Az egész hetedikes koromban kezdődött... Amikor a Hoffmanngyuri számítástechnikai szakkörbe akart járni... Ami hetedikeseknek meg nyolcadikosoknak lett kitalálva... Ezért nem "mert" egyedül menni... Nagy nehezen rádumált... Aztán - ahogy ez lenni szokott - ő már nem jött el a második alkalommal, én meg ottragadtam...

És megragadott a programozás, meg általában a számítógépek titokzatos világa. Eleinte papírra "írtam" programokat, meg néha bekéredzkedtem computerrel (kompúterrel) már rendelkező osztálytársaimhoz. Ami kicsit ciki volt, mert ott voltam egész délután, de senkihez nem szóltam egy szót sem. Hamarosan rájöttem, hogy nekem is kéne egy gép. Egy ZX Spectrum. Amit akkortájt legközelebb Bécsben lehetett megkapni. Apukám összeszedte a dugimárkáit, a maradékhoz meg odaadtam minden spórolt pénzemet. Ekkoriban - nyolcvanas évek közepe - már be lehetett szerezni valutát, ha az embernek voltak ismerősei. Atyám is rendelkezett valami "belgával", így összejött a szükséges pénz. Beszerveztünk egy rokont, aki Bécsbe járt idegenvezetni, és az egyik útján megvette a masinériát. Nem értett hozzá, de ez nem volt gond, mert csak kétfélét lehetett kapni - 16 és 48 kilobájt memóriásat -, mondtuk, hogy a 48k-s kell, ezt azért nem lehetett elszúrni...

A gép beszerzése után néhány év boldog játékprogram-írás következett. Közben Jacintka jól eldöntötte, hogy programozó lesz. Mert más nem érdekelte, ez viszont nagyon... Ennek szellemében beverekedte magát az ELTE programozó-matematikus szakára.
Az első évben nem volt probléma. Elméleti képzés folyt, struktogrammokat vidáman lehetett rajzolni papírra is.
A második évben viszont beütött a krach. Programot is kellett írni. Márpedig PC-re. Ehhez az egyetem biztosította is a hátteret, berendeztek egy géptermet - nyolc géppel. A nyolcvanfős évfolyamnak. Ráadásul a tanszékvezető igen gerinces ember volt, nem ám gagyi gépeket vett, hanem eredeti német PC-ket. A többszörös ár persze magas minőséggel párosult, volt úgy, hogy a kitűnő szerkezetek közül - amelyek megbízhatóságát előzetesen személyesen, helyszíni tanulmányúton ellenőrizte a professzor - akár öt is működőképes volt.

Ilyen körülmények között egy-egy házi feladat megírása igen sokáig tartott. Mármint a várakozás, hogy géphez jusson az ember. Mikor Atyámnak feltűnt, hogy már harmadik éjszaka nem jöttem haza, kifakadtam, hogy nekem is kéne egy saját gép. Ahogy egyre több évfolyamtársam már kapott is...
Ez már a rendszerváltás után történt. Ez egyfelől azt jelentette, hogy már itthon is lehetett gépet venni, másrészt Atyám - a megváltozott gazdasági körülmények miatt - egy kis kecskefarmot létesíthetett a garázstetőn.

- Úgy is nagyon büdös már a kos, le kéne vágni. A bundájáért kapott pénzből megvesszük azt a gépet... - mondta Atyám. Így lett nekem PC-m, 1 megabájt memóriával, és akkor még újdonságnak számító 40 megabájtos merevlemezzel, a szomszédok meg ismét orruk elé tett zsebkendő nélkül közlekedhettek az udvaron. Gigantikus méretűnek tűnt a vincseszter, el sem tudtam képzelni, hogy valaha is be fog telni.
Négy évig írtam a gépen a házikat - az egyetemi tananyag "stabil" volt... - ugyanazzal a Modula programmal évekig elvoltunk...
Az egyetem vége felé megjelent a Windows, kiváncsiságból felraktam, na ez már megfeküdte az öreg jószág gyomrát, alig akart elindulni rajta.

