Ha valaki tíz éve azt mondja nekem, hogy valamikor Magyarországon májusban hokimeccsre fogok menni, valószínűleg furcsán néztem volna rá. Ma meg kénytelen lennék megkövetni, hiszen ez is bekövetkezett. Ráadásul "jégre is léphettem", a múltkori "zsebkendőszolgálat" annyira sikeresnek bizonyult, hogy Béla megengedte, hogy ismét "segédedzőként" vegyek részt egy tornán.
Ezúttal az Erzsébeti Jégpályán hirdettek versenyt a mini korosztály számára. Az előzetes nevezés alapján az előjelek nem voltak bíztatóak, nem tűnt valószínűnek a múltkori "tornagyőzelem" megismétlése. A négy jelentkező csapatból kettő - a Fradi Akadémia és az Erzsébeti Farkasok - más szintet képvisel, az ottani gyerekek heti négy-öt edzésen vesznek részt, ráadásul nagy pályán, ami sokkal intenzívebb gyakorlást tesz lehetővé, kevesebb az üresjárat.
Tovább rontotta a sikeres szereplés esélyeit, hogy a Széna téren már véget ért a hokiszezon, a Jégkert átalakult Sörkertté. Mivel ebben a korban a "sörkorcsolya" mint nyári kiegészítő sportág még nem jöhet szóba, ezért a gyerekek már másfél hete nem edzettek. Ráadásul több szülő is átállt már nyári "üzemmódra", a jégpálya helyett inkább a vízpartot választották.
Így összesen nyolc mezőnyjátékos és a kapus állt Béla rendelkezésére. Ez kevés! Ahhoz, hogy meglegyen a három sor, egy játékos mindig duplázni kényszerült. Ezúttal a közös bemelegítő edzésre sem került sor, az egész olyan "világválogatott" hangulatot idézett, mintha a játékosok a "reptéren" találkoztak volna először.
A "segédedzői" kinevezés lehetővé tette hogy ezúttal a teljes tornát megnézzem, Béla egész délutános "kikérőt" intézett a Zasszonynál. Majd figyelmeztetett, hogy vigyek magammal télikabátot, Erzsébeten sokkal hidegebb van, mint az IceCenterben. (Jobb a szigetelés.) Az elmúlt napok kánikulája után érdekes volt előkotorni a szekrény mélyéről a dzsekit és a téli cipőt, a szomszéd elég furán nézett rám, amikor bepakoltam a kocsiba.
A csarnokba érkezve kellemes meglepetés ért. Laca, a Lelkes Apuka és Videós - Zolival együtt a B közép kemény magja -, egyből megismert, rögtön említette a Jacintblogot, mondta, hogy jó volt a múltkori beszámoló. Gyorsan tisztáztuk, hogy - a rendszeres lelkes buzdítás ellenére - nem róla mintáztam az "Üvöltöző Szülő" figuráját... Később #17 és #10 nagymamája is jelezte, hogy erről a tornáról is szeretne hasonló beszámolót olvasni. (Minek titkoljam, jól esett az elismerés...)
Lassan a játék is elkezdődött. Na, nem olyan precízen, mint ahogy Kápmegyeren volt, látszott, hogy ez "csak" egy uli-buli helyi torna... A szervezők is "szezonvégi" hangulatban voltak, nem erőltették meg túlságosan magukat. A "kisdeszka" sem volt olyan szép széles, mint múltkor, kegyetlenül kellett egyensúlyoznom, nehogy lebillenjek róla.
Tartottam tőle, hogy a "Széna Téri Szent Hagyomány" szellemében az első meccs kiadós vereségbe torkollik, de némi meglepetésre #10 és #22 góljaival előbb 2-0-ra, majd #10 újabb találatával 3-1 elhúzott a Jégkert. Mondtam Bélának, hogy egyenlőre nem úgy néz ki, hogy nagyon megaláznák a csapatot...
- Várd ki a végét! Hamarosan el fogunk fáradni... - hangzott a válasz.
És a nyolcadik percben be is következett a fordulat! A fradisták addigra rájöttek, hogy #10-t kell "kikapcsolni", valamint, hogy a kapus minden korongra "lemegy", így elkezdtek emelt lövésekkel operálni. Meg is fordították az eredményt, a vége 8-3 lett. Igaz, ebben közbejátszott a sajátos bírói felfogás, a "sípmester" nehezményezte, hogy #17 oda-odadöf az ellenfélnek. Béla megkérdezte, hogy ha ennyire kritikus, akkor a Fradi palánkralökéseit miért engedi tovább...
- Ó, hát a palánkralökés az mindig is része volt a sportágnak! - hangzott a magabiztos válasz.
Aha... Tízéves korban...
Másik probléma - ebből négy gólt sikerült kapni - a rossz csere. A miniknél az a szabály, hogy a sorok fix ideig - egy-másfél perc - vannak fenn a jégen, ezután megszólal a duda és cserélni kell. Optimális esetben bedobás következik - lehet gyakorolni a bulit -, de most folyamatos a játék, és a menetközbeni cserében a fradisták sokkal jobbak.
