Nos, kedves olvasók - vagytok-e még vajon ötnél többen? -, nem kell megijedni, a blogger az elmúlt két napot a meleg szobában töltötte, és csütörtökön is kb. kétszer öt percet töltött autóban, maximum egy kilométerre eltávolodva a lakásától.

Sajnos sokan nem voltak ilyen szerencsések, elég cudar élményeket éltek át. Ilyenkor felmerül, vajon a blogger elég okos-e ahhoz, egészen biztosan kizárt-e, hogy ilyen helyzetbe kerüljön.
A válasz egyértelműen igen! De csak azért, mert hosszú hétvége esetén esze ágában sincs elindulnia "welneszezni"... Mivel ilyenkor az ünnepi tömeghez ünnepi árak is járnak, és megtehetem, hogy ha ilyesmire szottyan kedvem, akkor inkább hétköznap és holtszezonban menjek.
De elfogadom, hogy ezt sokan nem tudják megtenni, inkább a nyári "gyerekeltevés"-re tartogatják a szabit, vagy csak egyszerűen nem akarnak három-négy napot otthon lenni. És ilyenkor, ha már le van foglalva a szállás - esetleg be is van fizetve, amit a szállodák ilyenkor sokkal inkább megengedhetnek maguknak mint az általam preferált holtidőben -, akkor elég nehéz olyan döntést hozni, hogy "á, inkább hagyjuk veszni a pénzt, csak nehogy elakadjunk a dugóban, mert még megfagyunk"... Ugyanilyen eset, amikor rokonyt megyünk látogatni, tudjuk, hogy készül, süt-főz, nem egyszerű felhívni, hogy "hááát, rossz időt mondanak, inkább egyétek meg ti a nagy fazék pacalpörköltet, még akkor is, ha utáljátok, és csak az én kedvemért főzöd"...
Mivel ekkora hó és elakadás talán huszonöt évente fordul elő, így nem rögzül bele az emberekbe  ez a fajta veszélyérzet.

Személyes példával élve, két hete a veresegyházi medveotthonba menet a GPS simán beterelt egy három kilométeres földutas szakaszra. Lementem a sztrádáról, egyre "alsóbbrendűbb" lett az út, mire egyáltalán felfogtam, hogy baj lehet - jó nagy kijárt keréknyomos tócsák, illetve nagy gödrök voltak az úton, akár el is akadhattunk volna a "semmi közepén" -, addigra már olyan mélyen bent jártam, hogy kb. ugyanannyi lett volna visszafordulni, mint lenyomni a távot. Persze a visszautat legalább ismertem volna, de a két ordítozó és "mikor lesznek már a medvék" kérdést percenként feltevő gyerekkel inkább nem kockáztattam meg a visszafordulást, bíztam a jó szerencsében. Ami mellettem állt, a kerekek és a "kerékház" erős besározódásán túl nem történt semmi. Hogy óriási szerencsém volt-e, vagy csak belecsináltam a gatyámba, azt nem tudom, és nem is fogom megtudni, mert többet földútra nem megyek. Rögzült a "veszélyélmény"...

De térjünk vissza csütörtökre. Illetve még szerdára...Abszolút meleg, tavaszi idő volt, a farmer és a vékonyabbik dzseki rohadt le rólam egész nap. Hiába olvastam és mondták, hogy másnap erős tél lesz, teljesen hihetetlennek tűnt. Még akkor is, ha már éltem át érdekes dolgokat, például azt, hogy délután egykor még sehol egy felhő, rekkent a hőség, két óra múlva meg már vitte az özönvíz a kidőlt fatörzseket.

