... úgy gondolom, a Jóisten szándéka bejött, és sikerült valamire rádöbbenteni valakit, hogy talán szakítani kéne a "magyaros" hagyományokkal (siránkozás a körülmények, a pech meg a bunda miatt), és végre bele kéne állni abba, hogy saját magunk döntsünk a sorsunkról, legalább is próbáljuk meg. Nem tudom, mi történt - talán az edzői stáb lecserélése, talán az utolsó selejtezői játéknap valószínűtlen eredményei -, de a pótselejtezőn egy teljesen más csapatot láttam, mint Feröer vagy a görögök ellen.
Kezdjük az elején. Szeretnék bocsánatot kérni Bernd Storcktól, amiért a legutóbbi bejegyzésemben lebohócoztam, nem volt igazam. Bár úgy vélem, a váratlan húzásokban feltehetően nagy része volt Andy Möller-nek is, azért a döntéseket mégis a kapitány hozta meg, és ezek a lépések azt mutatják, hogy a kijutás volt a cél, nem a biztonsági alibizés. Amellett - amennyiben ezt meg tudom ítélni - jól is meccselt, a cserék kifejezetten jók és okosak voltak. Pl. a második félidőben, amikor a norvégok annyira nyomtak, hogy nem nagyon sikerült átjutni a térfelünkön, akkor beállította a fáradó Priskin helyére Bödét, aki egyből "megtarolta" az ellen védelmét, ami után kicsit vissza is vettek az előremenetelből.
De nézzük a pozitívumokat, mert van belőlük bőven. Talán a legfontosabb, hogy egyetlen percig sem tűnt úgy, hogy a csapat be van tojva. Az elmúlt harminc évben azért akadt egy-két lehetőség, amikor a fontos, sorsdöntő meccsig valahogy sikerült eljutni, de a nagy fogadkozás ellenére megriadt nyuszik mentek ki a pályára, és persze, hogy a rutinos, de legalább is higgadtabb ellenfél nyerte a találkozót.
Talán a második legfontosabb, hogy sikerült egy egyszerű, és az adott helyzetben, a jobbnak tartott ellenfél ellen célravezető taktikát találni, jó védekezésből indított gyors kontrákra épült a játék.
Amit sikerült is megvalósítani. Őszintén szólva, csak csóváltam a fejem, én még életemben nem láttam ilyen higgadtan, jól védekező magyar csapatot. Rendre sikerült megszűrni a norvégok próbálkozásait, és a támadások megállítása nem kétségbeesett labdaelrúgásból, hanem annak megszerzéséből, majd támadásépítésből állt.
Ez a védekezés annyira hatékonynak bizonyult, hogy a norvégok a meccs döntő részeiben nem tudtak olyan fölényt kialakítani, amibe előbb-utóbb becsúszik egy hiba.
Ezen a meccsen nem is voltak buta hibák. Ami főleg azért feltűnő, mivel zuhogó esőben, felázott pályán játszottak a csapatok, de ezt csak a közeli képeken lehetett észrevenni, a labdakezelésen nem látszott.
A játékosok teljesítménye is olyan volt, mintha kicserélték volna őket.
Király az utolsó két selejtezővel ellentétben, nem "bakikirály" volt, hanem "bástya", bemutatott pár bravúrt, ami kellett ahhoz, hogy ne forduljon meg a meccs. Dzsudzsák sem "istendzsudzsi" volt, hanem a csapat igazi vezére, aki ezúttal a lehető legalázatosabban kúszott-mászott, primadonnáskodás helyett akár jobbhátvédként is szerelt, ha arra volt szükség.
Az alázatosság az egész csapatot jellemezte, szép példa erre, hogy Böde kb. háromszor fejelt, ebből kétszer a mi kapunk előtt "középháthátvédkedett", a harmadikkal meg eldöntötte a továbbjutást. Ehhez persze kellett a norvég szerencsétlenkedés is, de ha nincs próbálkozás, akkor esély se lett volna erre.
Nekem különösen tetszett Klenheisler játéka, az álomszerű debütálást követően tegnap ismét nagyon jól játszott, nem szürkült bele saját "mennybemenetelébe".
És akkor az egyetlen negatívumról... A második gól után villámgyorsan sikerült összehozni a norvég szépítőt. Ezekben a percekben mintha szétesett volna a koncentráció, senki nem volt az ellenfél játékosainak közelébe. Még szerencse, hogy a két gól nem tíz perccel korábban jött össze, különben könnyen előfordulhatott volna, hogy a norvégok új erőre kapnak, mi meg összezuhanunk.
És hogy mi is lehetett a Jóisten szándéka? Szerintem nemcsak az, hogy önerőből jussunk ki, hanem az is, hogy végre rádöbbenjenek az illetékesek, mit is kell tenni. A tegnap látott csupaszív, védekezős-kontrás foci szerintem pont az, amivel az EB-n is próbálkozni kellene.
Harminc év távollét után kár lenne továbbjutásról vagy akár pontszerzésről fantáziálni, de ezzel a játékkal mindenképpen el lehet érni azt, hogy emelt fővel jöhessünk le a pályáról, és ne rajtunk röhögjön majd a világ... Minden ami ennél több lesz, az csak bónusz...