De igazából erre nem is volt szükség, mert a diploma után beléptem az Egyesült Programgyárba, ahol kaptam korszerű munkagépet. Amivel remekül elvoltam, munkából hazaérve meg már nem volt kedvem ugyanazt csinálni, mint odabent a gyárban.
Ez az "áldott állapot" 97-ig tartott, amikor már eléggé elterjedté vált az Internet. Munkaidőben nem nagyon lehetett netezni, ezért ismét szükségem lett egy gépre. Mivel a művezetői fizetésemből sikerült félre is tennem, hát vettem egy új masinát. Ebben 166 Mhz-es processzor, 32 megabájt memória és 800 megabájt merevlemez volt. Meg Windows'95, ami rendesen "falta" a tárterületet...

Évekig vidáman szörfözgettem - persze csak mérsékelten, az 56k-s modem és az ezzel járó telefonszámla miatt -, ami kissé megviselte a gépet, a táp ventillátora elkezdett zúgni. Majd folytatta, úgyhogy egy idő után már csak füldugó segítségével lehetett használni. Amikor a helyzet már kezdett elviselhetetlenné válni,  megismertem a Kedvest, és mivel a Vidéki Megyeszékhelyen lakott, nem sok időm maradt a gépre. Hétközben meló, hétvégén utazás.

Aztán összeházasodtunk - a Kedvesből Zasszony lett -, a lakás szépen felújult és bebútorozódott. A szépen berendezett lakásban már nem volt helye egy asztali jószág... Fél év házasság után viszont hiányozni kezdett egy gép. Mert olyan ciki volt, hogy ha valamit főzni akartunk, akkor előtte a munkahelyen ki kellett nézni és nyomtatni a receptet. Semmi esély nem volt egy szombati hirtelen ötlet megvalósításához.

De mit vegyünk, ami a nappaliban is jól mutat? Hát egy laptopot! Ezt! 2,8 Mhz-es processzor, 512 megabájt memória, 40 giga(!)bájt merevlemez. Ráadásul ez is Atyám (nász)ajándéka volt, ismét jókor büdösödött meg egy kos..
Vidáman neteztünk évekig - utóbb már szélessávon -, ám egyszer csak a laptop is elkezdett zúgni. A szomszéd tévészerelő szétszedte, megállapította, hogy az egyik hűtőventillátorban kopott ki a csapágy, ezért zúg... Ami kinézetre csak egy egydekás műanyag, de persze speciális méretű, hogy akármit ne lehessen betenni, cserébe viszont már nem forgalmazzák, mert már öreg - négy éves - a típus... Nem volt mit tenni, időnként a szomszéd kitisztogatta meg bezsírozta a csapágyat, a maradék időben meg hallgattuk a zúgást. Aztán a gép elkezdett lassulni. Mivel a gyors internet már alap, ezért minden program szereti frissíteni magát, és az új verziók egyre több memóriát igényelnek. Amit már nem lehet kapni. Csak néha. Negyvenezerért. A végén már tizenöt percig tartott, amíg elindult. El is neveztem Zúgócsigának...

Egyszer - még novemberben -egy dumálás közben elmeséltem Atyámnak, hogy mi a helyzet. Beleszagolt a levegőbe, majd jelentőségteljes hangsúllyal kijelentette:
- Büdösödik!
Én meg elkezdtem böngészni a kínálatot. Ami - mint minden más megvásárolni kívánt konzumcikknél-, lesújtónak bizonyult. Mert vagy nagyon drága volt egy gép (túl sokat nem érdemes költeni, úgyis egy-két év alatt elavul), vagy "menedzserexcelezéshez" volt csak elég a teljesítménye, vagy gagyi volt a kivitelezése (egyet már jól kinéztem, de amikor személyesen megtekintettem, kiderült, hogy annyit spóroltak a billentyűzeten, hogy egy gomb benyomására lesűllyedt az összes...), vagy egyszerűen koporsó-fekete volt. Zúgócsiga óta a laptopok terén is elterjedt a "spóroljuk meg az utolsó fillért is, nem baj, ha ettől használhatatlan lesz" mozgalom...
Több hónapig tartó megfigyelés után végre "porszem került a rendszerbe", és becsúszott egy megfelelő darab a kínálatba. Ez. I3-as processzor, 4 gigabájt memória, 500 gigabájt merevlemez. És végre újra csend van a nappaliban... És gyorsan el is indul... El is neveztem Kékvillám-nak...

Persze tisztában vagyok vele, hogy a csend és a gyorsaság csak múló állapot. Néhány év, és át fogom nevezni Zúgócsiga 2-nek... Mert ez a világ rendje! Meg az, hogy a kosok általában elbüdösödnek...