A következő meccsen a Farkasok voltak az ellenfél. Dobos Tamás igazi "gladiátorképzőt" hozott létre. Heti öt gyakorlás - még szárazedzés is -, levezetőként még egy kis futás a "telep" körül. Nem csoda, hogy a tornákon tízenöt-húsz góllal verik az ellenfeleket! Tejpalkó ennek megfelelően magyarázza a gyerekeknek a taktikát, nagyon figyeljenek a védekezésre, ne menjenek előre fejetlenül, maradjanak a saját kapu előtt, próbálják meg elkerülni a nagy verést.
Kezdődik a meccs. Az első percben meghűl a vér az ereimben, ezúttal nem a "farkasordító" hideg miatt. Az ellenfélen látszik a sok edzés, helyenként komoly passzjátékot mutatnak. Ez egészen addig megy, amíg a Jégkert játékosai végre be nem állnak a kapu elé, a "sündisznóállást" nem tudják passzokkal "feltörni". Ez az "idilli állapot" nagyjából öt percig tart, ekkor a gyerekek elfáradnak. Tejpalkó hiába magyaráz, a védekezés szétesik, potyognak a gólok. Kijön a létszámhiány, illetve az előzetes ráhangolódás elmaradása.
De azért ne felejtsük el, hogy itt nem profi játékosokról, hanem gyerekekről van szó! Két jobban képzett ellenfél, nagyjából három perc szünettel, örülnek, hogy még állnak a lábukon, gyakorlatilag meg sem hallják, amit Béla mond.
A vége 9-1 - az előzmények tükrében tisztes vereség-, #10 büntetőből szerzi meg a szépítőgólt.
Jégfelújítás következik, addig bemegyünk az öltözőbe kicsit melegedni. A folyosón Szergej Oreskin - az 1992/93-as bajnoki döntő hőse - állítja meg Bélát, érdeklődik, nincs-e "átadó" játékosa. Tejpalkó szívesen "adna" - gyakran kérnek Tőle -, csak valahogy a "személyes megtekintés" nem jön össze sosem...
Szünet után jön a torna második része. Most a Jászberény az ellenfél, megerősítve kicsit az Óbudai Gepárdok néhány játékosával. Valóban második rész következik, a Jászberény a Jégkert szintjén van, ez látszik a szoros eredményen. Persze a szokásos hibák - védekezés hiánya, rossz cserék - most is becsúsznak, de az ellen is problémákkal küzd, fáradtak, már Ők is túl vannak a két "komoly" csapattal vívott meccsen. Megint az első mérkőzésen látott "szakember" fúj, próbálja "tanítgatni" Bélát - aki még "csak" öt éve edző, míg a "sípmester" a tapasztalt helyi rolbás -, odajön, elmagyarázza, hogy a cserét jelző duda után nem szabad elütni a korongot. Tejpalkó megkérdi, hogy ezt miért nem magyarázta el az első meccsen a fradistáknak is... Válasz nem érkezik, de azért a "helyi erő" később még "besegít" az edzői munkába is, enszájával oktatja ki #17-et, hogy ne döfködje az ellenfelet, nem ez a játék. Nézem Bélát, visszafogja magát, nem szól bele, nem illik... Azért "hasznos" a tanács, #17 végre magára talál, ezen a meccsen két gólt is üt. A vége 4-2, végre győzelem. Akár mehetnénk is haza, de a szervezők a huszonötezer forintos nevezési díjért négy meccset ígértek. De mivel csak négy csapat nevezett, ezért azt találták ki, hogy az első kettő döntőzik, a második kettő meg a bronzért vív még egy csatát. Ezzel nem is lenne baj, ha nem ilyen hülyén csinálták volna meg a beosztást...
Mert így újra a Jászberény következik, fő a változatosság! Mikor Tejpalkó jelzi, hogy ez nem a legjobban sikerült, akkor a szervező ártatlan arccal közli, hogy nem tudták, milyen erősségűek lesznek a csapatok. Persze... Két hazai, meg két "hobbista", nem lehetett tudni, hogy milyenek az erőviszonyok...
Azért egy kis változatosság van, gyorsan átterelik a csapatot a másik pályára. Mert ott jobban össze van karistolva a jég, nehogy már hiányt szenvedjen a "házidöntő"...
Ezen a részen normálisabb a bíró, meg lehet beszélni vele, hogyha valaki elüti a korongot a dudaszó után, akkor bedobás lesz. A gyerekek egyre fáradtabbak, de valahogy kezd összeállni a játék. #11 (Szénási Barnabás) meglövi "élete gólját", pontosabban hatévesen első hivatalos meccsen "jegyzett" találatát, ráadásul egy tudatos megmozdulásból - utána lelkesen magyarázza is hogyan történt -, #17 ismét kettőt vág, a másodikat #10 átadásából, végre van összjáték is. Meg a szokásos hibák, így a vége 4-4. Tejpalkó szerint a Jégkert a harmadik, mert van egy győzelme, de újabb fordulat következik, a szervezők közlik, hogy büntetők jönnek. Sebaj, még egy elem ami "átjön" a nagyoktól, lehet ezt is gyakorolni... A gyakorlás a Széna térieknek sikerül jobban, a kapus mindhármat megfogja, míg a másik oldalon kettő is bemegy.
A szervezőknek több ötletük nincs, végre lehet örülni a bronznak... Illetve az azt "jelképező" csokinak...
