Gézát, akinek a legnagyobb kalandja az volt, hogy megcsalta a feleségét a szomszédasszonnyal. A maradék sötét exhibicionistát lökd be az adásba, ahol egyre nagyobb összegekért egyre vadabb dolgokat fognak bevallani. A néző jól felháborodik, másnap ennek hangot is ad a munkahelyén, a kocsmában a piacon, következő héten meg ismét megnézi a műsort, hogy legyen alapanyag a következő partihoz. A nézőszám egyre nő, lehet nyomni a reklámot, csilingelhet a kassza.
Olyan helyen, ahol az emberek már kellően hülyék, de a dolgoknak még van következménye, ez tuti siker. Az Öszödi Beszéd, az Ember, Aki Még Nem Hazudott, a Képviselői Költségtérítés Bemondásra országában azonban ez nem fog működni, a pornórajongó nyugdíjas nem fogja kiverni a biztosítékot. Rég magasabban van az ingerküszöb. Legfeljebb röhögünk egyet a hülyéken, majd napirendre térünk e felett is.
Nem hiszem, hogy lesz a műsornak második szériája...
