Ma a Burger Királyban ebédeltem. A Burger Királyban menüt szokás enni. Mert az effajta kajának az a jellemzője, hogy eltömíti a hasat - a cukros krumpli meg a kóla miatt leginkább -, de pár óra múlva újra jelentkezik az éhség. Ezt egy picit lehet ellensúlyozni...
Van a Királynak egy érdekes akciója. Az a lényege, hogy ha ezt a kupont kinyomtatva átadjuk a személyzetnek, akkor a Whopper menü mellé jár egy ingyen kiswapper. (Nem értem, mi ebben a jó a Királynak. Elég vacak a honlapjuk, nincs azon semmi, amire így kell felhívni a figyelmet.) Tehát, hogy javuljon a teljesítmény/ár hányados, mindig azzal kezdem, hogy odaadok egy ilyen papírt. Egy kis "harc" ilyenkor azonnal keletkezhet, ha a "túlképzett" alkalmazott nem képes megérteni, hogy a Western Whopper is Whopper... A másik szabály, hogy ilyen helyeken pénzt nem hagyok, csak étkezési utalvánnyal ("melegjegy") vagyok hajlandó fizetni. Mert pofátlanul drága. Az ebédjegy más. Kicsit olyan, mintha "ingyen" lenne, másra nem lehet költeni. (Köszi, hogy jövőre ez is el lesz véve...) De hogy ne legyen ennyire egyszerű, mindig kitalálják, hogy ebből ők visszaadni nem tudnak. (Érdekes, a "sarki" hentesnél (Hús-Mix) ez sose okoz gondot. Ráadásul a sarokban berendezett hurkázóra hivatkozva bármilyen termékre elfogadják a melegjegyet is...) Ezért azt szoktam csinálni, hogy a "nagyját" kiszámolom jegyben, a végét meg kipótolom forinttal. Ha harapós kedvemben vagyok, akkor akár egy húszezrest is képes vagyok odaadni egy húsz forintos "vég" fejében...
Ma azonban csak egy ötvenest adtam. A csaj - oktató a beosztása a kitűzője alapján - bepötyögte a számlát, elvette a jegy-pénz kombót, majd hosszasan matatott a jegyekkel. Közben gúnyosan ott víritott a pénztárgépen a "Visszajáró: 30 forint" felirat. Lassan leesett, hogy azért van a matatás, hogy felejtsem el a visszajárót. Hamár viszek egy ingyenburgert, akkor ennyi neki jár. Első gondolatom az volt, hogy ennyi pénzért nem vállalom fel a konfliktust, de a csaj túl sokáig piszmogott, addig jól "felszívtam" magam, hogy igenis nehogy már ő döntse el, hogy nekem borravalót kell adnom. Úgyhogy szóltam, hogy kérem a visszajárót.
- Jajj, elfelejtettem, máris adom! - volt a válasz, persze olyan hangsúllyal, hogy szégyelljem magam, hogy harminc forinton pitiánerkedem. Csakhogy a jegyrakosgatás alatt volt időm kitalálni, hogy erre hogyan fogok reagálni. Szépen elmagyaráztam neki, hogy a borravaló az adható és nem eltehető valami, továbbá tudom, hogy pitiánernek tart, mert visszakérem, de az pontosan ugyanakkora pitiánerség, hogy harminc forintért elővezette a matatós trükköt...
Elvörösödött, majd hirtelen felgyorsult a kiszolgálás. Annyi "okosságot" még bevetett, hogy jó habosan mérte a kólát - amit mindig jég nélkül kérek, anélkül is elég hideg, és hagy ne fizessem már a létező legmagasabb kólaárat vízért-, így az alig érte el a pohár oldalán lévő szintvonalat. De ezt már csak percekkel később - miután leülepedett - vettem észre, és negyed deci lötyiért már tényleg nem volt kedvem arcoskodni...