Új csoda nőtt a Közraktárak udvarán. Amit bontanak vagy átalakítanak. Valami Bálna lesz helyette. De amíg el nem készül, van az udvarán egy Teve. Állítólag a bontás során keletkezett deszkákból építették. Ezt attól a nénitől tudtam meg, aki megszólított, amikor éppen a kettes villamoshoz igyekeztem, és megakasztott a lámpa.

- Milyen érdekes, itt várjuk a pirosat, és közben nézhetjük a Tevét. - mondta.
- Én a zöldet várom! - vágtam rá rutinosan. Gyakran próbálnak leszólítani mindenfajta kéregetők, jobb ha elejét vesszük a fölösleges bizalmaskodásnak. Ám a nénit nem sikerült kizökkentenem, folytatta:
- Ezt egy műalkotásnak szánták. - Ekkor megnéztem, ki is ez a hölgy, láttam nem kéregető hanem egy barátságos nagymama-prototípus. Hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy akkor beszélgessünk, úgyis ráérek, a zöldet várom.
- Érdekes, itt a romos épületek, építési terület közepén egy műalkotás. Hm... Valóban ez hasonlít egy tevére! - feleltem.
- Nem baj, hogy így megszólítottam? - kérdezte váratlanul a néni.
- Nem ez a baj - feleltem - hanem, hogy éppen most megy el a villamos!

Egy megbeszélésre mentem éppen, csak előtte be akartam ugrani a Blendi pékségbe. A Blendi pékséget még a Téli Kihelyezés idején fedeztem fel, a Haller utcában található az 52. szám alatt. Minden reggel itt vettem meg az ebédhez szükséges zsömlét, illetve a Kiccsaj napi kiflijét. Eleinte a Boráros téri aluljáróban vásároltam, csak aztán meguntam az alvó hajléktalanok kerülgetését, ezért kerestem másik helyet. Amikor először betértem, egyből megcsapott az az igazi "békebeli" pékségillat, megígézett a hatalmas bukták, öt centi magas kakaóscsigák látványa. Gyorsan vásároltam is ezt-azt, megkaptam a csomagot, nehéznek tűnt, nem tudtam mitől. Ebédnél aztán alaposabban megnéztem a zsemlét, ami sokkal nehezebbnek és nagyobbnak tűnt, mint a szokásos felpuffasztott nyamvadékok:

Másnap csak zsömlét kértem, így kiderült, hogy ez a nagyszerű finomság csak harminc forintba kerül. Hazamentem, lemértem, kb. húsz deka, szemben szokványos társával, ami alig öt.

A Kiküldetés ideje alatt minden reggelt ott kezdtem, a vásárlás közben a ruhámba gyűjtött péksütemény-illat elkísért és felvidított a nap további részében... (Természetesen övék a heti púp, kár, hogy nincs honlapjuk, csak egy fényképet tudok idebiggyeszteni...)

Aztán véget ért a Kiküldetés, de időnként még alkalomszerűen vissza-vissza kell járnom a helyszínre, ilyenkor mindig bekalkulálok egy-egy kiadós vásárlást. Ezt veszélyeztette most a villamos idő előtti, vagyis nélkülem történő indulása...

El is mondtam a néninek, hogy ezért tartom ezt problémának. Mire Ő elmesélte, hogy éppen a Tescoba készül. Írta az akciós újság, hogy lehet Gútai lisztet kapni. Amit Dunaszerdahelyen gyártanak, vagyis magyar termék, csak a határon túl készül. Ahogy a nénit is, aki ott született, csak negyvenötben áttelepültek. Ezen meglepődtem, jeleztem, nem úgy néz ki, mint aki elmúlt hatvan éves. Jóleső mosollyal nyugtázta, majd kifejtette, hogy ő most vesz négy-öt kilót (amiennyit elbír), a "hatalmas" nyugdíjából élősködik egy kicsit rajtunk, fiatalokon. Kifejtettem Neki, hogy ez egy nagy baromság, és hogy amikor valami fórumon ilyesmit olvasok, akkor mindig visszaírom, hogy "Persze, hogy nem érdemli meg a tizenharmadik havit, mert barom volt, ahelyett, hogy félretette volna, hagyta, hogy a te nevelésedre, oktatásodra fordítsák, teljesen fölöslegesen..."
Ez is jólesett a néninek. Még azt is elmeséltem, hogy nálam a "szlovákiai nosztalgia" a Deli csokit jelenti, és hogy nyáron milyen jól "feltankoltam" a párkányi Bilában.

Lassan megérkeztünk a Haller utcába, le kellett szállnom, elbúcsúztunk. A Hatalmas Zsömlék Birodalma felé ballagva azon elmélkedtem, hogy több Gútai liszt és Blendi pékség kellene ebbe az országba, akkor talán előrébb tartanánk...