Csütörtök reggel szakadó esőre ébredtem. Amit még a szél is fújt. Gyakorlatilag vízszintesen. Ebből rögtön éreztem, hogy kocsival viszem a Kiccsajt az oviba. Viszont jót röhögtem, hogy a csapadékot ugyan eltalálták, de a hőfokot nem, ezért eső van hó helyett. Ennek megfelelően az előző napi protokoll szerinti előtavaszi szerkót kaptam magamra. Mire kiálltam a kocsival, már éreztem, hogy kevés, de "á, csak öt percre megyek, azt is kocsival, mire odaérek már lehet, hogy melegszik is az idő, elvégre még nincs nyolc óra sem."
A Kiccsaj is autós kiszállításhoz lett öltöztetve. Vagyis mindkettőnkben a megelőző napok viszonylag melegebb időjárásának reflexei mozogtak, a szokásos reggeli elindulás-mizériában nem fogtuk fel - na, jó, természetesen a Zasszony meg én -, hogy itt kérem változás van.

Ahogy teltek-múltak az órák, az időjárás egyre zordabb lett! Először csak "stabilizálódott" az eső, majd havas verzióra váltott, és kettő magasságában már az udvaron is megmaradt, majd egyre vastagabbra hízott a hótakaró.
Ennyi nekem elég is volt, hogy elvessem a Kiccsaj hazaautóztatásának ötletét. Az óvoda hegyen van, ott mindig vastagabb a hóréteg mint nálunk, és olyan "veszélyélményem" már volt, hogy többen próbáltunk kiszedni a hóból egy autós anyukát. Illetve a kocsiját.
Ilyen körülmények között biztos, hogy már rég felhívom a szállodát, és elmagyarázom, hogy nem tudok menni és ez vis major. Vagy szólok, hogy a ma este ugrott, reggel meg meglátjuk mi a helyzet. Manci néninek is simán megmondanám, hogy fagyassza le azt a "pacajt", inkább a jövő héten megyünk...
De én nem vagyok egy rutinos vezető, meg csak három buszmegállóról volt szó, tehát azt is teljesen megértem, ha egy tapasztalt sofőr egy normálisan felszerelt kocsival - amúgy az enyémen is téli van, azért egy pár napos tavaszhoz képest még elég lusta vagyok, hogy ne hívjam a gumist - könnyen bevállal egy átlagosnál nem jobban "meghuhogtatott" havazásos időben történő utazást.

Meg az is eszembe jutott, ha busszal megyek, a Kiccsajra szerelni kéne némi "téli gumit", mert reggel még koratavaszi autókázáshoz lett öltöztetve, félcipőben és bézbólsapkában történt a transzportálás. Előkotortattam a Zasszonnyal egy komolyabb csizmát, téli sapkát, sálat, kesztyűt. És természetesen én is magamra kaptam az "ultimate winter survival set"-et.
Mikor odaértem az oviba, akkor derült ki, hogy azért némi hiba csúszott a felkészülésbe. Ugyanis melegebb gatyát nem vittem a Kiccsajnak. A "kézenfekvő" megoldás, miszerint két nadrágot húzzon fel, egy "Apa, de ez így nagyon szoríííííííít" kezdetű hisztivel el lett vetve. Szerencsére éppen akkor jött egy jótét szülőtárs, aki felajánlotta, hogy hazadob kocsival.

Persze, ha busszal megyünk, akkor sem hiszem, hogy az alatt a kétszer öt perc alatt, amíg a szabadban vagyunk olyan végzetes baj történt volna, de azért ebből is látszik, hogy amikor váratlan és szokatlan helyzet van, akkor is csúszhat be hiba, ha az ember megpróbál felnőni a helyzethez és reagál.

Ezért tartom némileg életszerűtlennek, amikor egyesek azt kérik számon, hogy az útnak indulok egyfelől miért is indultak útnak, másfelől miért nem vittek magukkal egy heti hideg élelmet meg egy felfújható olajkályhát.
Mint a fentiek mutatják, bármikor előfordulhat olyan, hogy az ember rosszul méri fel a helyzetet, illetve hibát követ el, és velem ellentétben nincs szerencséje...

Persze utólag - a történteket ismerve és a helyzetet gondosan elemezve - könnyű okosnak lenni...